A dél-koreai gyártó kiterjesztettvalóság-szemüvege a telefonunkhoz kapcsolódik, így a Galaxy Glass a Google Glassnél is jóval könnyebb és kényelmesebben hordható lehet.

Elhamarkodott következtetéseket persze nem érdemes levonni egy ilyen hírből, hiszen az eszközről momentán még semmit sem lehet tudni, ugyanakkor tény, hogy ha a Galaxy Glass tényleg egy teljes értékű okosszemüveg lesz, akkor még sok borsot törhet a Google orra alá. Az eddigi infók alapján ugyanis a Samsung kiterjesztettvalóság-szemüvege nem önálló eszköz lenne, hanem a telefonunkhoz kapcsolódna, így pedig jóval könnyebb, ezáltal kényelmesebben hordható lehet a Google szemüvegénél. A szemüvegről biztosan annyit tudunk, hogy hívások fogadására és zenehallgatásra egyaránt használható lesz, de látatlanban megkockáztatjuk, hogy ennél jóval kiterjedtebb funkciókkal rendelkezik majd.

És ha már szóba került: a régóta várt Google Glass a legújabb hírek szerint 2014 második felében kerülhet boltokba, persze ennyi várakozás után mi már inkább azt mondjuk, hogy hisszük, ha látjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni