Ennek a mobiltelefonnak a kijelzője pontosan akkora felbontású, amekkorával a nappalikban lévő hatalmas televíziók rendelkeznek.

Jelen tesztalanyunk, a Sony Xperia Z nem a világ első Full HD képmegjelenítésre képes okostelefonja, ettől függetlenül jó esély van arra, hogy felénk ez lesz az első olyan Full HD kijelzős telefon, mely ténylegesen meg is vásárolható a kereskedelmi forgalomban. A Sony január elején jelentette be az Xperia Z-t, melyből a gyártó hazai képviseletének köszönhetően sikerült is szereznünk egy prototípus állapotú példányt. Ennek megfelelően könnyen előfordulhat, hogy a hazai kereskedésekben várhatóan valamikor február végén, március elején debütáló végleges termék az alábbiakban közöltektől bizonyos területeken kisebb eltéréseket mutat majd.

Hatalmas, de nagyon vékony

Ahogy azt már a high-end kategóriás mobiloktól az utóbbi időkben megszokhattuk, a Sony Xperia Z hatalmas felületű, vagyis kisebb méretű tenyerekben nem mutat valami túl jól. Ezzel szemben mindenképpen jó hír, hogy a kijelző körüli káva méretét sikerült minimálisra venni, a telefon pedig meglepően vékony. Az Xperia Z alig 7,9 milliméter vastag, vagyis e tekintetben csak alig nagyobb, mint a 7,6 milliméteres iPhone 5. A négyszögletes dizájnt kapott borítás nagy része edzett üvegből és műanyagból készült – a külcsínt sikerült remekül eltalálni, a rengeteg fényes felület azonban szinte mágnesként vonzza az ujjlenyomatokat és szennyeződéseket.

Elegáns és vízálló

Sok esetben nincs is annál kiábrándítóbb, amikor egy igen drága telefon oldalán ott figyelnek a teljesen pucéran hagyott és nem valami szemrevaló csatlakozóaljzatok. Ezúttal szerencsére más úton járt a Sony, az Xperia Z oldalain egyetlen csatit sem hagyott fedetlenül. A kis kihajtható ajtók alkalmazásának azonban nem csupán esztétikai oka volt, hanem többek közt az is, hogy csak ily módon lehet garantálni azt, hogy a termék vízálló legyen. Az IP57-es minősítés azt jelenti, hogy a borítás alá nem juthat be por, sőt az sem tesz kárt az elektronikában, ha harminc percen át egy méter mély vízben pihen a mobil.

Felszereltség

A micro méretű SIM-kártyákat támogató Xperia Z SD-kártyából is a micro kivitelű példányokat fogadja magába, a töltésről, az adatátvitelről pedig egy szabványos microUSB-port gondoskodik. Normál HDMI-portot nem kapunk a pénzünkért, vagyis ha ilyen funkcionalitást szeretnénk, be kell szereznünk a megfelelő MHL-adaptert. A bal oldalt található egyedi csatlakozók a dokkolóba vízszintes becsúsztatáskor jönnek be a képbe, a bekapcsoló gomb és a hangerőállító gombpár pedig az ellentétes oldalon kapott helyet.

Használati idő

Az unibody kivitelű, duplamikrofonos telefonba egy 2330 mAh kapacitású akkumulátor került, mely a gyári adatok szerint maximum 550 órás készenlétet illetve 11 órás beszélgetési időt biztosít. Mivel a teszt igen rövidre sikerült, és nem is végleges állapotú készülékhez volt szerencsénk, a működési idővel kapcsolatos tapasztalataink ezúttal nem igazán relevánsak, abban mindenesetre bízhatunk, hogy a Sonynak sikerül megoldani a legalább egy–másfél napos üzemidőt. A Stamina technológia inaktív képernyő esetén kikapcsolja vagy korlátozza a mobil adatátvitelt, a helyalapú wifinek köszönhetően pedig csak az általunk gyakran használt hotspotok közelében aktív a wifi kontroller.

Full HD

A TFT technológiájú érintőkijelző képe elképesztően szép, az 1920x1080 pixeles felbontás láttán egyszerűen leesik az állunk. Ez a hatalmas képpont mennyiség ezúttal ötcolos képátlón sorakozik fel, így a pixelsűrűség eléri a 440 ppi-t, ami jóval meghaladja a négycolos és 1136x640 pixeles iPhone 5-féle 326 ppi-s értéket. Akármennyire közelről pislogunk az LCD-re, pixeleket garantáltan nem látunk, igaz e tekintetben már a korábbi 1280x720 pixeles panelek kapcsán is jók voltak a tapasztalatok. Az Apple szerint ugyebár a Retina Display és a 326 ppi már meghaladja az emberi szem felbontóképességét, egyes kutatók azonban úgy vélekednek, hogy a kiváló látásúak adott esetben akár a 460–480 ppi-s mobilkijelzőkben rejlő lehetőségeket is ki tudják használni.

A Mobile Bravia Engine 2 technológiát használó Xperia Z kijelzőjén valódi élményt jelent a nagy felbontású fotók nézegetése, vagy egy Full HD felbontású videó megtekintése. Szemből nézve maximálisan biztosított a vizuális orgazmus, oldalról azonban már kicsit más a helyzet – a betekintési szögek lehetnének némileg nagyobbak is.

Full HD kijelzős okostelefonok

A világ első, kereskedelmi forgalomba kerülő Full HD kijelzős smartphone-ját tavaly ősszel a HTC jelentette be: a Butterfly több változatban a világ számos régiójában kapható, illetve kapható lesz. Aztán 2012 végén, illetve 2013 elején nagyon felpörögtek a gyártók, hiszen többek közt a Sharp, a Pantech, az Oppo, a ZTE és az LG is bejelentett már 1920x1080 pixeles kijelzős készülékeket, melyek közös vonása, hogy általában ötcolos képátlóval és négymagos processzorral rendelkeznek. Nyílt titok, hogy hamarosan a világ legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett Samsung is előrukkol egy hasonló kvalitású készülékkel, a Nokia Full HD kijelzős terveit azonban egyelőre még sűrű homály fedi.

A kijelző környéke

Hagyományos nyomógombokat vagy érintőgombokat keresve sem találunk az érintőkijelző körül. A kezelhetőségben az LCD alsó sorában lévő három virtuális gomb játszik fontos szerepet, a virtuális QWERTY billentyűzet pedig orientációtól függően 5x7, illetve 8x6 milliméteres gombokkal rendelkezik. A jobb felső sarokba kerültek azok az apró színes LED-ek, melyek jelentősen megkönnyítik az életünket, hiszen ezeknek köszönhetően az asztalon fekvő, inaktív kijelzős telefonon is látszik, ha új e-mail érkezett, vagy valaki hozzászólt az egyik Facebook-posztunkhoz. Az előlapra ezenkívül egy fényérzékelő és egy kamera is került, ez utóbbi 2,2 megapixeles felbontású és videó módban simán hozza a Full HD felbontást.

Kamera

A fényképezőgép modulba egy újgenerációs Exmor RS képérzékelő került, mely elsősorban 13 megapixeles felbontásáról, illetve hátsó megvilágítású kiviteléről ismerszik meg. Ha teljesen automatikus módban fotózunk, maximum 12 megapixeles felbontást kapunk, egyéb esetben azonban természetesen adott mind a 13 megapixel. (Tesztfotók itt és itt.) A fényérzékenység ISO100–1600 között állítható, a fénymérés módja manuálisan változtatható, emellett pedig említést érdemel többek közt a fejlett HDR üzemmód, a mosolydetektálás, a nagy sebességű sorozatfelvevő, a panorámapásztázás, illetve a gyorsindító funkció. Az elektronikus képstabilizátoros videofelvevő 1920x1080 pixeles felbontású, 29 fps sebességű és 18 Mbit/s sebességű felvételeket rögzít, videózás közben pedig akár fotók is készíthetők.

Szoftver

Az Xperia Z Android 4.1.2-es (Jelly Bean) szoftverrel jelenik meg a kereskedelmi forgalomban, és a Sony ígéretei szerint nem sokkal a piaci debütálás után már jön is az Android 4.2-es frissítés. A redőnyös dizájnt kapott lock-screenről közvetlenül elindítható a zenelejátszó és a kamera, az alapképernyőn maximum hét slide-unk lehet egymás mellett, a főmenü pedig 4x5 ikont jelenít meg egyszerre. Az alkalmazásváltó gombra nyomva a kijelző jobboldalán felbukkannak a nemrégiben használt alkalmazások és azok kisméretű képernyőképei, valamint innen indíthatók el azok a minialkalmazások, amelyek fixen ott figyelnek a kijelzőn. Egy példa: a háttérben ott egy weboldal vagy egy táblázat, az előtérben pedig ott fut egy áthelyezhető kis számológép vagy jegyzet alkalmazás – elegáns és igen hasznos megoldás.

Szolgáltatások

A jó öreg Timescape átadta a helyét a Socialife kliensnek, mely koncentrált módon jeleníti meg a különböző Facebook, Twitter, RSS és egyéb történéseket. Az Officesuite 6.5 révén könnyen megnyithatók a különböző irodai állományok, azért viszont kár, hogy a limitált kivitelű szoftverrel új állományokat nem lehet létrehozni. A Chrome böngésző remekül teszi a dolgát, ezenkívül pedig már alaphelyzetben kapunk Facebook- és YouTube-klienst, Neoreadert, Wisepilot navigációt (demó), illetve Hírek & Időjárás alkalmazást. A nagyméretű gombokkal rendelkező Sony Car az autós használatot hivatott megkönnyíteni, a ClearAudio+ hangzású és ötsávos hangszínszabályzós Walkman zenelejátszónál pedig nem is kívánhatnánk jobbat. Továbbá sztereó FM rádiót is kapunk, melynek használatához egy vezetékes headsetet mindenképpen be kell dugni a telefonba.

Belsőségek

A Samsung Galaxy S III-nál 13 grammal nehezebb Sony Xperia Z-be egy igen korrekt teljesítményű, 28 nanométeres csíkszélességű Qualcomm APQ8064 chipset került. A négy darab 1,5 GHz-es Krait magot és egy Adreno 320-as GPU-t kapott chipset minden körülmények között fürge működést biztosít, annak ellenére is, hogy ezúttal ugyebár egy Full HD felbontású kijelzőt kell kiszolgálnia. A Quadrant tesztben közel 8000 pontot, a Linpackban pedig 210/600 MFLOPS-os eredményt produkált az új Xperia, melynek hátlapja a komolyabb igénybevétel során enyhén fel is melegedett. A 2 GB RAM a legtöbb esetben bőven több mint elegendő, az integrált flashmemória 16 GB kapacitású, a microSD slotban pedig egy 32 GB-os kártya található. Wireless-fronton abszolút komplett a szolgáltatási kör: a 100 Mbit/s-os LTE, a 42 Mbit/s-os HSPA+, a wifi, a Bluetooth 4.0, az NFC és a GPS-vevő mind-mind ki van pipálva.

Lájkolható?

A Sony Xperia Z komoly erődemonstráció a japán gyártó részéről. Fogtak egy elegáns, szupervékony és vízálló burkolatot, amelybe egy masszív teljesítményű chipsetet szereltek, az előlapra pedig odabiggyesztettek egy Full HD felbontású hatalmas kijelzőt.

Az Xperia Z-t egyszerűen élmény volt használni a rövid tesztidőszak során, most pedig már csupán néhány hetet kell várnunk arra, hogy a készülék a boltok polcain is megjelenjen, mintegy 180 ezer forintos kezdőáron. Vélhetően sokakban felmerül a kérdés, van-e értelme a Full HD kijelzős mobiloknak? Erre többféle válasz adható, az viszont tény, hogy 2013 a high-end kategóriában egyértelműen a Full HD telefonokról fog szólni, a Sony pedig elég gyorsan lépett ez ügyben.

(A szerző fotói.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

További cikkeink a témában