Argentína 3–0-ra kikapott Horvátországtól, Modricék a 16 közé jutottak, Messiék borzasztóan nehéz helyzetben.

Sampaoli az Izland elleni döntetlen után átállt három védőre, plusz többek között Rojo, Di María és Biglia is kikerült a kezdőből. Az első félidőben azonban az új szerkezettel, cserékkel sem tudott játékban előre lépni a csapat. Végig feszült hangulatú, borzasztóan fizikális volt a játék, mintha már az egyenes kieséses szakaszban lenne a meccs.

Horvátországnak rögtön az elején volt egy ziccere, Caballero viszont védeni tudott Perisic lövésénél. A másik oldalon Pérez került helyzetbe, de az argentin képtelen volt eltalálni az üres kaput.

És, hogy Messiről is írjunk valamit: láthatatlan volt az első félidőben. Összesen 20-szor találkozott a labdával, a kapus Caballero 22-szer.

Az 53. percben aztán kiderült, hogy miért nem a legjobb, ha egy vb-győzelemre vágyó válogatottnak az első számú kapusa 36 éves, klubjában évek óta csere és összesen három válogatottsága van. Igen, Caballeróról van szó, az argentin kapus óriásit hibázott, Rebic góljával vezetett Horvátország, 0–1:

A bekapott gól után Argentínának volt egy lehetősége, Subasic azonban védett. Sampaoli becserélte Higuaínt és Dybalát is, de velük sem tudott egyenlíteni Argentína.

Horvátország viszont meglőtte a második gólját, Modric távolról rúgott nagy gólt, 0–2:

Majd jött a harmadik is, Rakitic volt a gólszerző a hosszabbításban. 0–3:

Holnap a csoport másik meccsén Izland játszik Nigériával, míg Horvátország a mostani győzelmével hat pontos, teljesen megérdemelten jutott a 16 közé, óriási győzelem ez nekik.

Messiék matematikailag még nem estek ki, de most már nem a saját kezükben van a sorsuk.

D-csoport, 2. forduló

Argentína–Horvátország 0–3 (0–0)

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés