Az ég kék, a fű zöld, az erdő meg tele van szeméttel.

Az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen

A Tisztítsuk meg az országot! program a Pilis Parkerdő Zrt. területén indult, ahol közel 200 köbméter szeméttől mentesítettek egy budapesti erdőfoltot a IX. kerületben. Ősszel minden állami erdőgazdaság bekapcsolódott a munkába, amelynek eredményeként országszerte 1100 köbméter szeméttől szabadították meg az állami erdőket.

Ennek a mennyiségnek az egyharmadát, mintegy 350 köbmétert a HulladékRadaron keresztül jelentették be a lakosok, kétharmad részt pedig az erdőgazdaságok saját munkatársai derítettek fel.

Az erdészetek tapasztalatai alapján a legtöbb esetben vegyes kommunális hulladék kerül ki az erdőterületre, de jelentős az illegálisan lerakott építési törmelék aránya is.

Veszélyes hulladékot, például palát is nagyobb mennyiségben találtak, csak gumiabroncsból pedig több mint ötven köbméternyit gyűjtöttek össze.

Az őszi időszakban a legtöbb hulladékot a nagyobb településeket körülvevő parkerdőkből szállították el Budapest, Pécs és Sopron környékén, de a Bakonyban és a Balaton-felvidéken is több száz köbméter szeméttől szabadították meg az erdőket.

A járvány miatt jelentősen megnőtt az erdők látogatottsága, ezért a hulladékmentesítés hozzájárul, hogy tiszta és egészséges környezetben pihenhessenek az emberek. Az állami erdőgazdaságok hosszabb távon a megelőzésre koncentrálnak: elkészítették azokat a terveket, amelyek alapján

a megtisztított területekre a jövőben 900 kamerát és több mint 300 sorompót helyezhetnek ki,

hogy megakadályozzák a hulladék újbóli lerakását az erdőkben.

Szemetelni nemcsak tilos és környezetszennyező, de ritka suttyó dolog is, eszedbe ne jusson!

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Agrárminisztérium, MTI. Fotó: AM Sajtóiroda)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában