Három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is nő a gázolajosok száma.

A súlyosan környezetszennyező dízeljárművek száma csak tavaly óta ötmillióval, a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos visszaélések ügyében még 2015-ben kirobbant botrány óta pedig 14 millióval nőtt az Európai Unióban – közölte a Transport&Environment (T&E – Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.

Összesen 43 millió dízeljármű rója az EU útjait. Számuk most Franciaországban a legmagasabb (8,7 millió), amit Németország (8,2 millió), az Egyesült Királyság (7,3 millió) és Olaszország (5,3 millió) követ. Az ott használt dízelek aztán általában Kelet-Európában és Afrikában füstöl tovább.

Az értékelésben kiemelték, hogy a dízelek

körülbelül kilencszer több nitrogén-oxidot bocsátanak ki a határértéknél

valós vezetési körülmények között – még azok a dízelautók is, amelyek átmentek a nem laboratóriumi, hanem használat közbeni méréseken alapuló új uniós teszteken.

(Forrás: T&E, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig tartanánk Melanának az esernyőt

Minden fontos éghajlati mutató romlott az elmúlt 5 évben

15 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie a Boeingnek egy áldozat családjának, aki a 737 Max hibája miatt halt meg

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.