Az eddig kalkuláltnál gyorsabban melegednek az óceánok, tavaly ráadásul rekordot ért el a vízhőmérséklet. Baj van, és még nagyobb baj lehet.  

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Egy új amerikai-kínai tanulmány arra jutott az óceánokra 2000 óta kihelyezett 3900 mérőbója 2000 méterig is lehatoló legújabb mérései alapján, hogy

a vízmelegedés gyorsulóban van, az 1971 óta végbement melegedés ráadásul nagyobb, mint amit az ENSZ legutóbb, 2013-ban kalkulált.

2000 óta szinte minden évben megdőlt az óceánok hőrekordja, 1971 és 2010 között pedig mintegy 0,1 Celsius-fokkal nőtt az óceánok vízhőmérséklete – az ENSZ 2013-as becslése egyébként ennél lassabbnak ítélte melegedést.

 

„A globális felmelegedés itt van, következményei már most súlyosak, nincs kétség”

– állapította meg a tanulmány vezető szerzője, Licsing Cseng, majd azt is elmondta, hogy

a Föld óceánjai 2018-ban melegebbek voltak, mint a 2017-es rekordévében.

2018 ráadásul a negyedik legmelegebb év volt a felszíni hőmérséklet alapján a 19. század óta, igaz, az időjárás éves változásai kevésbé befolyásolják az óceáni hőmérsékletet, akár ezer év is eltelhet, míg az óceánok mélyét elérik a felszíni változások.

Baj van, és még nagyobb baj lehet

Ezt meg itt hagyjuk:

Egy jókora pofonnal is felér ez a kép a globális felmelegedést tagadóknak

A klímaváltozás csak egy kitaláció? Akkor ezt nézd meg!

(Fotó: Pixabay)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Hamis és veszélyes termékek: 200 milliárd forintnyi bírságot kapott az AliExpress az EU-tól

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Külföldi vagy hazai nyaralás?
46% Külföldi
23% Hazai
31% Idén egyik sem
Hirdetés