Komolyabban venné az állam az állatvédelmet.

Országos szintre kell emelni minél nagyobb állami anyagi segítséggel a négylábúak ivartalanítási programját, az állatvédelem egyik legfontosabb feladataként – közölte a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos csütörtökön Zalaegerszegen.

Ovádi Péter a helyi állatvédelemhez kapcsolódó állami, önkormányzati és civil szereplők részvételével tartott szakmai fórumot követően beszélt arról, hogy az állatvédő egyesületek is megerősítették az ivartalanítási program fontosságát. Úgy fogalmazott: a résztvevők szerint az a "legjobb" kóbor állat, amelyik meg sem születik, ezért már óvodai, iskolai környezetben beszélni kell a felelős állattartásról.

A miniszteri biztos szerint

az illegális szaporítók ellen is hatékonyabb fellépésre van szükség,

sok esetben ugyanis éppen tőlük kerülnek ki a kóbor kutyák.

Ovádi kitért arra is, hogy az államnak olyan pályázatokat kell biztosítania az állatvédelmi szervezeteknek, hogy az önkéntesek, akik a szabadidejüket áldozzák erre a feladatra, megfelelő körülmények között tudjanak tevékenykedni, valamint közölte, hogy a hasonló fórumok tapasztalatait is összegyűjtve

hónapokon belül a kormány elé terjeszt egy olyan javaslatcsomagot, ami hosszú évekre meghatározhatja az állatvédelmi feladatokat Magyarországon.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés