A Washingtoni Egyetem kutatóinak vezetésével az afrikai országok hatóságai 38 nagy elefántcsont-szállítmányt elemeztek, majd megállapították, hogy a három legnagyobb csempészhálózatot a kenyai Mombasából, az ugandai Entebbéből és a togói Loméból működtetik. A szállítmányokat egyébként még 2011 és 2014 között foglalták le.

A Science Advance folyóiratban közzétett tanulmányban felfedték az összefüggést a látszólag elszigetelt lefoglalások között, összekapcsolva azokat nemcsak a kikötőkben működő bűnhálózatokkal, hanem az orvvadászokkal és a szállítmányozási hálózatokkal is.

Az elefántagyarakból nyert DNS-minták elemzésével mutattak ki a kutatók egyértelmű kapcsolatot 11 szállítmány között.

Mindezt úgy, hogy az orvvadászok az agyarpárokat szétválasztották, és a világ különböző részeibe szánt szállítmányokban rejtették el.

Samuel Wasser, az amerikai egyetem biológiai megőrzési központjának igazgatója emlékeztetett arra, hogy előző kutatásukban már azonosították, hogy Afrika mely részein működnek a legnagyobb orvvadászhálózatok:

Tanzánia délkeleti és Mozambik északi térségében, Gabon északkeleti, a Kongói Köztársaság északnyugati és a Közép-afrikai Köztársaság délnyugati területein.

A kutatók eredményei segítik a helyi hatóságokat a hálózatok felgöngyölésében és bizonyítékok gyűjtésében az ellenük folyó bűnperekhez.

A nemzetközi elefántcsont-kereskedelmet 1989-ben betiltották, ám azóta is folyamatosan csökken az afrikai elefántok száma. 2016-ban a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) megállapította, hogy a 2005 és 2011 között elpusztult mintegy 111 ezer elefánt többsége vadorzók áldozatul esett. Becsléseik szerint 2011-ben mintegy 415 ezer elefánt élt Afrikában.

Ez is érdekelhet:

A darazsaknak rossz a pr-je, pedig olyan hasznosak, mint a méhek

A darazsakat utálja, a méheket szereti az emberek többsége.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában