Ez sokkal több, mint korábban gondolták.

A mértékletes fogyasztásról nem az Amerikai Egyesült Államok jut eszünkbe először, és a Science Advances-ben megjelent tanulmány sem fogja megváltoztatni a véleményünket. Egy 2015-ös, az USA műanyaghulladék-termelését vizsgáló kutatást folytattak, illetve egészítettek ki a hulladékexport adataival. Kiderült, hogy

az amerikaiak minden eddiginél több műanyagot használnak,

a hulladékexportjuk 88%-a pedig gyenge újrahasznosítási infrastruktúrájú országokba irányul, ezért a hulladék nagy része nem a feldolgozóba, hanem az óceánokba kerül.

Csak 2016-ban 1,1-2,2 millió tonna műanyag került így a vizekbe, ami a korábbi becslések kettő-ötszöröse.

Kara Lavender Law oceanográfus professzor, a tanulmány vezető szerzője szerint ez nem csoda, hiszen a műanyag hulladék jelentős hányada alacsony értékű, szennyezett vagy nehezen feldolgozható, ezért végül a környezetbe kerül.

A The New York Times emlékeztetett rá:

az USA összes hulladékának csak 9%-a kerül be az újrahasznosítási rendszerbe.

Ez a videó nagyon kapcsolódik ide:

(Forrás: Science Advances, The New York Times)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezer jobb programötletünk van ezzel a lánnyal, mint ezresek után kapkodni

További cikkeink a témában