Becslések szerint mintegy 50 millió pár tekinthető meddőnek jelenleg a világon, a termékenységi gondok pedig szinte minden második esetben a rossz spermaminőségnek köszönhetők.

Néhány hónapja érkezett az aggasztó hír, miszerint a nyugati világban élő férfiaknak feleannyi hímivarsejtje van, mint 40 évvel ezelőtt – 1974 és 2011 között mintegy 52%-al csökkent az észak-amerikai, európai, ausztrál és új-zélandi férfiak ondójában található hímivarsejtek száma, ez ugye évente átlagosan 1,4%-os visszaesést jelent. Bár pontos válasszal nem tudtak szolgálni a jeruzsálemi tudósok, a hímivarsejtek számának csökkenése mögött több (rejtett) ok is állhat – a csecsemőkorban viselt túl meleg pelenka, a nadrágzsebben hordott telefonok, a megváltozott életvitelünk, valamint az élelmiszeripar által bevetett nem túl egészségbarát trükköknek is lehet némi köze a dologhoz. És akkor bejöttek a képbe a kínai fejesek, akik újabb összefüggésre bukkantak a meddő férfiak és a környezeti hatások között.

Azt tapasztalták, hogy amennyiben egy köbméter levegőben 5 mikrogrammal több (szennyező) finomrészecske – nehézfémek vagy a policiklusos aromás szénhidrogének – található, az ott élő férfiaknak átlagosan 1%-al több abnormális spermiumuk lesz. És ezeknek a furcsa hímivarsejteknek nemcsak a mérete és az alakja más, hanem sokkal passzívabbak is – ez pedig nagymértékben befolyásolhatja a megtermékenyítés sikerességét.

Dr. Lao Hsziang Csia, a Hongkongi Egyetem tudósa szerint a levegőszennyezés a világon az egyik legnagyobb egészségügyi kockázat, eme kijelentésével pedig nehéz vitatkozni. Ugyanakkor további kutatásokra lesz szükség ahhoz, hogy a szennyezett levegő spermiumtermelődésre gyakorolt hatásának a mértékét pontosabban megállapíthassák. Mert a spermiumszám (többek között) az ágyéktól fél méteren belül hordott telefonoktól is kritikus szintre csökkenhet, de szerencsére erre akad megoldás:

A tökéletes boxeralsó, amely megvédi a férfiak golyóit a mobilsugárzástól

És természetesen a wifirouterek által kibocsátott elektromágneses sugárzás több mint 99%-tól is megvéd.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés