Sötét képet fest a jövőről az ENSZ szakértője: rossz lesz, de a szegényeknek még rosszabb.

„Klíma-apartheid” van kialakulóban Philip Alstom, az ENSZ rendkívüli szegénység és az emberi jogok különleges előadója szerint, aki az ENSZ most publikált kutatását vezette. Ebben azt vizsgálták, milyen mértékben érvényesülnek az emberi jogok a mélyszegénységben élők körében.

Alstom szerint az éghajlatváltozás azzal fenyeget, hogy az elmúlt ötven éve szegénység elleni, egészség melletti törekvései semmissé válnak, és

2030-ig további 120 millió ember válhat szegénnyé – főleg az amúgy is szegénynek számító régiókban, országokban.

Bár a szegénységben élő emberek csak egy töredékéért felelősek a globális károsanyag-kibocsátásnak, ők fogják leginkább megszenvedni a következményeket, sokaknak dönteniük kell majd, hogy éheznek, vagy útnak indulnak a jobb körülmények reményében. Ennek további következményei lesznek: veszélybe kerülhet a demokrácia, a polgári és a politikai jogok is sérülékennyé válhatnak. A gazdagoknak pedig lesz lehetőségük kellemes, élhető klímájú helyekre települniük.

„A mostani irány fenntartási a gazdasági katasztrófa receptje” –

véli Alstom, aki emlékeztet rá, hogy az országok még a jelenlegi, a szükségesnél szerényebb szén-dioxid-kibocsátási kötelezettségvállalásokat sem teljesítik, miközben a fosszilis tüzelőanyag-ipart évente 5,2 billió dollárral támogatják.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: ENSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés