Ez tizenegyezer tonnát jelent.

Élelmiszergyártó és -kereskedő cégektől származott az a tizenegy tonna élelmiszer, amelyet megmentett a megsemmisüléstől a Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2019-ben, hogy aztán rászorulóknak juttassa el.

A megmentett termékek összértéke eléri a 7,5 milliárd forintot, és csaknem 300 ezer nélkülözőnek jelentettek segítséget a mindennapokban – közülük sokan napi szintű ellátást kapnak. A megmentett élelmiszerek között van pékáru, zöldség, gyümölcs, tejtermék, húsáru, konzerv, édesség és egyéb, hosszú lejáratú élelmiszer.

A 11 ezer tonna élelmiszer megmentésével 27 500 tonna szén-dioxid-kibocsátásától is mentesült a Föld.

Ennyi szén-dioxidot annyi fa tudna semlegesíteni, ami Józsefváros teljes területét elfoglalná. A vízlábnyom is csökkent az élelmiszerek megmentésével: ennyi élelmiszer vízlábnyoma egy Eger méretű város éves vízfogyasztásának felel meg.

Az élelmiszerfelesleg éves mennyisége Magyarországon becslések szerint 1,8 millió tonnát tesz ki, az ebből megmenthető mennyiséget az Élelmiszerbank 80-100 ezer tonnára becsüli.

Ez is érdekelhet:

Hatalmas környezetvédelmi lépést tesz Kína

Nagyon érzik a bajt, és tenni is hajlandók ellene.

(Forrás: Magyar Élelmiszerbank Egyesület, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában