Tízezer háztartás éves energiaigényét fedezi.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca határában kilencmilliárd forintért építette meg a Magyar Villamos Művek (MVM) csoport az új naperőművét, amely 45 hektáros területen évi 20,7 gigawattóra áram termelésére képes.

A fotovoltaikus megújuló villamos energia-termelés részaránya a hazai bruttó termeléshez képest jelenleg még csak 0,5 százalékos, ugyanakkor ugrásszerű bővülésre lehet számítani. Az MVM-csoport idén 110 naperőmű építését kezdte meg megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft. irányításával, a cégcsoport egy éven belül a legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelő lesz az országban.

A hét önálló projekt keretében megépülő erőművek összkapacitása 104,2 megawatt lesz, a megtermelt villamosenergia mennyisége pedig évente meghaladja a 110 gigawatt órát. Ez a mennyiség

mintegy 50 ezer háztartás, csaknem 100 ezer ember villamos energia szükségletét biztosítja.

A beruházási költségek 35 százalékát uniós forrás biztosítja, 65 százalékát pedig az MVM-csoport fedezi.

Ez is érdekelhet:

Egyre közelebb az áttörés, hogy a sivatagban termelt áram segítse Európát

Az élethez nem ideális helyszín, az életünkhöz szükséges energia megtermeléséhez viszont az lehet a sivatag.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés