Az idén várhatóan a tavalyi mennyiségnél 3 százalékkal több, 242 ezer tonna elektromos és elektronikus hulladék keletkezik az országban, amelyből 80 ezer tonna begyűjtését és kezelését végzik el a hulladékhasznosítók – közölte a MediaMarkt hétfőn, a nemzetközi hulladékgyűjtő napon.

Magyarország a fejenként 8 kilogrammos, folyamatosan emelkedő begyűjtési mennyiséggel a középmezőnybe tartozik az uniós országok között. A vállalat közleménye szerint a lakossághoz kerülő elektronikai cikkek java részét műszaki kiskereskedelmi áruházak értékesítik, amelyeknek a feleslegessé vált gépeket át kell venniük a háztartásokból.

2017 és 2018 után az idén is elérheti az ezer tonnát a MediaMarkt üzleteiben leadott elektronikai és elektromos hulladék mennyisége.

Ennek 70 százalékát döntően a házhoz szállítások során visszavett hűtők és egyéb háztartási nagygépek adják, a régi képcsöves televíziók és monitorok aránya 18 százalékot tesz ki. Hasznos tudnivaló egyébként, hogy a MediaMarkt átvesz használaton kívüli készülékeket akkor is, ha nem ott vásárolták, de a termékkategória megtalálható az áruház kínálatában.

Ez is érdekelhet:

Nagy bajt jelez a hárommilliárd észak-amerikai madár eltűnése

Megdöbbentő – mondta a tanulmány vezető szerzője, amely megállapította, mennyivel csökkent a madárpopuláció 1970 óta.

(forrás: MediaMarkt, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
14% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
48% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés