Az éghajlatváltozással összefüggő hőhullámok károsíthatják a rovarok spermáját, és csaknem teljesen terméketlenné tehetik őket. A folyamat sajnos minket is érint.

A Nature Communications című folyóiratban 2018-ban publikált tanulmány szerint az öt napig tartó hőhullámnak kitett kukorica-kislisztbogarak (Tribolium castaneum) spermatermelése 75 százalékkal csökkent, míg a nőstény egyedekre hatástalan volt a laboratóriumban végzett kísérlet.

Az első hőhullám nyomán felére csökkent a hímek által nemzett utódok száma, majd egy második – tíz nappal későbbi – hőhullám gyakorlatilag sterilizálta a rovarokat.

A szakemberek szerint a hőhullámnak kitett hímek hím utódai rövidebb ideig éltek, és nem jeleskedtek az utódnemzésben. A szakemberek azért választották vizsgálatuk alanyául a bogarakat, mert négyszázezer fajukkal nagyjából az egynegyedét teszik ki a világon ma ismert állatfajoknak, vagyis a rovarpopulációk drasztikus hanyatlásának jelentős hatásai lehetnek a környezetre.

A kukorica-kislisztbogár

Noha a lisztben tanyázó rovarok számának csökkenése jó hírnek tűnhet, az már kevésbé, hogy a náluk észlelt tendencia a tápláléklánc felsőbb szintjein is érvényes lehet, vagyis akár az ember esetében is. Matt Gage, a Kelet-angliai Egyetem biológusa szerint

„évszázadok óta tudjuk, hogy a hímek nemzőképessége érzékeny a hőre. Gyakorlatilag az történik, hogy felmelegítjük a bolygót, ami megakadályoz bennünket a szaporodásban.”

A Demography című folyóiratban 2018-ban publikált tanulmány szerint a fogantatások száma alacsonyabb a hőhullámok idején, és ennek nem az az oka, hogy a hőség hatására „megváltozik az emberek szexuális magatartása”.

Gage szerint sokkal inkább arról lehet szó, hogy a sperma károsodik a forróságban, ami genetikai károsodáshoz vezethet, és csökkenti a sikeres terhesség esélyét. Rossz hír, hogy az éghajlatváltozás hatására a hőhullámok várhatóan egyre gyakoribbá válnak, aminek jelentős következményei lesznek az emberek és az állatok egészségére egyaránt.

Ez is érdekelhet:

Űrhajósok vizeletét hasznosítanák a holdbázis építésénél

Európai kutatók a vizeletben lévő karbamidot lágyítóként alkalmaznák a holdbázis betonjában. Már meg is kezdték a szükséges teszteléseket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
40% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés