Igen, közben is lehet menőzni.

A lett Zeltini a pottyantós vécét gondolta újra, és tette környezetkímélőbbé, illetve közelítette a luxushoz. Utóbbit a tetőkert és a panoráma szolgálja – ehhez nem meglepő módon a telepítési helynek is megfelelőnek kell lennie –, a Z-Bioloo jelentősége azonban inkább a fenntarthatóság.

Alkotói arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy az emberi ürülék is kiváló trágya, nyolcmilliárd ember elegendőt is termel belőle, vagyis nincs szükség haszonállatszarra sem. A lyukba pottyantott anyagokból kiválasztják az ürüléket – ami a komposztoláshoz kell –, és a vizeletet, ami nem használható erre, mindkettőt a bódé mögül, egy ajtót felhajtva lehet eltávolítani.

A művelet során óhatatlanul keletkezett szagokat egy cső vezeti olyan magasra, ahol már nem zavaró, a tetőkert jelentősége pedig az, hogy az ott termő illatos növények illatát egy kis elektromos ventilátor vezeti be a fülkébe.

A luxus biobudit 2018-ban építették, körülbelül háromezer dollárba került, de azóta sem hallottunk arról, hogy meg lehetne vásárolni.

Ez is érdekelhet:

Autózás és pisilés: te hajlandó vagy fizetni a benzinkúti mosdóhasználatért?

A kis helyek egyre kapzsibbak, a nagyok ötletes eszközökkel csalogatják a pisiszünetre kényszerülő autósokat. Érdekes kis dolog ez.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt
Hirdetés