A Marslakók már csak azért is kínos, mert szinte egyetlen pillanata sincs rendben, és nem azért, mert olyan kedvesen bájos magyar bénázásokkal van tele, hanem olyan idegesítően ősbuta bénázásokkal, amelynek tüzére a rossz színészi játékok pörgőből rúgnak rá még egy hordónyi olajat. A sztori szerint a Címlapon.hu, egy online bulvárlap szerkesztőségében járunk, ami jól meg van áldva egy tesze-tosza főszerkesztővel, Zolival, aki olyan, mintha Nacsa Olivér Mikó Istvánt akarná utánozni élete legrosszabb másnapossága alatt, miközben éppen a heroinról próbálna lejönni. Zoli egyébként nős létére az egyik legjobb újságírójával, Eszterrel kavar, antiférfi létére tökéletesen érthetetlen módon, a csöcsi gyakorlatilag még egy háromlábú zebrához is jobban illene, mint a bosshoz. De semmi gond, egyből szakítanak is. Nem csoda, hiszen főnöke úgy viselkedik, mint egy igazi idióta, aki még akkor is titkolózva hívja fel otthonról, ha egyszerű munkamegbeszélést kell folytatnia a lánnyal. Hogy a családja ne hallja a tökéletesen érdektelen beszélgetést, emberünk megnyitja a csapot, és elhiteti a lányával, hogy a zuhany alatt áll. WTF egy.

Az első 15 percben megismerjük Eszti főbb jellemvonásait (értsd: kemény jellem, nagy mellek), hogy ezeket ki is hangsúlyozza, csak és kizárólag mélyen dekoltált fölsőben hajlandó mutatkozni, és a csöcsei még akkor is belelógnak a képbe, amikor éppen valaki csak besétál az ajtón. A történet kezdetekor Marenec (és nem Maranec, ahogy az sokszor elhangzik) Fruzsi, színésznő (és nem énekesnő, ahogy az sokszor elhangzik, bár még lehet belőle valami olyasmi) idősebb szeretőjét igyekeznek hőseink megnézni maguknak, majd megmutatni a nagyvilágnak, amiben segítségükre van egy hacker is. Emberünk annyira ügyes, hogy képes azonnal kideríteni egy 13 éves kissrác biológia versenyen elért helyezését, illetve feltörni távolban lévő laptopokat is, de egy nap kell neki ahhoz, hogy megtudja, a főgonosz bizony börtönviselt bácsi, akit többek között gyilkosság miatt ítéltek el. WTF kettő.

Megtudjuk továbbá, hogy az újságírók számára nem léteznek időkorlátok: fél órájuk van eljutni Fruzsi Zumba edzésére (a Zumba szerintük egy sakál az Oroszlánkirályból), ami szerintük lehetetlen vállalás, de mégis bőven elegendő időnek bizonyul arra, hogy még megfelelő öltözéket is szerezzenek a megmérettetésre. WTF három.

A profi újságírók olyan amatőr színvonalon igyekeznek megközelíteni a „sztárt”, amire akár egy újszülött víziló is képes lenne, hebegnek-habognak, az ismert arc pedig semmit sem vesz észre az egészből. A magyar színész jó tulajdonsága szerint mindent túljátszik, az örömöt, a bánatot, a rettegést, még a fizikai bántalmazást is, a verés-jelenetből pedig még azt is megtanuljuk, hogy ha elered az ember orra vére, akkor a művér játszi könnyedséggel képes vándorolni, sőt, ha letöröljük, nyomot sem hagy maga után, majd mágikus módon újra visszakerül az eredeti helyére. WTF négy.

A forgatókönyv már csak azért is furcsa, mert annak a Jáksó Lászlónak van hozzá köze, aki azért látott már egy s mást a magyar bulvártermékek készülésének körülményeiről. Valószínűleg tudja, hogy a kvázi fél perc alatt elkészült, érdemi információt nem tartalmazó interjút (melynek legalább a felét az interjúalany a kérdező felé röptetett „vinnélek” típusú kijelentései teszik ki) nem küldi át a riporter az alanynak, hiszen az gyakorlatilag el sem készült. Tudja, hogy a jogtiszta kép nem egyenlő a laptopról lelopott fotóval, és remélhetőleg azzal is tisztában van, hogy a diétás narancslé nem szénhidrátmentes, mint ahogy azt a szintén új melleivel érvényesülni próbáló Marenec Fruzsi állítja. Azt pedig már csak úgy félve említjük meg, hogy nyilvánvalóan azzal is tisztában van, hogy az online felületen megjelent, jogtalan kép helyére küldött helyesbítő fotót 2012-ben már nem futárral küldik át, nyomtatott formában, egy borítékba helyezve. WTF sokadszorra.

Ha a minőséggel kapcsolatban ezek után felmerülne bármilyen kérdés is, akkor csak annyit mondunk, hogy a jelenetek között igazi felüdülést jelent egy olyan darab, amikor semmi más nem történik, csak kb. fél percig fő egy kávé csendesen. És bár az is reklám, legalább nem kell minden pillanatában a falba vernünk a fejünket. A logikai bukfencek sorozatát nehéz lesz kiheverni, kérdések sora vetődik fel az ember fejében, amelyek 99%-a a „miért” szó egyre hangosabb üvöltése lesz. Miért nyomul ruhában a paplan alatt Fruzsi a pasijával, és miért mondja azt, hogy ilyen cuccban nem megy a pizzafutár elé, amikor a szeretője egyetlen szavára mégis megjelenik az ajtóban? Miért van az autón egymagában egy ottmaradt 2006-os autópálya matrica? Miért találja ki egy profi hacker, hogy egy sapkába rejtett, teljesen eltakart középkategóriás mobiltelefonnal le lehet buktatni a hűtlen férjet? A WTF számláló lassan a végét járja.

És ha ez még nem lenne elég, a stáblista közben előkerül Bebe, aki a Szentlélek téren, kabátban, két táncossal előadja a főcímdalt az utóbbi évtized legkínosabb, hónaljmutogatós, fiúbandás koreográfiájára, egy olyan ordenáré minőségű szöveggel, ami után a Kisváros legendás dala, amin akkor még könnyesre röhögtük magunkat, öt Grammy-díjas mestermunkának tűnik. A WTF számláló megadta magát, hősi halált halt.

A Marslakók egyébként lehetne, és talán idővel lesz még jobb is. A második rész új szereplőinek behozása nem tett rosszat, végre akadnak köztük igazi színésznek tűnő arcok is, a fenyegetettség egyre nagyobb, már-már izgulunk, de mégsem, előbb izgulnánk az Alkonyat filmek Bellája miatt, hogy végül egy vérfarkassal vagy egy vámpírral fog-e hálni. Szóval reménykedjünk. Ez egyelőre egy hatalmas WTF.