Ami nálunk a Suzuki volt néhány éve, az Indiában a Maruti most. Az oroszok pedig a kocka után újabb Ladákért rajonganak.

Az első részben vizsgált Indonézia és Mexikó után most két másik, nagyon fontos piac bestsellereit nézzük meg: India és Oroszország következik.

India

Az autópiac növekedése (2011. május – 2012. május): 12,7%

A Suzuki nagyon okosan tette, hogy 1981 februárjában megalapította a Maruti Udyog Limitedet. Az Indiában gyártott első generációs Suzuki Alto egycsapásra felforgatta a piacot, hiszen évtizedekkel modernebb volt, mint az akkoriban kapható konkurensek: a Fiat 1100 alapjaira épült Premier Padmini, valamint a szintén kőkorszaki (ám még ma is kapható) Hindustan Ambassador. A siker azóta is töretlen. Hiába támad a Tata a "világ legolcsóbb autójával", a Nanóval, hiába vetik be a japánok és dél-koreaiak jól bevált modelljeiket, sem ők, sem az európai és amerikai márkák fapados kisautói nem képesek megszorongatni a Marutit. 2011-ben az eladott személyautók 44,9 százaléka volt indiai Suzuki. Az arányok persze biztosan változni fognak a jövőben: az elemzők szerint 2020-ra India lesz a világ harmadik legnagyobb autóipari piaca, és bár a luxusautók eladásai egyelőre az egész forgalom 0,1 százalékát sem teszik ki, a gazdagodó indiai nagyvárosokban egyre sűrűbben tűnnek fel európai cirkálók is a nyomornegyedek utcáin.

#1: Maruti Alto (piaci részesedése 2012 júniusában: 10,9%)

A Maruti honlapjában talán az a legjobb, hogy a brit gyarmatként töltött évek emlékére a letölthető tartalom a goodies menüpont alatt található. További böngészés után persze kiderült, miért népszerű az Alto. Kategóriája legjobb fogyasztási értékét produkálja 796 köbcentis, hengerenkénti injektorokkal és tizenkét szeleppel operáló háromhengeresével. A modern motorból negyvenhét lóerőt, valamint 62 Nm nyomatékot sikerült előcsalni, ami akár elég is lehet, hiszen az Alto legolcsóbb verziója 690 kg, míg a luxuskivitelek tizenöttel nehezebbek, nagyrészt a klíma miatt. Remek hír az indiai vásárlók számára, hogy a "stílusos első lökhárító", valamint a "stílusos hűtőrács" mindhárom felszereltségi szinten az alapcsomag része. Szervokormány viszont kizárólag a legdrágább Alto LXi-hez jár. Persze aki sportosabb visszajelzésre vágyik, biztos szervó nélkül kéri, hiszen egy ilyen könnyű autónál az csak a vezetési élményt tompítja, a parkoláshoz szükségtelen.

#2: Maruti Swift (piaci részesedése 2012 júniusában: 7,9%)

Míg nálunk Esztergomban, Indiában Manesar városában készülnek a Swiftek. Érezhető, hogy a "Te vagy az üzemanyag" szlogennel hirdetett modellt az aktívabb, fiatal közönségnek szánja a gyár, hiszen az Altóhoz képest a Swift honlapja egy online tűzijáték, saját rockzenekarral. Bár az itthon is ismert modellválasztékkal, tehát vagy az 1,2-es benzinessel, vagy az 1,3-as turbódízellel kapható, az indiaiaknak valamiért hét lóerővel kevesebb jár a benzineshez, mint a magyaroknak. Vagy másképp számolják, vagy rosszabb a benzinjük, de papíron izmosabb az esztergomi, ami mindenképp büszkeséggel töltheti el a magyar szíveket. És ha már szóba került az erő: bár az alap Swift úttartása sem rossz, nem titok, hogy az 1,6-os, 136 lóerős Swift Sport az igazi mókamester. Indiában viszont egyelőre marad az utólagos tuning, mert a piac még nem tartaná el a benzintemető csúcsmodellt, ezért a Maruti nem is forgalmazza a felpaprikázott kisautót.

#3: Maruti WagonR (piaci részesedése 2012 júniusában: 5%)

Bár a harmadik helyezett igazából a Maruti Dzire lenne (6,9%-os részesedéssel), mivel ez nem más, mint egy lépcsőshátúvá kalapált Swift, nem érdemel külön magyarázatot. Nem úgy a WagonR, melynek indiai verziója nagyban eltér az itthon is jól ismert korábbi generációktól. A "kategóriájának legnagyobb fejterével" büszkélkedő típus egyliteres háromhengerese 68 lóerőt ad le, már ha benzint töltünk bele. Rendelhető ugyanis sűrített földgázas (CNG), illetve LPG-s kivitelben is. A környezetbarát üzemanyagok használata esetén 62,5 lóerősre apad a ménes. A Maruti szerint "okos megoldásaival mindenkit megfertőző" autóhoz gyári tuningidomok, szárnyak és matricák egész sora rendelhető, bár a hazai tapasztalatok alapján kérdéses, hogy egy ilyen magas súlypontú, alapból 13-as, legjobb esetben pedig 14-es kerekeken suhanó dobozzal ugyan kinek lenne kedve száguldozni. Persze a Hindustanokon szocializálódott indiaiak valószínűleg nem ismernek lehetetlent...

Oroszország

Az autópiac növekedése (2011. június – 2012. június): 14%

Ha Oroszország, akkor kocka Lada, ugye? Igen ám, csakhogy idén áprilisban a 2105 után a 2107 gyártását is végleg leállították Togliattiban, ezzel véget ért minden idők harmadik legnagyobb számban eladott autójának pályafutása. Ettől függetlenül az Avtovaz a piac legnagyobb szereplője, és a válság kiheverése után tavaly újra profitot kezdett termelni. Mennek az olcsó Ladák. Közben a Renault–Nissan szándéknyilatkozatot írt alá, hogy többségi tulajdonrészt szerez az orosz cégben. Így övék lesz az egyik leggyorsabban fejlődő piac legnagyobb szelete, az oroszok pedig majdnem egymilliárd dolláros külföldi tőkéhez jutnak. Az Avtovaz mellett az Oroszországban gyártott autók tíz százalékát az Avtotor adja, mely BMW, Kia, Chevrolet és Cadillac modelleket szerel össze. A Renault az Avtovaz mellett saját üzemmel is rendelkezik: itt készülnek szigorúan a Dacia márkanév mellőzésével a Logan és Sandero modellek. Ha pedig valami nagyobbra van szükség, ott a szintén helyi gyártású, mellesleg többszörös Dakar-győztes Kamaz.

#1: Lada Kalina (piaci részesedése 2012 májusában: 4,6%)

Bár a Lada 2004 óta gyártott első kisautójának napjai meg vannak számlálva, az utód Granta még csak ötödik az eladási listákon. A Kalinát annak idején az orosz ipart támogatandó maga Vlagyimir Putin reklámozta, amikor végighajtott vele az újonnan épült Amur autópályán. A pr-akció nem volt épp zökkenőmentes: Putyin flottájának összes autója külföldi gyártmány volt, a sárga Kalinából pedig többet is vittek ugyanazzal a rendszámmal, amire szükség is volt, hiszen néhányszor platóra kellett rakni a roppant megbízható hazai terméket. Persze később a Grantával is meggyűlt a baja...

A háromféle motorral kapható autóból mindenesetre még ennyi év után is elmegy havi tizenkétezer darab (2012. június), így mondhatjuk, hogy a nép elégedett. Az 1,4-es 91, az 1,6-os nyolcszelepes verziója 81, fejlettebb testvére pedig 98 lóerővel támadja az aszfaltot, de létezik sportverzió is 115 lóerővel. A Kalina GTI valószínűleg a moszkvai lakótelepek réme.

#2: Lada Priora (piaci részesedése 2012 júniusában: 3,9%)

A Ladánál sosem jelentett problémát a régi technológia újrahasznosítása, a Prioránál sem csinálnak nagy titkot belőle, hogy tulajdonképpen alig több, mint egy 1995-ös Lada 110 új ruhában. A motor 1,6-os, a váltó ötgangos, kérdés nincs. A Priorához alapból jár egy légzsák és a szervokormány, de ha valaki a luxusmodellre vágyik, akár légkondit, ABS-t és tolatóradart is kérhet bele. Meg persze egy légzsákot a feleségnek is. Tavaly óta CNG-s verzióban is kapni, amivel több mint kilencszáz kilométerre nő az egy tankolással megtehető távolság, ha pedig valaki nyitott tetős élvezetekre vágyik, azt is megkaphatja, igaz, csak egyedi rendelésre. Persze kétajtós kupé is szerepel a kínálatban. A 110-es Túraautó Világbajnokságban elért hihetetlen eredményei után 2009-ben az oroszok a Priorát is benevezték a versenybe, a leendő vásárlók szívét átjárhatja a motorsport-pedigré miatt érzett nemzeti büszkeség, mielőtt nehezen összegyűjtött rubeljeiket a hazai ipar támogatására költenék.

#3: Hyundai Solaris (piaci részesedése 2012 júniusában: 3,5%)

Az Accent negyedik generációja igazi világautó, számos országban gyártják, és persze még többen forgalmazzák. A Hyundai 2010-ben avatta fel orosz gyárát, ahol Accent helyett Solaris néven készül a koreai modell, mivel az Accent második generációját még mindig gyártja egy másik üzem. Az ázsiai minőségellenőrzést ismerve a Ladáknál feltehetően jobb minőségű, a biztonságot tekintve pedig azoktól fényévekre lévő autókat 1,4-es és 1,6-os motorokkal, 107 és 123 lóerős teljesítménnyel árulják, az általunk ismert hatos helyett ötfokozatú manuálissal, vagy négyfokozatú automatával, szedán és ötajtós karosszériával. Persze nem is az oroszokkal, sokkal inkább a szintén helyben gyártott Ford Focusszal kell megküzdenie, mely csupán egy paraszthajszálnyira van attól, hogy letaszítsa a dobogóról. A honfitárs Kia Rióra is érdemes lesz figyelniük...

Mi van Mexikóban, vagy Indonéziában? Az első részből kiderül!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés