A prostitúció története – Szajhák az állam szolgálatában

Hadvezérekről, spártai hősökről, történetírókról hosszú tanórákon át okosítottak bennünket a tanárok – és pont az izgis részeket hallgatták el előlünk. Pedig az ókori görögök nem voltak valami szemérmes népség.

A Vénusz- vagy Melitta-kultusz természetesen Görögországot sem kerülte el, a hellén férfiak fülig érő szájjal hódoltak is neki. Azt vallották, hogy Vénusznak, a szerelem istennőjének két alakja van: az első maga Vénusz, aki az elérhetetlen, makulátlan szépség megtestesítője, a másik pedig Pandémosz, a testi élvezetek istennője. Maga a prostitúció azonban folyamatosan eltávolodott a vallástól, és igazi, virágzó üzletággá fejlődött.

Szolón, akinek államférfiúi nagyságáról áradoztak nekünk a suliban, meg is látta a nagyszerű befektetési lehetőséget az örömlányokban: importált egy nagyobb csapat rabszolganőt, berendezett nekik egy piroslámpás negyedet Hellász szívében, és az általuk megtermelt bevételt az államkasszába folyatta. Igen, jól érted: állami prostitúcióról beszélünk.

Egy idő után a prostituáltak körében is kialakultak a társadalmi rétegek: legfelül az okos, művelt és gyönyörű hetérák álltak, akik megválogathatták kuncsaftjaikat, alattuk a fent említett állami konzumhölgyek, a dikteriadák. Ők nem válogathattak: aki fizetett, az vitte őket. Alattuk helyezkedtek el a rangsorban a fuvoláslányok, azaz auletridák (nem, ez nem olyan fuvola volt), akik tisztességes polgári házakban is zenélhettek jó pénzért, így gyakran meg is gazdagodtak (főleg, hogy egyetlen éjszakáért akár ötven aranyat is felszámoltak). A orgiákon csatlakoztak még hozzájuk táncosnők is, akik saját szakállukra (jó esetben ez csak átvitt értelemben értendő) dolgoztak. Íme, egy orgia, mielőtt még eldurvult volna, egy korabeli vázáról:

Mindannyian különböző öltözetet hordtak – vélhetően egyik sem takart túl sokat viselőjének testéből – , így jól megkülönböztethetőek voltak az erkölcsös nőktől. Bár sokáig nem léphettek fényes nappal az utcára, egyes befolyásos hetérák fittyet hánytak az összes szabályra. Közöttük egyébként volt olyan is, aki háborús időben óriási szolgálatot tett hazájának: a hozzá betérő magas rangú megszálló katonákat leitatta, és bódulatukban leszúrta őket, megmentve így a városállamot. Hálából templomot emeltek istennőjének és védőszentjének, Pandemosznak.

Azt azonban még ennek ellenére sem lehetne állítani, hogy prostituáltak nagy megbecsülésnek örvendtek volna az ókori Görögországban: ha véletlenül teherbe estek, semmiféle segítségre nem számíthattak, és gyermekeiket a többi állampolgárral ellentétben nem kötelezte arra a törvény, hogy gondját viseljék idősödő édesanyjuknak. Nem csoda hát, ha a prostituáltak gyermekeiket általában állami gondozásba adták: kitették az út mellé őket. Aki nem így tett, annak gyermeke sohasem vegyülhetett a „rendes” gyerekek közé: Herkules temploma mellett volt a kijelölt, elkülönített játszóhelyük például.

Korinthosz messze földön híres volt hetéráiról, Pireusz kikötővárosa pedig valóságos örömtanya volt, még az elegáns hetérák is itt találkoztak pártfogóikkal. A szokás szerint a Keramikosz nevű sétányon korzóztak, így téve közszemlére magukat, s amelyikük megtetszett az arra lófráló férfiaknak, annak nevét felírták a falra. A hetérák lótifutija ellenőrizta, mikor melyik hölgynek van jelenése, így szervezték meg a légyottokat. A hetérák ár szerinti növekvő sorrendben sétálgattak a Keramikoszon.

Ha egy hetéra kiörögedett, általában szülész- vagy kerítőnő lett belőle. Persze ahogy idősödött egy örömlány, úgy veszített értékéből, így végül közönséges prostituálttá süllyedt, majd felhagyott mesterségével. Az egyik leghíresebb valaha élt hetéra Neara volt, akit egy Nikarete nevű egykori örömlány nevelt hat rabszolgatársával együtt a legbefolyásosabb luxusprostituáltakká, valahogy úgy, ahogy az Egy gésa emlékirataiban olvashattuk. Úgy tűnik, van, ami kultúrafüggetlen.

Laisz szépsége szintén nem véletlenül maradt fenn évezredeken át: férfiak százai epekedtek drága bájai után. Az ő ellenlábasa volt Phrüné, akit egy haragosa megvádolt azzal, hogy megszentségtelenített egy ünnepséget. Phrüné elég rosszul állt a perben, és mivel úgy látta, a bírák elítélik, eltörött nála a mécses. Ekkor az érte epekedő szónoknak, Hüperidésznek nagyszerű ötlete támadt: letépte a síró hetéra ruháját. Phrüné idomainak látványa megrészegítette az ítélőszéket: úgy érezték, maga Vénusz áll előttük, így a hetérát felmentették, ő pedig hálából Hüperidészé lett, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Vagy legalábbis majdnem.

Érdekel a sorozat többi része? Itt megtalálod!

Kaja, drogok, botrányok, siker. Elmondjuk, hogy miért ő a legkirályabb szakács, aki valaha írt.

Punk a konyhában

Anthony Bourdainnek nincsenek Michelin-csillagjai, sőt, mi több, soha nem is volt neki. Gasztronómiai kvalitásai alapján nem tartozik az elitbe, nem mutat új irányt a kulináris élmezőny számára, mivel sosem foglalkoztatta a kísérletezés. Bourdaint egy dolog érdekli: az evés, és valószínűleg szakács is azért lett, hogy minél többet tudjon meg arról az univerzumról, ami az evést körülveszi. 2000-ben írt bestsellere, A konyhafőnök vallomásai (Kitchen Confidential) minden idők legjobb könyve, amit szakács írt. Amíg a híres séfek és tévészakácsok évente jelentetik meg szakmányban gyártott, igényes, de halálosan unalmas illusztrált receptkönyveiket (van még olyan dolog, amiről Jamie Oliver nem adott ki könyvet?) , addig emberünk totálisan szétfeszítette a műfaji kereteket és megalkotta az évtized leghatásosabb alkotását, ami gyökeresen átalakította a közvélemény képét arról, hogy mi egy étterem és micsoda egy séf.

És hogy mi a trükk? Pofonegyszerű és brutálisan nehéz dolog: az őszinteség. Bourdain, a konyhai zsoldos és veterán olyan őszinte kitárulkozással írta meg a könyvet, mintha a halálos ágyáról diktálta volna. Hogyan szoktak lopni az éttermi dolgozók, miért drogoznak a séfek, hogyan szokott rá a kokainra, és milyen mélyre nyomta a drog, miért mentek tönkre éttermek, amikben dolgozott, ki kefélt kivel, miért nem szabad New York-ban hétfőn halat rendelni, milyen formában adják ki a romlott árut az éttermek, kiteregetett mindent, amiről a séfek, és étteremtulajdonosok a sírig hallgattak volna.

Bourdain később bevallotta, hogy némiképpen tartott a szakma fogadtatásától, de érdekes módon csak hátba veregetéseket kapott, és hirtelen a világ összes séfjének – legyen az Michelin-csillagos szent, vagy egy oklahomai hamburgerező szakácsa – automatikusan barátjává vált.

Bourdain a CIA soraiban

A CIA ezúttal nem az amerikai hírszerzést, hanem a Culinary Institute of Americát jelenti, amely az Egyesült Államok, sőt az amerikai kontinens legkomolyabb gasztronómiai iskolája. Kellőképpen nagy arccal fogott neki az életnek, ám a terepen, ami nem a New York-i csúcséttermeket jelentette, hanem huszadrangú BBQ grilleket, pizzériákat New Jersey-ben majd Floridában, az öreg rókák gyakran porig alázták a zöldfülű és szemtelen Anthonyt, aki szépen lassan beleszokott a gépházban töltött mindennapokba.

A könyvével egy csapásra híressé váló Tony nem is rejtette véka alá, hogy bár tiszteli a trendsetter séfeket, igazán csak a szakmai iparosait, a napi több száz tányért felrakó, névtelen zsoldosokat becsüli. Húszas éveiben belecsúszott az alkoholizmusba, aztán a munkahelyi pörgés miatt mindenféle bogyókat kezdett fogyasztani (ami Bourdain szerint gyakori jelenség a konyhákon), sok kokót szippantott fel, aminek következtében mára úgy néz ki, mint aki szétesett, de aztán gondos kezek összerakták. Rengeteg viszontagság után végül mégis sikerült tisztességes New York-i séffé válnia. Nagyjából 40 évesen higgadt le, lehorgonyzott a Brasserie Les Halles nevű manhattani intézményben, 2000-ben pedig megjelent a később 28 nyelvre lefordított A konyhafőnök vallomásai, ami új fejezet kezdetét jelentette, ugyanis kiderült, hogy Bourdain jobb író, mint séf, és jobb műsorvezető, mint író.

Punkrock mindhalálig

A Les Halles azt a konyhát viszi, ami a legközelebb áll hozzá, a franciát. Bisztrókonyha, de magas fokon, ráadásul Bourdainnek az étterem vezetői teljes szabadságot adtak. Már jópár éve nem vesz részt a napi robotban, tévéműsorokat forgat, és könyveket ír. 2010 őszén egy szép emlékű tévéműsor kapcsán volt szerencsém megfordulni a Les Halles konyhájában, legnagyobb szívbánatomra Bourdain nem volt benn, de jobbkeze, A konyhafőnök vallomásai elején is feltűntetett Carlos Llaguno igen, a derék dél-amerikai tag gyártott is egy remek borsos bélszínt. Amikor a forgatás után Bourdainról kérdeztem, mosolyogva ennyit mondott: – He’s a cool guy. A „laza srác” olyan menüt rakott össze, ami francia, ugyanakkor New York-i, ugyanis van itt boeuf bourguignon, de foie gras hamburger is (20 dollár, 4400 forint) – ilyet egy franciaországi francia sem tenne a libamájjal, legalábbis ezen a szinten.

Éppen nem szólt a zene, de a könyve óta tudjuk, hogy Bourdain konyhájában bárki hozhatta a saját zenét, igaz, ha valaki Billy Joelt tett fel, az a legenda szerint azonnali kirúgással járt. Tony a punkrockra esküszik, kedvence a New York Dolls, The Stooges, The Voidods és a Ramones. The Nasty bits című könyvét egyenesen Joeynak, Dee Deenek és Johnnynak, az együttes tagjainak ajánlotta.

Tévésztár

A konyhafőnök vallomásai egyenes folyományaként a Food Networkön megkapta első tévéműsorát, így folytathatta azt a két tevékenységet, amit a legjobb szeret: evett és mesélt. A 2002-es A bolygó amerikai (A cook’s tour) gasztronómiai világjárás Japántól Ausztráliáig, tacótól a hernyókig. Közben a Fox A konyhafőnök vallomásai címmel beindított egy sorozatot, amelyben a Bradley Cooper alakította főszereplőt, Jack Bourdaint teljes egészében hősünkről mintázták. 2005-ben leszerződött a Travel Chanellel, ahol nekikezdett Fenntartások nélkül (No reservations) című sorozatának. Bourdain körül mindig izzik a levegő, így nem csoda, hgy 2006 júliusában keményen belenyúlt. Bejrútban forgattak, és szokás szerint arra készült, hogy egy kamerától kísérve végigeszi a várost, amikor kitörték az évtized legsúlyosabb harcai Izrael és Libanon között. Tengeri és légi blokád, és a város stratégiailag fontos pontjainak bombázása. A világ leglazább séfje hirtelen egy háború közepén találta magát. A stábot a helyi segítők magukra hagyták, Bourdainék pedig ott álltak magukban, egy idegen városban, amit lőttek. Amíg a hoteljükben rostokoltak, Bourdain a feszültséget úgy vezette le, mint egy igazi szakács: bekéredzkedett a konyhára és főzött. Pár nappal később evakuálták őket, és egy amerikai hadihajó segítségével hazatérhettek. A tévéműsor negyede sem készült el, szóval a tévéséf és stábja úgy döntött, hogy készítenek egy filmet arról, hogyan nem készült el a film. A bejrúti epizód végül akkorát ütött, hogy Emmy díjra jelölték, ez pedig olyasmi, ami korábban egy tisztességesen végigforgatott műsorával sem történt meg.

Bolygó amerikai

Bourdain jelenleg is utazik, tegnap Barack Obamával evett a vietnami Hanoiban, Facebook profilján szépen szemmel lehet követni, hogy merre jár (tavaly megfordult nálunk is.) Híres arról, hogy bármit megeszik, valószínűleg még nem utasított vissza semmilyen helyi fogást. A legkeményebb cuccok: fókaszem, balut, egy egész kígyó,(ami még élt!), illetve az általa is legszörnyűbbként aposztrofált szavannai varacskosdisznó ánusz, illetve a grönlandi rohasztott cápahús.

Elmondása szerint a legundorítóbb kaja, amit valaha fogyasztott mégis a McNuggets. Nem rejti véka alá, ha kedvel valakit (pl: Thomas Keller, Ferran Adria, Mario Batali), de azt sem tartja meg magának, ha valakitől rosszul van (Alain Ducasse, egy tucatnyi kevéssé ismert tévéséf és az ABBA). Vigyázat, szókimondó szövegek!, olvasható műsorai elején, mivel nem állnak tőle távol a káromkodások és a szexista poénok.

Nem baj, Tony, mi így szeretünk.

Player Autószalon

Állítólag a tökéletes reklámhoz három dolog kell: kisgyerek, kutya és egy jó nő. Egy másik iskola szerint ezekből elég az egyik, szóval a gyereket meg a kutyát most hagyjuk. „Sex sells”, avagy formás női idomokkal bármit el lehet adni, természetesen kaját is.

Bikini, hambi, erotika

Nina Agdal 18-as karikáért kiáltóan falja a szaftos burgert. Ketchup és ajaknyalogatás lassítva: megéheztünk...

Nem látja a krumplit, érted?!

A Nando’s-nál rájöttek, hogy mi kell a népnek. Ha reklám, akkor legyen vicces és legyen benne két nagy mell. A történet egyszerűen fergeteges (nem az) és abban is biztosak vagyunk, hogy ha létezne Szőke Nők Világszövetsége, akkor tiltakozna a hirdetés miatt, elvégre meglehetősen rossz fényben tüntetik fel sorstársukat.

Tuti ziccer: fagyi

Bizonyos hölgyek nem tudnak nem erotikusan fagylaltot fogyasztani, de az szabad szemmel is látható, hogy a reklámban szereplő szőkeség erősen rájátszik a műveletre. Nem vagyunk benne száz százalékig biztosak, hogy ez egy valódi, létező terméket népszerűsít, de attól még működik.

Egy bombanő a vízben

Ez a reklám a szexista hirdetések iskolapéldája. A szinopszis elfér egy névjegykártyán: a srác ül a strandon, megiszik egy láda sört. Amikor az utolsó üveghez ér, kijön egy bombázó a vízből, és megissza a sörét. Vége. A reklámban látható hölgy annyira híres, hogy neve is van: Zilda Williams. A reklám egyébként nem egy sörmárkát, hanem egy sörökkel foglalkozó szájtot hirdet.

Saláta szexin

A Carl’s Jr. amerikai gyorséttermi hálózat olyan reklámokat csinál olyan csajokkal, hogy az kriminális, 18-as karikáért és egy vödör jégért kiált. Ebben a filmjükben Kim Kardashian falja a salátát nagy kedvvel.

Állatvédők beindulva

A radikális állatvédő szervezet,a PETA szereti az ütős reklámkampányokat, és ennek rendre bizonyítékát is adja. Ez a betiltott reklám a vegetarianizmust népszerűsítette volna, és tökéletes bizonyítéka annak, hogy ők is bíztak a jól bevált hatásmechanizmusban: szexszel az állatvédelmet is el lehet adni. Kérdés, hogy mit szóltak volna a nők jogait védő szervezetek a női nemet szexuális tárggyá lealacsonyító megközelítés ellen. A poén az, hogy a werkfilm forróbb, mint maga a reklám.

Emily is felszállt a burgervonatra

Hát ez valami mesés volt, nem? Szerintünk a burgerfogyaztási mutatók a plafont verték ezutána reklám után.

Ennél szebben nem lehet kólát inni

Cindy Crawfordnak nem kell bikinire vetkőznie, nem kell ráznia a melleit vagy a hátsóját, elég, ha csak beletúr a hajába és néz. Bármilyen hihetetlen, ez a reklám több szakmai díjat is bezsebelt, és beválasztották minden idők legjobb Super Bowl döntőn vetített reklámja közé.