Ha szereted a különleges térképeket, akkor talán már tudod, hogy a Redditen könnyedén bele lehet futni néhány rendhagyó alkotásba. Ezúttal egy olyanra bukkantunk, amelyet a helyiek szépsége alapján kreáltak.

Szóval, hol élnek a legszemrevalóbb emberek az öreg kontinensen? Talán Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban vagy éppen nálunk? Erre a kérdésre objektív választ soha nem fogunk kapni, mégis megmutatjuk ezt a térképet mert érdekesnek mindenképpen érdekes. Aztán vagy egyetértünk vele, vagy nem.

A Reddit felhasználó szerint tehát a legtöbb európai szépség Svédországban él, hiszen a maga 518 pontjával magasan veri a teljes mezőnyt. Azért a másik véglet is durva, Ciprus egyetlen pontot kapott. Ami minket illet, a közvetlen szomszédainkhoz viszonyítva egészen jól állunk, ám a lengyelekhez képest például eléggé le vagyunk maradva. Ettől függetlenül mi továbbra is tartjuk, hogy a magyar lányok gyönyörűek.

Ez is érdekelhet:

Kreatív utazási tippek, hogy 2020 igazán emlékezetes év legyen

Rugaszkodjunk el a régi vágású újévi fogadalmaktól, és inkább tervezzünk, ötleteljünk, legyünk kreatívak!

(A nyitóképen Elsa Hosk, svéd divatmodell látható)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz magabiztos, vagy ha az vagy, akkor még magabiztosabb

Isabelle a tóparton is fesztelenül nőies

A természet kevéssé ismert csodája: ámulj a koronafélénkségen!

További cikkeink a témában