Öt főváros, amit nem kell látnod

Vannak olyan metropolisok, amiket meg kell nézni, magunkba kell szívni őket, elmerülni a ritmusukban, és aztán vannak azok, amiket most összegyűjtöttünk egy ötös listába.

Ulánbátor, Mongólia

Ázsia számos nagyvárosa sajátos, keleti atmoszférával bír – Tokió, Hongkong, Kuala Lumpur -, de Ulánbátor nem ilyen. Ez a hely tulajdonképpen egy bazinagy Békásmegyer lepottyantva a semmi közepébe. Az Ulanbátor nevet 1924-ben kapta, a Mongol Népköztársaság (és a helyi kommunista diktatúra) létrejöttének évében, a geopolitikai viszonyok miatt a szovjet hatás erősen érezhető a város – nevezzük így - építészetén.

A szebbnek tekinthető épületek a Sztálin barokknak nevezett stílust képviselik, a maradék pedig arctalan betondzsungel. Mongólia lakossága 2.7 millió fő, ebből 1.2 millió ember itt él. Maga az ország természetesen gyönyörű, csak a kommunista-szocialista éra idején felhúzott város nem sikerült. A rendszer megbukott, de a város maradt, kellemetlen örökséget hagyva az utókorra. A modernizáció elszigetelt pontokon felüti a fejét, de a csillogó acélvázas, üvegborítású épületek éles kontrasztot alkotnak a város olyan kerületeivel, ahol még jurtákban laknak a helyiek.

Abuja, Nigéria

Ha már a Lonely Planet is azt írja egy városról, hogy „igazából nincs sok látnivaló errefelé”, az már önmagában elég beszédes, márpedig ezeket a sorokat éppen Nigéria fővárosával kapcsolatban vetették papírra. A nigériai nép hagyományaiba Abuja nem gyökerezett bele kiirthatatlanul, egy mítosz sem kezdődik úgy, hogy „réges-régen Abujában…” tekintve, hogy ezt a várost az 1980-as években kezdték építeni, és hivatalosan csak 1991-ben lett az afrikai állam fővárosa. 

Ezek a legszebb részei

Abuja állítólag a kontinens egyik leggazdagabb városa, ám a külvárosai tulajdonképpen egy hatalmas, szinte egybefüggő nyomornegyedet alkotnak. A gettók egy-egy részét a rendőrség és a katonaság alkalmanként bulldózerek segítségével felszámolja, anélkül, hogy bármiféle szállást biztosítana az ott nyomorgóknak – az emberi jogi helyezettel kapcsolatban komoly gondok vannak errefelé (is). Abujában a fő látványosságot a város közelében található 400 méter magas Zuma-szikla, egy mecset, illetve a törvénykezés épületei – népgyűlés, elnöki palota, legfelsőbb bíróság – jelentik.

Iszlámábád, Pakisztán

Pakisztán fővárosa hosszú évszázadokon keresztül Karacsi volt, ám 1947-ben az ország függetlenné válásának évében az akkori elnök, Ayub Khaan kezdeményezésére az ország középső régiójában fekvő területen lévő földrajzi entitást nevezték ki fővárosnak. A város alaprajzát egy görög építésziroda alkotta meg, de szólni kellett volna a helyi kormánynak, hogy ezek már nem azok a görögök, akik az Akropoliszt és a többi szép dolgot készítették az ókorban. Iszlámábád ugyan áttekinthető és zöldebb, mint Pakisztán egyéb városai, de a hangulatostól fényévekre van, kissé élettelen, ráadásul életveszélyes.

A város mintha el lenne átkozva, 2005-ben pusztító, 7.6-os erősségű földrengés rázta meg, 2007 óta négy komoly terrortámadás zajlott a város különböző pontjain hotelek és nagykövetségek ellen, az elmúlt négy évben pedig két súlyos légikatasztrófa is történt a városhoz közeli hegyekben, Bin Laden pedig szinte a szomszédban bujkált hosszú évekig.

Canberra, Ausztrália

Ha nem vagyok megőrülve a körforgalmakért, a külvárosokért, vagy a fűvel borított, vicces épületekért, akkor Canberra nem olyan nagy szám” – írta egy ausztrál utazó a blogjában országa fővárosáról. A helyzet az, hogy a „megcsinált” városok – beleértve a fővárosokat – ritkán sikerülnek jól, vagy azt is mondhatjuk, hogy egyáltalán nem sikerülnek.

Vibráló? Izgalmas, színes, magával ragadó? Ezek egyike sem igaz Canberrára, amelynek ellentétben a nagyszerű Sydney-vel vagy akár Melbourne-nel, még rendes strandja sincs. Rendben, nem lőnek az emberre, az utcákon rend van és tisztaság, de lássuk be, ez nagyon kevés. Helyiek nagy erőkkel igyekeznek bizonyítani, hogy a városuk penge hely, de higgyünk az erőfölényben lévő utazó bloggereknek: Canberra szívás!

Delhi, India

India minden sajátosságával együtt csodálatos hely, több alkalommal írtunk róla a Playeren, de Delhi az a város, ahol épeszű ember csak addig tartózkodik, amíg nagyon muszáj, aztán tovább is áll.

A végeérhetetlen emberáradat, a hőség, a por, a zaj, a kifogásolnivaló higiénés állapotok olyan mashupja ez, ami az igazán edzett utazókat is felőröli. Indiáról és fővárosáról mások már nyilatkoztak nagyon kritikus hangnemben („kloáka”, „pöcegödör”, vagy ott a meg nem nevezett angol úriember, aki szerint „India az a hely, ahol naponta egymilliárd ember az utcára sz&#ik”), ezeket mi kissé túlzónak tartjuk, mindenesetre idegpróbáló metropolisz, annyi bizonyos. Vannak az útikönyvekben is fellelhető parkok, paloták, múzeumok, de az utcai feelinget akkor sem lehet megkerülni. Az egyetlen pozitívum, hogy méretéhez képest nem veszélyes, elenyésző a turistákat érő atrocitások száma. Indiát szeretjük, Delhit nem annyira.

Player Autószalon

Kaja, drogok, botrányok, siker. Elmondjuk, hogy miért ő a legkirályabb szakács, aki valaha írt.

Punk a konyhában

Anthony Bourdainnek nincsenek Michelin-csillagjai, sőt, mi több, soha nem is volt neki. Gasztronómiai kvalitásai alapján nem tartozik az elitbe, nem mutat új irányt a kulináris élmezőny számára, mivel sosem foglalkoztatta a kísérletezés. Bourdaint egy dolog érdekli: az evés, és valószínűleg szakács is azért lett, hogy minél többet tudjon meg arról az univerzumról, ami az evést körülveszi. 2000-ben írt bestsellere, A konyhafőnök vallomásai (Kitchen Confidential) minden idők legjobb könyve, amit szakács írt. Amíg a híres séfek és tévészakácsok évente jelentetik meg szakmányban gyártott, igényes, de halálosan unalmas illusztrált receptkönyveiket (van még olyan dolog, amiről Jamie Oliver nem adott ki könyvet?) , addig emberünk totálisan szétfeszítette a műfaji kereteket és megalkotta az évtized leghatásosabb alkotását, ami gyökeresen átalakította a közvélemény képét arról, hogy mi egy étterem és micsoda egy séf.

És hogy mi a trükk? Pofonegyszerű és brutálisan nehéz dolog: az őszinteség. Bourdain, a konyhai zsoldos és veterán olyan őszinte kitárulkozással írta meg a könyvet, mintha a halálos ágyáról diktálta volna. Hogyan szoktak lopni az éttermi dolgozók, miért drogoznak a séfek, hogyan szokott rá a kokainra, és milyen mélyre nyomta a drog, miért mentek tönkre éttermek, amikben dolgozott, ki kefélt kivel, miért nem szabad New York-ban hétfőn halat rendelni, milyen formában adják ki a romlott árut az éttermek, kiteregetett mindent, amiről a séfek, és étteremtulajdonosok a sírig hallgattak volna.

Bourdain később bevallotta, hogy némiképpen tartott a szakma fogadtatásától, de érdekes módon csak hátba veregetéseket kapott, és hirtelen a világ összes séfjének – legyen az Michelin-csillagos szent, vagy egy oklahomai hamburgerező szakácsa – automatikusan barátjává vált.

Bourdain a CIA soraiban

A CIA ezúttal nem az amerikai hírszerzést, hanem a Culinary Institute of Americát jelenti, amely az Egyesült Államok, sőt az amerikai kontinens legkomolyabb gasztronómiai iskolája. Kellőképpen nagy arccal fogott neki az életnek, ám a terepen, ami nem a New York-i csúcséttermeket jelentette, hanem huszadrangú BBQ grilleket, pizzériákat New Jersey-ben majd Floridában, az öreg rókák gyakran porig alázták a zöldfülű és szemtelen Anthonyt, aki szépen lassan beleszokott a gépházban töltött mindennapokba.

A könyvével egy csapásra híressé váló Tony nem is rejtette véka alá, hogy bár tiszteli a trendsetter séfeket, igazán csak a szakmai iparosait, a napi több száz tányért felrakó, névtelen zsoldosokat becsüli. Húszas éveiben belecsúszott az alkoholizmusba, aztán a munkahelyi pörgés miatt mindenféle bogyókat kezdett fogyasztani (ami Bourdain szerint gyakori jelenség a konyhákon), sok kokót szippantott fel, aminek következtében mára úgy néz ki, mint aki szétesett, de aztán gondos kezek összerakták. Rengeteg viszontagság után végül mégis sikerült tisztességes New York-i séffé válnia. Nagyjából 40 évesen higgadt le, lehorgonyzott a Brasserie Les Halles nevű manhattani intézményben, 2000-ben pedig megjelent a később 28 nyelvre lefordított A konyhafőnök vallomásai, ami új fejezet kezdetét jelentette, ugyanis kiderült, hogy Bourdain jobb író, mint séf, és jobb műsorvezető, mint író.

Punkrock mindhalálig

A Les Halles azt a konyhát viszi, ami a legközelebb áll hozzá, a franciát. Bisztrókonyha, de magas fokon, ráadásul Bourdainnek az étterem vezetői teljes szabadságot adtak. Már jópár éve nem vesz részt a napi robotban, tévéműsorokat forgat, és könyveket ír. 2010 őszén egy szép emlékű tévéműsor kapcsán volt szerencsém megfordulni a Les Halles konyhájában, legnagyobb szívbánatomra Bourdain nem volt benn, de jobbkeze, A konyhafőnök vallomásai elején is feltűntetett Carlos Llaguno igen, a derék dél-amerikai tag gyártott is egy remek borsos bélszínt. Amikor a forgatás után Bourdainról kérdeztem, mosolyogva ennyit mondott: – He’s a cool guy. A „laza srác” olyan menüt rakott össze, ami francia, ugyanakkor New York-i, ugyanis van itt boeuf bourguignon, de foie gras hamburger is (20 dollár, 4400 forint) – ilyet egy franciaországi francia sem tenne a libamájjal, legalábbis ezen a szinten.

Éppen nem szólt a zene, de a könyve óta tudjuk, hogy Bourdain konyhájában bárki hozhatta a saját zenét, igaz, ha valaki Billy Joelt tett fel, az a legenda szerint azonnali kirúgással járt. Tony a punkrockra esküszik, kedvence a New York Dolls, The Stooges, The Voidods és a Ramones. The Nasty bits című könyvét egyenesen Joeynak, Dee Deenek és Johnnynak, az együttes tagjainak ajánlotta.

Tévésztár

A konyhafőnök vallomásai egyenes folyományaként a Food Networkön megkapta első tévéműsorát, így folytathatta azt a két tevékenységet, amit a legjobb szeret: evett és mesélt. A 2002-es A bolygó amerikai (A cook’s tour) gasztronómiai világjárás Japántól Ausztráliáig, tacótól a hernyókig. Közben a Fox A konyhafőnök vallomásai címmel beindított egy sorozatot, amelyben a Bradley Cooper alakította főszereplőt, Jack Bourdaint teljes egészében hősünkről mintázták. 2005-ben leszerződött a Travel Chanellel, ahol nekikezdett Fenntartások nélkül (No reservations) című sorozatának. Bourdain körül mindig izzik a levegő, így nem csoda, hgy 2006 júliusában keményen belenyúlt. Bejrútban forgattak, és szokás szerint arra készült, hogy egy kamerától kísérve végigeszi a várost, amikor kitörték az évtized legsúlyosabb harcai Izrael és Libanon között. Tengeri és légi blokád, és a város stratégiailag fontos pontjainak bombázása. A világ leglazább séfje hirtelen egy háború közepén találta magát. A stábot a helyi segítők magukra hagyták, Bourdainék pedig ott álltak magukban, egy idegen városban, amit lőttek. Amíg a hoteljükben rostokoltak, Bourdain a feszültséget úgy vezette le, mint egy igazi szakács: bekéredzkedett a konyhára és főzött. Pár nappal később evakuálták őket, és egy amerikai hadihajó segítségével hazatérhettek. A tévéműsor negyede sem készült el, szóval a tévéséf és stábja úgy döntött, hogy készítenek egy filmet arról, hogyan nem készült el a film. A bejrúti epizód végül akkorát ütött, hogy Emmy díjra jelölték, ez pedig olyasmi, ami korábban egy tisztességesen végigforgatott műsorával sem történt meg.

Bolygó amerikai

Bourdain jelenleg is utazik, tegnap Barack Obamával evett a vietnami Hanoiban, Facebook profilján szépen szemmel lehet követni, hogy merre jár (tavaly megfordult nálunk is.) Híres arról, hogy bármit megeszik, valószínűleg még nem utasított vissza semmilyen helyi fogást. A legkeményebb cuccok: fókaszem, balut, egy egész kígyó,(ami még élt!), illetve az általa is legszörnyűbbként aposztrofált szavannai varacskosdisznó ánusz, illetve a grönlandi rohasztott cápahús.

Elmondása szerint a legundorítóbb kaja, amit valaha fogyasztott mégis a McNuggets. Nem rejti véka alá, ha kedvel valakit (pl: Thomas Keller, Ferran Adria, Mario Batali), de azt sem tartja meg magának, ha valakitől rosszul van (Alain Ducasse, egy tucatnyi kevéssé ismert tévéséf és az ABBA). Vigyázat, szókimondó szövegek!, olvasható műsorai elején, mivel nem állnak tőle távol a káromkodások és a szexista poénok.

Nem baj, Tony, mi így szeretünk.

Állítólag a tökéletes reklámhoz három dolog kell: kisgyerek, kutya és egy jó nő. Egy másik iskola szerint ezekből elég az egyik, szóval a gyereket meg a kutyát most hagyjuk. „Sex sells”, avagy formás női idomokkal bármit el lehet adni, természetesen kaját is.

Bikini, hambi, erotika

Nina Agdal 18-as karikáért kiáltóan falja a szaftos burgert. Ketchup és ajaknyalogatás lassítva: megéheztünk...

Nem látja a krumplit, érted?!

A Nando’s-nál rájöttek, hogy mi kell a népnek. Ha reklám, akkor legyen vicces és legyen benne két nagy mell. A történet egyszerűen fergeteges (nem az) és abban is biztosak vagyunk, hogy ha létezne Szőke Nők Világszövetsége, akkor tiltakozna a hirdetés miatt, elvégre meglehetősen rossz fényben tüntetik fel sorstársukat.

Tuti ziccer: fagyi

Bizonyos hölgyek nem tudnak nem erotikusan fagylaltot fogyasztani, de az szabad szemmel is látható, hogy a reklámban szereplő szőkeség erősen rájátszik a műveletre. Nem vagyunk benne száz százalékig biztosak, hogy ez egy valódi, létező terméket népszerűsít, de attól még működik.

Egy bombanő a vízben

Ez a reklám a szexista hirdetések iskolapéldája. A szinopszis elfér egy névjegykártyán: a srác ül a strandon, megiszik egy láda sört. Amikor az utolsó üveghez ér, kijön egy bombázó a vízből, és megissza a sörét. Vége. A reklámban látható hölgy annyira híres, hogy neve is van: Zilda Williams. A reklám egyébként nem egy sörmárkát, hanem egy sörökkel foglalkozó szájtot hirdet.

Saláta szexin

A Carl’s Jr. amerikai gyorséttermi hálózat olyan reklámokat csinál olyan csajokkal, hogy az kriminális, 18-as karikáért és egy vödör jégért kiált. Ebben a filmjükben Kim Kardashian falja a salátát nagy kedvvel.

Állatvédők beindulva

A radikális állatvédő szervezet,a PETA szereti az ütős reklámkampányokat, és ennek rendre bizonyítékát is adja. Ez a betiltott reklám a vegetarianizmust népszerűsítette volna, és tökéletes bizonyítéka annak, hogy ők is bíztak a jól bevált hatásmechanizmusban: szexszel az állatvédelmet is el lehet adni. Kérdés, hogy mit szóltak volna a nők jogait védő szervezetek a női nemet szexuális tárggyá lealacsonyító megközelítés ellen. A poén az, hogy a werkfilm forróbb, mint maga a reklám.

Emily is felszállt a burgervonatra

Hát ez valami mesés volt, nem? Szerintünk a burgerfogyaztási mutatók a plafont verték ezutána reklám után.

Ennél szebben nem lehet kólát inni

Cindy Crawfordnak nem kell bikinire vetkőznie, nem kell ráznia a melleit vagy a hátsóját, elég, ha csak beletúr a hajába és néz. Bármilyen hihetetlen, ez a reklám több szakmai díjat is bezsebelt, és beválasztották minden idők legjobb Super Bowl döntőn vetített reklámja közé.