A '90-es évek közepén felbukkant Sao Paulóban egy nyeszlett szélső, akit minden idők egyik legnagyobb tehetségének kezdték el emlegetni. No persze Brazíliában ez szinte mindennapos, ám ez az 1977-es születésű kölyök valóban különleges volt, a tizennyolcat sem töltötte be, mikor ifi vébédöntőt játszott, majd 1996 novemberében, tehát 19 évesen már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott, egy év múlva Copa Americát és Konföderációs Kupát nyert. Mindeközben pedig a pályán szekérderéknyi bekk hányt sugárban, miután a brazil fiú cseleivel és elképesztő sebességével rendre beültette őket a ringlispílbe. Ügyes volt, na.

A vékonydongájú támadó bekerült a '98-as világbajnokságra készülő brazil keretbe is Bebeto, Ronaldo, Rivaldo mellé, a válogatott pedig döntőt játszott a tornán, így húszévesen világbajnoki ezüstérmes lett. Nem is maradt el az újabb jutalom, játékjogáért 35 millió dollárt fizetett a Betis a Sao Paulónak, ami akkoriban világrekord volt. Tíz évre (!) írt alá a sevillai kiscsapathoz. És ezzel gyakorlatilag véget is ért a tehetség szárnyalása klubszinten. A válogatottban 2002-ben még villantott egyet, hiszen világbajnok lett a selecaóval, ám a szélső még ekkor is csak peremember volt, kizárólag csereként jutott szóhoz.

Az őstehetséget Denilson de Oliveira Araújónak hívják. A csak simán Denilson néven ismert labdarúgó azóta megjárta Szaúd-Arábiát, az MLS-t és Vietnámot is, a legutóbbi klubja pedig a görög Kavala volt... A világ legtehetségesebb játékosa egy középszerű karriert futott be.

Most a 2000-es évek legtehetségesebb brazilja költözik át az öreg kontinensre, Neymar da Silva Santos Júnior és klubja, a Santos elfogadta a Barcelona ajánlatát, a csatár öt évre aláírt a katalán klubhoz. Vagyis együtt fog focizni a legtehetségesebb és a legjobb futballista. De vajon meddig? És mennyire lesz eredményes az együttműködés?

Vitathatatlan, hogy Neymar zseniális futballista, nem véletlenül lesz valaki a világ legjobb fiatal játékosa (2011), valamint a brazil bajnokság és a Libertadores-kupa legértékesebb spílere (2011), és nem véletlenül jelölnek valakit kétszer is a Puskás-díjra (2011-ben nyert is). Ráadásul olimpiai ezüstérmes és Libertadores-kupagyőztes is a csatár. Ezek közül egyedül az olimpia volt olyan eredmény, esemény, melyben a világ, illetve Európa is szerepet játszott, egyébként nem bizonyított még semmit, ami Dél-Amerikán kívüli. Pedig a hájp óriási Neymar körül, ami bizony nyomhatja törékeny vállát. Csak bele ne rokkanjon.

Tényleg nem bizonyított, alá is támasztjuk. Itt van a brazil válogatott – 32 meccsen 20 gól. Ez már valami, ez nem denilsoni mérleg (61/8). Ám megvizsgáltuk egy kicsit részletesebben ezt a statisztikát: a 32 válogatott mérkőzéséből összesen kilencszer játszott európai válogatott ellen, és csak két találkozón szerzett gólt – Skócia ellen kettőt, valamint Németország ellen egyet. Nem mondhatjuk, hogy megrémisztette a kontinens védőit. De ezek csak számok, egyáltalán nem biztos, hogy relevánsak, messzemenő következtetést nehéz levonni kilenc meccsből, ami semmiképp sem nevezhető reprezentatív mintának.

De figyelmeztető lehet. Mert azt azért tudjuk, hogy Brazíliában elképesztően tudnak focizni a srácok, de egyrészt védekezni jóval kevésbé, másrészt a fizikai igénybevétel közel sem akkora, mint Európában. Másképp: erősebbek, masszívabbak, kegyetlenebbek az európai bekkek. Neymar meg a maga hatvan-egynéhány kilójával...

Egyre több a kiváló, világklasszis brazil hátvéd – Thiago Silva, David Luiz, Dante, Marquinhos –, de ők nem arról híresek, hogy aprítanák a támadókat (kivéve David Luiz), a brazil védők sosem voltak pokróc durvák. A brazil bajnokságban is a játék dominál, olyat nem tapasztalhatott főhősünk, hogy addig rúgták, amíg el nem ment a kedve a focitól. Ebből a szempontból a lehető legjobb választás a Primera División, a Barcelona meg pláne, ha valahol, hát ott játsszák a focit. (Mondjuk Pepe kettétöri, ha túlzásba akarja vinni az alázást.) Ráadásul ott nem rá fókuszálnak majd az ellenfelek, hiszen mégiscsak ott van Messi, aki még nála is jobb.

És akkor el is érkeztünk a következő aggályos részekhez. Messi, Barcelona.

Lionel Messi a labdarúgás koronázott királya, aki visszahúzódó, szerény srácnak tűnik, sőt az is, de azért tudja, mi a szerepe a Barcelonánál. Amikor úgy érezte, eljött az ideje, hogy a szélről beljebb húzódjon a pálya tengelyébe, nem volt rest megfúrni az amúgy emberileg is nehéz esetnek számító Ibrahimovicot, aki akkortájt a center volt. Legalábbis a svéd ezt állította életrajzi könyvében. Azt azért leszűrhetjük, nem baj, ha kijössz a világ legjobbjával. Persze sosem árt, ha jóban vagy a csapattársakkal, ez minden klubra igaz.

Az mindenesetre biztató, hogy az argentin, akivel lépten-nyomon összehasonlítják, üdvözölte a brazil leigazolását, tárt karokkal várja a csapatban, alig várja, hogy végre együtt játszanak. Lehet, hogy csak duma, de hihető. Ebben az esetben Neymar jó kezekbe kerül, be kell állnia viszont a sorba, ami lehet, hogy frusztráló lesz. Messi – de úgy általában a Barca-vezérek – nem tűrik a felesleges driblizést, az nem megy, hogy egy (két, három) csel fontosabb legyen, mint a passz, mint a csapat. És az sem dívik a katalánoknál, hogy valaki kel-fekszik a pályán, ahelyett, hogy minden idegszálával a gólra törekedne. Erről mi is mutattunk már egy összeállítást. Hát, Neymarnak valóban sokat kell változnia, ha Messi akar lenni. Bizony komoly alázat kell a braziltól, elfogadni a helyét a csapatban és nem hisztizni, ha alárúgnak olykor.

A Barcelona esetében két komoly gondja lehet a brazilnak. Először is az, hogy Neymarnak nem erőssége a védekezés, márpedig, mint minden modern labdarúgást játszó együttesben, a Barcában is a csatár az első védő. Láthatjuk Messit, aki elképesztő mennyiséget gürizik, rengeteg labdát szerez, ha kell, a saját tizenhatosáig jön vissza védekezni. Pedig ő a középcsatár, és marad is, vagyis Neymarnak minden bizonnyal a szélről kell indulnia – a 4–3–3-as felállásban a bal oldali támadó szerepe lehet az övé, akárcsak anno Ronaldinhónak –, következésképp a védekezésben is több szerep hárul(na) rá.

Aztán ott van a viselkedés. Ahogy Ibrahimovic is írta a könyvében, a Barcelona kisiskolás jófiúk gyülekezete, senki se tűnik ki celebséggel, botránnyal, kivagyisággal, csodaautókkal, a La Masiából valóban jól nevelt focistapalánták nőnek ki. Neymar elmúlt pár évét figyelembe véve nem tűnik épp egy behódoló, szerény fiúnak, ha csak a hajviseletét nézzük, látható, szeret kitűnni. De vajon szeretik-e majd ezt Xaviék? Ebből a szempontból a Madrid lett volna jobb választás, minden más nézetből nem.

Ami azonban a hátrány, az előny is lehet, a katalán klub játékosai híresen befogadók, szerető, családias légkört teremtenek, ami jól jöhet az Európában újonc brazilnak. Nyelvi problémái nem lesznek, több honfitársa is van a keretben, de persze a spanyol ajkúakkal is ki fog jönni.

A fociért rajongó semlegesként mi bizony nagyon szurkolunk, hogy károgásunk idővel csak rossz emlék legyen, és Európában láthassuk az új Pelét. De legalább egy új Romáriót. Denilsonból egy is épp elég volt.

(Fotó: Europress/Getty, Noticiasimpactantes7.blogspot.com)