Amikor valaki egymillió dollárt kér egy fellépésért, akkor joggal lehet elvárni a szuper látványt, a remek setlistet és egy fantasztikus produkciót. Rihanna szarik az egészre, amíg kifizetik.
2011-ben úgy mentem el Rihanna budapesti koncertjére az Arénába, hogy finoman szólva sem szimpatizáltam a művésznővel, de mindig az ilyen bulik szoktak a legjobban elsülni. Aztán kijött Rihanna egy atombomba zenekarral (a gitároknál minden idők egyik legjobbja, az Extreme Nuno Bettencourtja), egy korrekt show-val, és leénekelte a hajat a fejemről. Úgy mentem haza, hogy kedvelem ezt a csajt, és kedveltem is, egészen tegnapig.
Nem sokkal a Loud turné után már lehetett hallani arról, hogy kissé elszaladt Rihannával a kólahordó paci, a 777 Touron már jóformán állandóan be volt állva, mint a gerely, és egyre durvább sztárallűröket virított, de hát istenem, ez ettől még lehetett volna rock’n’roll is, az meg ugye örök, mint a sósborszesz, csak éppen egyre kevesebb sláger jutott már a lemezekre. És itt el is érkeztünk az ANTi című 2016-os opuszhoz, aminek első kislemeze, a Work simán ott van minden idők legérthetetlenebb slágerei között, de ízlések és pofonok, abból pedig Rihannának jutott bőven, ugyebár. Ettől még mindig kedveltem ezt a nőszemélyt.
Tegnap viszont Rihanna úgy jött el a Szigetre fellépni, hogy az a legkevésbé sem ért meg 1 millió dollárt. Ennyi a gázsija. Egymillió. Ha sokszor gondolkodtál már azon, hogy milyen lehet, amikor egy szupersztár elmegy valamilyen dúsgazdag ember szülinapjára/keresztelőjére/bármicvójára játszani, akkor megkaptad a választ. A legnagyobb sztároknak járó bánásmódot követelte meg (lezáratta a teljes backstage-et, amire eddig alig volt példa, fotóst pedig nem engedett a színpad elé melózni), de Rihanna a legkevesebb energia-befektetéssel nyomott le egy akkora haknit a Nagyszínpadon, hogy azóta is keresem a szavakat.
Lássuk, Rihanna szerint mi jár a népnek egymillió dollárért. Színpadkép? Nulla. Egy teljesen puritán, fehér vászonnal beburkolt, fényekkel és vetítésekkel minimálisan játszó valami. Penge ének? Nem igazán, mert a művésznő szinte végig playbackelt, de tény, hogy akadtak pillanatok, amikor volt kedve beleénekelni a mikrofonba, ám akadtak olyan másodpercek is, amikor még arra sem vette a fáradságot, hogy kicsi szájacskája elé emelje a mikrofont, amikor szólt az éneksáv. Show? Néhány táncos ugyan akadt a színpadon, de néha olyan semmilyen koreográfiával léptek elő, hogy attól mögöttem joggal szólalt meg egy kisebb lánycsoport: „bazzeg, ezt én is simán letáncolom”.
Rajongókat és egyszeri érdeklődőket is kiszolgáló setlist? Nem nagyon jött össze. Az ANTi lemez kissé semmilyen dalai mellett jöttek a slágerek is, de valahogy mégsem volt belőlük elég. Egy szuper frontember, aki összefogja a zenekarát? Végképp nem. A zenekar kvázi csak alibiként pengetett a főhősnő mögött, Rihanna pedig úgy be volt állva, mint a huzat. Ezzel még önmagában nincs probléma, mert rengeteg szupersztár ezt jól tudja kezelni a színpadon. Na ő viszont nem tudja. Képben volt a koreográfiával, de látszott, hogy ő nincs velünk, ő per pillanat az álmát éli, és ez az álom nem biztos, hogy kompatibilis a te életeddel.
Nem teljesen ugyanabban az univerzumban éltük meg egymást, ami lehetne jó, hiszen mindenki azért fizet be egy vagyont, hogy jöjjön egy őrült személy, aki kiragad minket a mindennapokból, és elvisz magával két órára. Vegyük például a szintén egy vagyonért a Szigeten zseniális koncertet adó Prince-t. Hatalmas bukta volt anyagilag, de Prince ugyanilyen sztárallűrökkel, és még egy picit nagyobbakkal egy háromórás bulit tolt le remek látvánnyal, elképesztő zenészekkel és dalokkal. Játszott a közönséggel, elvitt magával, és nem érdekelt, hogy a fazon nettó őrült, sőt, pont ezért szerettük.
Rihanna nem akart elvinni. Rihannát nem érdekelted. Rihanna eljött pénzt keresni. Ennek nagyon sok ember örült arra a közel 70 percre, amíg hajlandó volt játszani. A végéről kimaradt a koncertet mindig lezáró, egyébként remek (és Prince-hatásokkal teli) Kiss It Better, de talán nem kellett volna fél órát késni, ha egy fesztiválon játszik az ember, ahol a koncert kezdése és befejezése eléggé kötött pályán mozog. Sajnos látszik, hogy nincs körülötte senki, aki elveszi az orra alól a kihúzott, kövér utcát, megnézet vele egy régi és egy új koncertet, és azt mondja: Rihanna, szar vagy. Ő szupersztár, aki egymillió dollárt ér, és amíg telt házas a turné, addig mindenki befoghatja a pofáját. Ha itt tart jelenleg a popszakma, és ez a csúcsa, akkor a bajok nem kicsik, mert mostantól bármelyik fesztivál nagyszínpadán lehet falunap egy vagyonért szanaszét küldött pophercegnőkkel és királyfiakkal.
Fotó: YouTube