Tegnap este a Nintendo egy élő streamben leplezte le a várva-várt Switch 2 megjelenési dátumát és árát. Az utóbbi miatt nyeltünk egy nagyot.

Kezdjük a legfontosabb információval:

a Nintendo Switch 2 2025. június 5-én jelenik meg a boltokban.

Íme a Nintendo Switch 2!

A Nintendo végre megmutatta világsikerű hibrid konzoljának utódját.

Ez egyfelől örömteli, másfelől viszont a következő információ még a legnagyobb rajongókat is el fogja gondolkodtatni egy kicsit:

a hibrid – azaz hordozható, a dokkoló segítségével pedig asztaliként is használható – konzol a legpuritánabb kiszerelésben is 470 euróba fog kerülni, ha pedig a system sellerként piacra dobott Mario Kart World című játékkal egybecsomagolt változatot vennénk meg, ezért már 500 dollárt kell kicsengetnünk.

Ezzel még nincs vége a rossz híreknek, hiszen a cuki kis gép élvezetéhez ugyebár játékokra is szükség van, melyek árcédulájára vonatkozóan szintén kaptunk infókat:

az online piactérről vásárolt teljes játékok főszabály szerint 80 euróba, míg a fizikai hordozón lévők 90 euróba fognak fájni.

Nem kell órákig ütni a számológépet, hogy az ember rájöjjön, ezek az összegek a gyengélkedő forintnak és az EU legmagasabb ÁFA-jának köszönhetően nálunk kicsit sem tűnnek majd barátságosnak.

A Mario-fanok tehát jobban teszik, ha megacélozzák az idegrendszerüket és már most elkezdenek spórolni.

Nem akarjuk ilyen hangulatban zárni a cikket, ezért mutatjuk az emlegetett Mario Kart World című játékot, ami a stúdiótól elvárt módon cuki, ráadásul baromi jól néz ki, és abban is biztosak lehetünk, hogy hatalmas móka lesz:

Ez is érdekelhet:

Káprázatos Terminátor-videójáték érkezik ősz elején

A Terminátor 2 sztoriját feldolgozó akciójáték maga a gyönyörűség!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Sydney Sweeney szexmunkásnak áll az Eufória harmadik évadának előzetesében

Az Itt érzem magam otthon teljes előzetesében Lovas Rozi csapdába kerül

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés