Borsod Pest megye mellett a kisüzemi sörfőzés fellegvára Magyarországon, melynek nemhivatalos oka, hogy mikor igazán nehéz helyzetbe került az iparág, és az ország nyugati felében inkább bezártak a sörfőzdék, a keleti régióban egyszerűen nem volt pénz a profilváltásra, így a nehézségek ellenére inkább átvészelték a cudar éveket. Az akkori hátrány mára előnnyé vált, Miskolc vonzáskörzetében számos főzde készít jobbnál jobb söröket. A folyamatosan javuló minőségű és egyre fantáziadúsabb italok múlt kedden be is zsebeltek pár díjat a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének idei, egyébként Miskolcon tartott nemzetközi versenyén (melyen a Szimplából és a pesti Főzdefesztekről ismert fóti Keserű Méz gyémántdiplomát kapott), így remek alkalom kínálkozott az első vidéki Főzdefeszt megtartására, a miskolci Szinva teraszon.
A helyszín a tavaszi napsütéssel párosítva tökéletes választásnak bizonyult, a délben induló fesztiválon pár óra alatt az összes pad megtelt, a későn érkezők így a tér lépcsőjére telepedhettek. Mi is így tettünk, első söreinkkel a kézben. A hirtelen felhangzó szaxofonos-lantos-dobos triót hallgatva Miskolc hivatalos sörét, a Tokaji Aszúval érlelt Kortyot is jegyző Serforrás IPA-jával ismerkedtem. Az erősen komlózott, vöröses árnyalatú sör cseh recept alapján készül Felsőzsolcán, és a két éve még a szörnyű árvizet is átvészelő főzde méltán büszke rá.
Mi az IPA?
Az India Pale Ale egy 19. századi angol sörtípus, mely azért volt különleges, mert az Indiába tartó hajóút hossza miatt több komlóval és magasabb alkoholtartalommal konzerválták. Bár eredeti ízéről csak találgatások vannak, ma az amerikai sörforradalom zászlóshajója, a kisüzemi sörfőzdék kedvenc típusa.
Míg társaságunk női oldala a Fóti Kézműves Sörfőzde gyömbéres-narancsos sörét szúrta ki magának, én inkább a továbbfejlesztett Hammurapi Álmából szereztem be egy pohárral. A kínálat legerősebb, 18,8 balling fokos (8,4%) söre a hoplagerek családjába tartozik, és sokak véleménye szerint a rendezvény legjobbja volt. Nálam is minimum dobogós. Persze a lányok sem csak a gyömbéres-narancsos fótit itták, akadt még Meggyes sör Kazincbarcikáról, és Keserű csokis (korábbi Hámori Nektár Barna) is a miskolci Gyertyános Sörfőzdéből. Utóbbiról olyan jellemzést is hallottam, hogy leginkább a három az egyben kávépor édességére emlékeztet, de működhetett a dolog, mert a második nap estéjén egy lány büszkén újságolta, hogy sikerült megvennie az utolsó üveget. A Gyertyános készíti a beszédes nevű Hámori Tököst is, és van Meggysörük is, melynek a hetekben indul a palackozása.
Míg a Miskolc menti Mályi nyáron főleg a tava miatt népszerű, a listát mostantól nyugodtan kiegészítheti a helyi főzde búzasöre is. Szintén különleges a másik vízparti, a csepeli Rizmájer Sörfőzde 55 százalékban kukoricából főzött söre, a Cortez, melynek igazi szezonjára várni kell még pár hónapot. A melegben kevés hűsítőbb dolog van a jó kukoricasörnél! A csepeliek másik főzetéről, a fekete Cingulus Porterről sajnos lemaradtam Szent Patrik napján, de kémeim jelentése szerint az is finom volt.
A második este kicsit talán hamar vége szakadt a fesztiválnak, talán a hosszú hétvége alkoholizálásban megfáradt közönségnek, talán a szép lassan kiürülő hordóknak köszönhetően. Miskolc szombat esti ingyenes koncertkínálatába vetve magunkat hamar egy korsó Stella került a kezembe, és miközben a Főzdefeszt főszervezőjének, Bart Daninak magyaráztuk, mi a Zöld, a Bíbor és a Fekete, önkéntelenül is eszembe jutott a hazai kézműves sörök legnagyobb kihívása: amíg a vendéglátósok nem a helyi söröket csapolják, amíg a láncok nem forgalmazzák (sokszor technikai okokból) a palackozott különlegességeket, és amíg csak körülményesen jut el a rendes, adalékoktól mentes sör a közönséghez, bármit csinálunk, marad a Borsodi és társaik. És persze a Főzdefeszt, remélhetőleg egyre gyakrabban!