Borsod Pest megye mellett a kisüzemi sörfőzés fellegvára Magyarországon, melynek nemhivatalos oka, hogy mikor igazán nehéz helyzetbe került az iparág, és az ország nyugati felében inkább bezártak a sörfőzdék, a keleti régióban egyszerűen nem volt pénz a profilváltásra, így a nehézségek ellenére inkább átvészelték a cudar éveket. Az akkori hátrány mára előnnyé vált, Miskolc vonzáskörzetében számos főzde készít jobbnál jobb söröket. A folyamatosan javuló minőségű és egyre fantáziadúsabb italok múlt kedden be is zsebeltek pár díjat a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének idei, egyébként Miskolcon tartott nemzetközi versenyén (melyen a Szimplából és a pesti Főzdefesztekről ismert fóti Keserű Méz gyémántdiplomát kapott), így remek alkalom kínálkozott az első vidéki Főzdefeszt megtartására, a miskolci Szinva teraszon.

A helyszín a tavaszi napsütéssel párosítva tökéletes választásnak bizonyult, a délben induló fesztiválon pár óra alatt az összes pad megtelt, a későn érkezők így a tér lépcsőjére telepedhettek. Mi is így tettünk, első söreinkkel a kézben. A hirtelen felhangzó szaxofonos-lantos-dobos triót hallgatva Miskolc hivatalos sörét, a Tokaji Aszúval érlelt Kortyot is jegyző Serforrás IPA-jával ismerkedtem. Az erősen komlózott, vöröses árnyalatú sör cseh recept alapján készül Felsőzsolcán, és a két éve még a szörnyű árvizet is átvészelő főzde méltán büszke rá.

Míg társaságunk női oldala a Fóti Kézműves Sörfőzde gyömbéres-narancsos sörét szúrta ki magának, én inkább a továbbfejlesztett Hammurapi Álmából szereztem be egy pohárral. A kínálat legerősebb, 18,8 balling fokos (8,4%) söre a hoplagerek családjába tartozik, és sokak véleménye szerint a rendezvény legjobbja volt. Nálam is minimum dobogós. Persze a lányok sem csak a gyömbéres-narancsos fótit itták, akadt még Meggyes sör Kazincbarcikáról, és Keserű csokis (korábbi Hámori Nektár Barna) is a miskolci Gyertyános Sörfőzdéből. Utóbbiról olyan jellemzést is hallottam, hogy leginkább a három az egyben kávépor édességére emlékeztet, de működhetett a dolog, mert a második nap estéjén egy lány büszkén újságolta, hogy sikerült megvennie az utolsó üveget. A Gyertyános készíti a beszédes nevű Hámori Tököst is, és van Meggysörük is, melynek a hetekben indul a palackozása.

Míg a Miskolc menti Mályi nyáron főleg a tava miatt népszerű, a listát mostantól nyugodtan kiegészítheti a helyi főzde búzasöre is. Szintén különleges a másik vízparti, a csepeli Rizmájer Sörfőzde 55 százalékban kukoricából főzött söre, a Cortez, melynek igazi szezonjára várni kell még pár hónapot. A melegben kevés hűsítőbb dolog van a jó kukoricasörnél! A csepeliek másik főzetéről, a fekete Cingulus Porterről sajnos lemaradtam Szent Patrik napján, de kémeim jelentése szerint az is finom volt.

A második este kicsit talán hamar vége szakadt a fesztiválnak, talán a hosszú hétvége alkoholizálásban megfáradt közönségnek, talán a szép lassan kiürülő hordóknak köszönhetően. Miskolc szombat esti ingyenes koncertkínálatába vetve magunkat hamar egy korsó Stella került a kezembe, és miközben a Főzdefeszt főszervezőjének, Bart Daninak magyaráztuk, mi a Zöld, a Bíbor és a Fekete, önkéntelenül is eszembe jutott a hazai kézműves sörök legnagyobb kihívása: amíg a vendéglátósok nem a helyi söröket csapolják, amíg a láncok nem forgalmazzák (sokszor technikai okokból) a palackozott különlegességeket, és amíg csak körülményesen jut el a rendes, adalékoktól mentes sör a közönséghez, bármit csinálunk, marad a Borsodi és társaik. És persze a Főzdefeszt, remélhetőleg egyre gyakrabban!