Gyönyörű nő ilyen kőkemény bosszút már nagyon régen állt

A bosszú olyan film, amilyet láttál már ugyan, de ennyire könyörtelen, ennyire véres verzióban csak nagyon ritkán.

Matilda Lutz ismerős lehet talán A körökből, de ha az agyad sikerrel törölte volna az emlékeid közül azt a förmedvényt, akkor csak hálás lehetsz a sorsnak. Ez a gyönyörű lány most valami olyat kapott, amivel nagyon nehéz tökéletesen élni, de ha sikerül, akkor nagyon sikerül. Nincs olyan, hogy kicsit. A bosszú nagyon sikerült. Nincs benne semmi igazán extra, de a hangvétele, a képei és a brutalitása kiemeli a szürkeségből.

Ez bizony egy bosszúfilm. Nem árul a címe sem zsákbamacskát. Itt a szuperszexi, erősen ribioid Jen, aki nős pasijával, Richarddal annak nyaralójában mászik egymásra, amíg az asszony odahaza a gyerekekkel bajlódik, aztán egyszer csak megjönnek a férfi barátai, hogy elmenjenek hármasban vadászni. Csak hogy az egyikük úgy érzi, a lány nem csak úgy játékból cicázik vele, ezért elveszi, ami neki jár, ha akarja Jen, ha nem. Úgyhogy megerőszakolja. Épp ehhez van kedve, mikor nincs otthon Richard. Nagyon kedves srác. Másik barátjuk úgy tesz, mintha mi sem történne, de nem ez a sztori legsúlyosabb része. Richard és a haverok ugyanis hirtelen felindulásból megölik a lányt, de nem túl elővigyázatosak. Jen ugyanis nem halt meg, összekapja magát a porból, és bosszút esküszik.

Adott egy tér, amiben négy ember mozog. Nem túl nagy, vagy ha nagynak is tűnik elsőre, hát pár perc múlva már inkább szűkösnek érződik majd, attól függetlenül is, hogy tulajdonképpen egy hatalmas, sivatagos pusztaság ad helyszínt a vérontásnak, ezek az emberek valahogy mindig gyorsan egymásra találnak, hogy aztán a Heinz gyár teljes éves legyártott ketchupmennyisége szanaszét spricceljen a környéken.

A bosszú nagyon véres és nagyon erőszakos, de nem véletlenül az, hiszen próbál valamennyire reális képet festeni arról, hogy mi lenne, ha dühtől túlfűtött emberek találkoznának néhány fegyverrel felszerelkezve, de nem, még ez sem teljesen igaz. Nem igaz, mert a film csak látszólag reális, valójában rettentően túloz, a szereplői olyan sérüléseket élnek túl (és ezek a sérülések úgy viselkednek, mint valami sci-fiben), hogy az már-már megmosolyogtató. És ez sem történik véletlenül. A bosszú ugyanis hatalmas stílusbravúrt hajt végre.

Úgy lett egyszerre komoly thriller, hogy közben egyértelműen csókolgatja a grindhouse-mozik közönségét, egyszerre komolyan vehetetlen és komoly, ráadásul mindig a megfelelő ponton rántja el a kormányt a teljes idiotizmusnak csapódás elől. Tökéletesen működne egy kis moziteremben éjfélkor egy double feature egyik feleként, és működik önálló, komoly bosszúfilmként is. Olyan szépen lőtte be az arányait, ahogy az ilyen filmek majdhogynem sosem tudják.

Sztorija tulajdonképpen alig akad, és igen, kissé hasonlít is a felállás a Köpök a sírodra című filmre, de A bosszú mégis stílusosabb, és néha annyira brutális, hogy az már abszolút túlzás, folyik a vér mindenfelé, földre, falra, plafonra, főleg a filmet lezáró nagy leszámolásban. Aki nem bírja a paradicsomlé túlzott jelenlétét, az maradjon távol tőle, de aki egy igazi régi vágású bosszútörténetet szeretne már látni, amit nem kell minden pillanatában komolyan venni, az tökéletesen megtalálja a számítását A bosszúban.

8
  • Iszonyúan véres
  • Egyszerre komoly bosszúfilm és kissé komolyan vehetetlen grindhouse-mozi
  • Pont ez a kettősség adja a báját

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon