Helen Hunt meztelen, a néző boldog – A kezelés-kritika

Aki az Életrevalók óta nem talált magának való filmet, most fellélegezhet. Mintegy grátiszként megkapja hozzá Helen Hunt teljesen pucér testét is. Ha akarja, ha nem.

A franciák nagyon betaláltak a mozgásképtelen Philippe és a mindenki életét megváltoztató Driss sztorijával, és mielőtt még elérkezne az idő az amerikai verzió elkészültéig (bizonytalan időpont, bizonytalan Chris Tucker, biztos Colin Firth), addig is elkészítették a maguk Életrevalók-ját, csak éppen egy másik megtörtént eset alapján, ami ha úgy vesszük, az előbb emlegetett mozi inverze is lehetne.

A kezelés főhőse ugyanis a szintén mozgásképtelen Mark (John Hawkes), aki bármennyire is sablonosan és büdöset fingós vígjáték-elemekkel operálónak hangzik, de harminchat évesen el szeretné veszíteni a szüzességét. A sztori azonban bármennyire is hihetetlen, de nem egy szalagavatóval folytatódik, hanem egy szexterapeutával (Helen Hunt), akivel Mark lépésről lépésre halad előre vágyai megvalósításához. A mozdulni képtelen, de szexuálisan aktív és hihetetlenül életerős férfi persze akarva-akaratlanul is megváltoztatja mindenki életét, kicsalogatja őket a csigaházukból, hogy mindenki boldogabban távozzon a moziból.

Helen Hunt ötvenéves kora ellenére lazán vállalja be a teljes pucérságot, és meg kell hagyni, remekül tartja magát, de nem is ez a lényeg. Már csak azért sem, mert azon esetek egyike az övé ebben a szépséges filmtörténelemben, amikor nem az elborzasztás, vagy az öncélú csöcsmutogatás miatt szükséges mindent megmutatnia, hanem mert a történet szempontjából így természetes, egyszerűen szükség van rá. Így nem is tűnik furcsának, hogy tulajdonképpen a film jó részében egy ötvenéves nőt nézünk egy szál semmiben, egy férfit, aki mozdulni sem képes, meg egy papot, aki csak hallgat.

Mindez egy olyan gyönyörű, megható, felemelő és nem utolsósorban vicces sztorivá áll össze, ami méltán repíti majd ezt a mozit az év legjobbjai közé. Sírós, röhögős dráma a legjobbak közül. Emlékezni fogsz rá még nagyon sokáig.

8/10

Tovább:
Tarantino-interjú: Még tíz évem lehet hátra ilyen életerővel
Milyen az ideális budapesti szórakozóhely?
Dollárbaba, az orosz fogoly és a kitaszított – Hol a helye Dzsudzsáknak és Juhásznak?

Ázni senki sem szeret, maximum néhány tini, aki hangosan yolózik közben, és még nem volt tüdőgyulladása, illetve néhány Tarkovszkij-rajongó, aki a szarrá ázást transzcendens élménynek tekinti. És még nem volt tüdőgyulladása. Szóval megegyezhetünk abban, hogy egy zivatart a meleg nappaliból a legjobb szemlélni, akkor van hangulata, és ha a zene is jó, elég inspiratív lehet az élmény. Íme a Player eső-soundtrackje.

Alice In Chains – Rain When I Die

Azt nem tudjuk, esett-e azon a napon, amikor Layne Staley átlőtte magát a túlvilágra, de ha a sorsnak van stílusa, biztosan volt égi áldás. A grunge alapzenekar száma kiválóan fogja meg azt a hangulatot, amikor a drogoktól maga alatt lévő, súlyosan depressziós embernek még az égből hulló vízcseppek is fájdalmat okoznak.

B. J. Thomas – Raindrops Keep Falling On My Head

…ellentétben ez az életigenlő nóta épp a borús időt állítja kontrasztba azzal a jókedvvel, amit semmi sem tud elrontani. A dal a Singin’ In The Rain ikertestvére is lehetne, mivel hasonló pillanatot fog meg, továbbá mindkét számot egy-egy film tette igazán híressé: esetünkben a Butch Cassidy és a Sundance kölyök feledhetetlen jelenetéről van szó, amelynek köszönhetően mindenkinek a bringával marháskodó Paul Newman ugrik be először. A szerzeménnyel legközelebb a ”Számok, amiket mindenki ismer, de senki sem tudja, ki énekli őket” összeállításunkban találkozhattok.

Travis – Why Does It Always Rain On Me?

A kilencvenes évek vége felé berobbant skót zenekar kiváló The Man Who lemezéről származó dalát mindenki saját himnuszának érezheti, aki úgy gondolja: minden összeesküdött ellene. Mint a felhő a rajzfilmekben, amely mindig csak egy valakit követ, és csak rá zúdítja a H2O-t. A slágerbe egyszerűen képtelenség nem beleszeretni, annyira egyszerű, mégis varázslatos hangulatot von maga köré, és ugyanúgy követ minket jó darabig, mint az a bizonyos felhő.

The Doors – Riders On The Storm

Ha szeretnénk átkelni a Gyalog galopp-ból ismerős Halál hídján, cserébe arra a kérdésre kéne válaszolni (mielőtt az afrikai töketlen fecskékre terelődne a szó), hogy melyik minden idők leghangulatosabb esődala, akkor bizony nagy dilemmában lennénk, hogy a Zeppelin Rain Song-ját mondjuk, vagy Morrisonék Riders On The Storm-ját. Mindenesetre, ha szeretnénk magunkat teljesen más dimenzióba katapultálni hét percre, nem kell semmilyen hallucinogén anyagra költenünk, elég feltenni ezt a szerzeményt a Moonlight Drive és a The End között.

Creedence Clearwater Revival – Who’ll Stop The Rain

Az égben vihar van, a földön káosz. Minden idők egyik legamerikaibb zenekara így fogalmazta meg gondolatait a vietnami háborúról, a dal pedig a protestszámok egyik leghíresebbike lett, több Fogerty-szerzeménnyel egyetemben. Abban biztosak lehetünk, hogy amíg csinálnak Vietnam-filmeket, addig Creedence-számokra is számíthatunk a soundtrack CD-ken.

Omega – Ezüst eső

A The Rolling Stones-szal csaknem egyidős az Omega zenekar, amely néhány klasszikus lemezt és még több emlékezetes búcsúkoncertet, búcsúturnét tudhat maga mögött. Az Ezüst eső nem annyira az esős hangulatot fogja meg, sokkal inkább mutatja jól azt a space-vonzódást, ami a zenekar egyik meghatározó korszakára jellemző.

Peter Gabriel – Red Rain

Miután Peter Gabriel kilépett a Genesisből, az egyik legszínesebb szólókarrier vette kezdetét a popvilágban, melynek egyik legfontosabb és legsikeresebb megállója a So lemez, amely egyben a nyolcvanas évek egyik legjellegzetesebb alkotása. Bár a Sledgehammer az első, ami eszünkbe jut, ha erről az albumról van szó, a Red Rain is ott van a dobogón. Legyen vörös, ahogy Kiss Tibi mondaná.

Garbage – Only Happy When It Rains

„Csak akkor örülök, ha esik. Csak akkor örülök, ha bonyolódik.” Többek között az ilyen dögös sorokért érezzük azt, hogy a 2012-es Garbage-lemez elég fáradt lett, azt pedig nem is említjük, hogy a fiatal Shirley Manson úgy néz bele a kamerába, hogy villámgyorsan szalad át a tisztességes férfiember fejéből a vér a déli régiókba. Ez a szám semmit sem öregedett az elmúlt 17 évben.

Guns N’ Roses – November Rain

A szám, amelyben Axl-éknek sikerült a csúcsra járatni epikus próbálkozásaikat. A szám, amelyben az egyik legemlékezetesebb minimalista gitárszóló hallható. A szám, amelynek klipjét mindenki azonnal fel tudja idézni. A szám, amely még magát Pataky Attilát is arra sarkallta, hogy elkészítse a magyar verzióját. Azért maradjunk az eredetinél, hacsak nem a szánk véresre röhögése a cél.

Nick Cave & The Bad Seeds – Ain’t Gonna Rain Anymore

Egy esővel kapcsolatos összeállítást kézenfekvő dolog Nick Cave-szerzeménnyel zárni. Ez a dal a mester megannyi klasszikus lemeze közül a Let Love In-ről származik, és bár korántsem dob fel minket, mégis arról szól, hogy nem fog esni többé. Borúra derű, ugye, Cave pedig szomorkodjon szépen. Akár A holló Eric Draven-jének szavait is kölcsön vehetnénk: „Örökké nem eshet”. Hacsak nem Angliában él az ember.

Elmentél, és becsülettel megnézted a gyerekkel (vagy egyedül) az új Jégkorszakot, de most már valami felnőttesebb animációs szórakozásra vágysz? Akkor van egy rakás ötletünk.

Terhelt Terkel

Egyszerre beteg, sötét és végtelenül vicces animációs film. A rajzok minőségét most inkább ne firtassuk, elvégre nem egy Pixar vagy egy Blue Sky hozta össze. Dán filmről beszélünk, messze van onnan Hollywood, így könnyedén belefér a filmbe a vidám hangulat, az öngyilkosság és a depresszió. Bár nem egy animációs filmtörténeti alapvetésről beszélünk, már azért is érdemes felnőtt fejjel megnézni, hogy közelebb kerüljünk azon égető kérdéshez, vajon hogyan képzelnek el Dániában egy egész estés gyerekfilmet. A válasz: sehogy. A gyerek nézzen inkább mást. Itt úgyis káromkodnak, és még a betétdalok sem Disney-kompatibilisek.

Coraline

Amikor a mozipremieren kb. a film felénél a mögötted ülő család gyerektagjai odaszólnak apunak, hogy „Nem mehetünk haza?”, majd fater odadörmög egy „Csönd legyen, most lesz izgalmas”-t, akkor nagyjából érzed, hogy mi a helyzet a Coraline-nal. Stop motion animáció kezdő horror-mániákusoknak, vagy csak szimplán betegeknek, akiket vonz a sötétség. A bábok leragasztott szemeit, illetve a végső jelenetet a póklábú főgonosszal 3D-ben nem lesz egyszerű dekódolnia a gyerekvilágnak, apuci viszont egy nagyon jó filmmel tér haza gazdagabban, csak épp a szeme fénye egész este bőgni fog.

Archer

Egy tévésorozat, amelyben a világ leglazább titkosügynöke megiszik minden eléje rakott piát, rámászik minden elé kerülő nőre, és ha éppen egyik sincs a közelben, akkor szerez magának. Az Archer tele van jobbnál jobb beszólásokkal, szexi karakterekkel, és mindezt egy ultraparaszt, öltönyös titkosügynök képével adják el nekünk. Aki nem nézi, az valami nagyon fontosról marad le.

Serial Experiments: Lain

Oké, azt mindig is tudtuk, hogy a japánok nem teljesen komplettek, ha filmről van szó. Ez a rajzfilmsorozat még felnőttek számára is nehezen értelmezhető, de hatalmas jelentőségű darab, mivel ilyen nyomasztó hangulatot, és szikár képi világot csak a legnagyobb sci-fik tudnak összehozni. De vigyázz, ha egyetlen részt is megnézel, rá fogsz csúszni. Még a főcímdalra is. Menthetetlenül.

Belleville randevú

Beteg, nyakatekert francia vállalás, aminél franciább talán csak egy hatalmas croissant-ba burkolt Eiffel-torony lehet. Bringa, Tour de France, jazz, szürreál mindaz, amit kapni fogsz, és ha nem bánod, hogy alig néhány mondat hangzik el egy filmben, akkor máris az egyik legújabb kedvencedet köszöntheted a lejátszódban. Az alcímet (Francia rémes) pedig próbáljuk meg figyelmen kívül hagyni.

A fantasztikus Róka úr


Stop motion animáció, amiben ugyan cuki rókák szerepelnek, de ezek nem hajlandóak betétdalokat előadni a szerelemről. Ellenben lopni járnak, csirkét, galád módon. Wes Anderson rendezése első ránézésre aranyos gyerekfilmnek tűnik, pedig viccesnek csak alig-alig mondható, aranyosnak is csak érintőlegesen. Amolyan felnőtt gyerekeknek szánt heist movie (ezt az érzést George Clooney szinkronhangja is erősíti), de talán még ez sem fedi teljes mértékben a valóságot. Ilyen filmet még biztosan nem láttál.

A szentjánosbogarak sírja

Már megint a japánok, de ezúttal az előzőektől eltérően egy másképpen súlyos darabbal szerepelnek a listán. A szentjánosbogarak sírja kőkemény dráma, senkit se tévesszen meg az anime köntös. Gyönyörű, megrázó II. világháborús alapvetés, cuki gyerekkel, gyomorforgató, könnyezős jelenetekkel és egy olyan sztorival, ami nem hajlandó kompromisszumokat kötni. Csak az nézze meg, aki be tudja vállalni, hogy egy darabig nem szabadul majd a nyomasztó, de zseniális filmélménytől.

South Park: Nagyobb, hosszabb és vágatlan

Kanada és Amerika háborúja közben Saddam a pokolban hetyeg a Sátánnal (becenevén Sáti). A film rengeteg emlékezetes momentumot és filmzenét tartalmaz, gondoljunk csak az Unclefuckerre, és az abban megbúvó fing-sztep szösszenetre. Egy pillanatra sem korrekt politikailag, de hát mit is vártunk a South Parktól fénykorában.

Akira


Egy brutális cyberpunk anime, kifejezetten felnőtteknek. Ha láttad, tudod miért. Ha nem láttad, azonnal pótold, animáció-történeti klasszikussal állsz szemben. A most már nem is annyira távoli jövőben, 2019-ben járunk a Tokió helyén épült Neo Tokióban. Az utcáin motoros bandák garázdálkodnak, amelyek nem feltétlenül ápolnak jó barátságot a világbékével. Ennyi már bőven elég volt ahhoz, hogy az álomgyári húsfeldolgozó munkásai élőszereplős akciófilmet akarjanak belőle forgatni, de az égiek nagyon nem szeretnék, hogy elkészüljön a mozi. És ez így is van rendjén. Már csak azért is, mert ha esetleg mégis újra indulna a hollywoodi projekt, akkor bele sem merünk gondolni, mennyire fogják kiherélni az eredeti történetet az élvezhetőség kedvéért. A legjobb, ha az Akira megmarad annak a rajzolt alapvetésnek, ami mindig is volt. Egyébként kíváncsiak lennénk, hányan akartak motort venni a film megnézése után.

Ghost in the Shell

Gyönyörűen megkomponált cyber-nyomozós sztori, ami már csak azért is kedves a férfiszívnek, mert akcióktól és rajzolt, fedetlen női keblektől egyáltalán nem mentes filmről beszélünk, ráadásul minden egyes képe olyan, hogy azonnal beleégjen a retinádba. Ha egyszer rákattantál a Ghost in the Shell univerzumra, akkor nyert ügyed van, a filmnek ugyanis folytatása, és több évados sorozatverziója is készült, szóval még hosszú hetekig nyomaszthatod magad a sci-fi remekmű világával. Arról pedig nem is beszéltünk, hogy az előbb említett későbbi folytatások is elég meggyőzően közelítették meg az első rész színvonalát.