A fene se gondolta volna, hogy ez a pajzsos izomcsávó egyszer egymagában is hajszál híján olyan jó lesz, mint a teljes Bosszúállók volt, de sose csalódjunk kellemesebbet!
Az a baj, hogy csak majdnem olyan jó. Sokan az év filmjeként aposztrofálták az Amerika kapitány folytatását, de azért ez barokkos túlzás, A tél katonája csak egy nagyon decens blockbuster. Mondjuk már ez is sokkal több, mint ami a műfaj legtöbb darabjáról elmondható. Mint képregényfilm, a legjobbak között van. Nem sok kellett volna ahhoz, hogy az új Sötét lovag kerekedjen ki belőle, de sajnos elkövette a legnagyobb hibát: nem növesztett tököket, és amikor kinőttek volna maguktól, akkor Miki egér kapásból elnyiszálta őket.
A tél katonája úgy lett az év egyik legkellemesebb meglepetése, hogy tulajdonképpen sokkal több is lehetne, mint ami. A legutóbbi, egyébként egészen kellemes Captain America-film után a fene sem várt fantasztikus akciójeleneteket, a képregények világán túlról érkező metapoénokat, jó karakterkezelést, de Anthony és Joe Russo folytatása több lapáttal is rátesz a bevezető filmre, igyekszik a Bosszúállók nyomába érni, és sajnos többnyire csak az eredeti képregények miatt nem képes erre. Mert ha a képregényekben nem is teljesen így történnek az események, a karakterek sorsa bizony ott már jó ideje kőbe van vésve, a forgatókönyvírók pedig nem most akarták megreformálni a Marvel-univerzumot.
És ettől nem tudod igazán félteni a karaktereket, pedig lenne mitől. Ez pedig baj. Nehéz erről a filmről bármiféle spoiler nélkül beszélni, de annyiban talán maradhatunk, hogy végig biztonságban érzed magad, még akkor is, ha Winter Soldier tulajdonképpen annyira kőkemény ellenfél, amire már igen régóta nem volt példa a képregényfilm-történelemben, és egészen az utolsó pillanatig fogalmad sem lesz, hogy le lehet-e egyáltalán győzni.
De hagyjuk ezt. Az Amerika kapitány: A tél katonája akciójelenetei egyszerűen fantasztikusak. Végre Nick Fury is kap egy remek szekvenciát, Morgan Freeman Samuel L. Jackson karaktere ilyen mélységeiben nem volt kiaknázva még egyetlen Marvel-filmben sem, hát most ki lesz, az egyik akciójelenetet úgy viszi el a hátán Laurence Fishburne Jackson, hogy azt tanítani lehetne. Hiányzik is ilyen minőségében a moziból, tessék neki több hasonlóan keménykedő szerepet adni! Evans és Johansson között remekül működik a kémia, kettejük vonalát szerencsére mindvégig sikerül a megfelelő mederben tartani, Scarlett kisasszony látványa természetesen továbbra is kifogástalan, a ruhák feszülnek, a mosolyok szexisek, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva – nem véletlenül válogattuk be a legszexibb női szuperhősök közé.
De mit keres itt Robert Redford? Ki az a Lobelt? Ki az a Ledfold? Teljesen valószínűtlen az ittléte, mégis jól játszik ez a faszi, az All Is Lost óta tudjuk, hogy igenis van keresnivalója még a filmbizniszben, és ha túlságosan erősen nem is kell játszania, azért megteszi, amit megkíván tőle a haza, és ez néha bőven elég. A tél katonája kritikusi szempontból azért problémás mű, mert valóban szinte semmit sem lehet róla mondani anélkül, hogy csorbuljon az élvezeti értéke, úgyhogy részemről én be is fogtam.
Legyen annyi elég, hogy egy remekül kinéző képregényfilmre váltasz jegyet, ami jó sztorival, pár orbitális marhasággal, egy-két facepalmra ingerlő jelenettel, kifejezetten emlékezetes akciójelenetekkel, és a stáblista után két jelenettel (Avengers 2!!!) szolgál ki téged, ha nem is feltétlenül maximálisan, de úgy, ahogy a rajongókat szokták. És ennek nagyon lehet örülni.