Magyar romantikus vígjáték. Olyan műfaj ez, amivel konkrét tüntetéseket lehetne feloszlatni, megnézném például a bármilyen okból összeverődött és egyben nagy erőkkel tüntető emberek arcát, amikor bejelentik nekik, hogy sebaj, maradhatnak itt utcaköveket dobálni, de mostantól a házfalakra az S.O.S. Love képeit vetítik, maradnak tisztelettel. Nem sokat segített a műfajon az sem, hogy a Valami Amerika két részén kívül talán a Csak szex és más semmi maradt valamennyire emlékezetes, de ha nem is emlékezetes, legalább nem kiborító élmény.

És most itt a Megdönteni Hajnal Tímeát. Szögezzük le egyből, akadnak komoly hibák a filmmel kapcsolatban. De végre van benne valami. Először is: sikerül végre elszakadnia a Csányi Sándor-univerzumtól, amely Csányi Sándoron kívül főszereplőként még talán Csányi Sándort tudja megtenni befutóként. A főszerepben Simon Kornél, egy szerethető lúzer, bár néha a motivációi nem tiszták. A haverját alakító Lengyel Tamás tökéletesen egyszerű figurát hoz egyszerűen, szinte lélegzik a karaktere, csak éppen néha a motivációi nem tiszták. Osvárt Andrea meggyőző modell, de a motivációi, na azok néha tényleg nem tiszták. Mi is a közös az előbb elmondottakban?

Az, hogy a film néhány mozzanata nincs tökéletesen felépítve, az igen finom megfogalmazás, de a helyzet a következő: ez volt az első olyan magyar film, ahol még ez sem érdekelt. Mert ez a film tényleg megpróbál jobb lenni az átlagnál, érzed az erőfeszítést, ami persze nem elég ahhoz, hogy korszakos kedvenccé váljon, de annyira mégis, hogy végre ne akard megkeresni a rendezőt éjszaka egy jóvágású lófej ágyba elhelyezésének céljából.

Az tisztán látszik, hogy nem a maximálisan kidolgozott forgatókönyv megírása volt a cél. A romantikus filmes klisék egymáshoz helyezése még nem bűn, ha jól csinálja az ember, és tulajdonképpen a 2008-as Para című mozit jegyző Csurgó Csaba sem végzi rosszul a dolgát. Itt-ott megcsillan a tökösség, csak éppen olyan szálakat visz bele a történetbe, amelyeknek nem sok értelmük van a sztori szempontjából (Lengyel Tamás és Jordán Adél kettőse néha inkább időhúzásnak tűnik, mint indokoltnak, még akkor is, ha jó nézni őket), vagy éppen annyira elcsépelt romkomos kliséket hoz be a képletbe, amiket legszívesebben eltemetnél már, igen messzire egy régi indián temetőtől.

De akkor mi viszi el mégis a balhét? Azonkívül, hogy maga a hangulat és a karakterek rendben vannak, teljesen nyilvánvalóan az egykori Rojál, azaz Szabó Simon, aki a keményvonalas tahó Bögöcs szerepében abszolút nagyot gurít, plusz az a trágárság, ami általában rosszul áll a filmeknek, és csak nagyon ritka esetekben lesz szórakoztató. Jelentem, itt nagyon is az, a szövegkönyv tele van trágársággal, de a szerethető fajtával, olyannal, amitől inkább felröhög az ember, és közel sem kínjában teszi. Pörög a bazmegszámláló rendesen, Bögöcs szinte minden mondata hordoz egyet belőle, így lesz ő talán minden idők egyik legparasztabb magyar filmes karaktere. És valljuk be őszintén, szükségünk is volt már egy igazán emlékezetes tahóra.

Kamarás Iván óriási ripacskodásra szerződött, el is végzi a dolgát tisztességgel, és végre beindul a magyar soundtrack-gyár is, hála istennek nem valami huszadrangú, ásításra ingerlő filmzenét rántottak össze, többségében az Ivan and the Parazol trackjei dübörögnek, de beköszön Manoya és a Compact Disco is, ezért pedig nem tudunk elég hálásak lenni az illetékeseknek, és innen kívánnánk nekik további jó egészséget.

A Megdönteni Hajnal Tímeát meglepően kedvelhető film, amit persze nagyon sokan fognak utálni, de van benne élet, amit a legtöbb hasonszőrű hazai produkcióból messzire száműznek. Az elsőfilmes Herczeg Attila rendező bizonyos pontokon átgondolhatta volna a történésfolyamot, kivághatott volna néhány jelenetet a feszesség növelése érdekében, de amit tett, az így is komplett hőstett: olyan mozit készített egy elátkozott hazai műfajon belül, ami közel sem tökéletes, de fel lehet vállalni.

6/10