A rendező ugyanis kihozott valami olyat ebből az egykori tiniálomból, amit Pattinson mindig is szeretett volna: a színészt. Méghozzá egy igazán jó színészt. De hát a The Rover-ben igazából senkinek sem engedélyezett a középszerű alakítás sem, szóval aki az erős színészi játékok megszállottja, az akkor is vágjon bele, ha a film maga olyan lassan halad A pontból B-be, ahogyan az egy bő százperces filmtől fizikailag lehetséges.

A sztori szerint egy nevét elmondani nem kívánó, erősen marcona férfi (Guy Pearce) autójának eltulajdonítása során nemes egyszerűséggel elindul, hogy westernfilmekhez hasonlatos hangulatban bosszút álljon a rablókon, és visszaszerezze azt, ami valamiért annyira fontos neki. Mindez a posztapokaliptikus Ausztráliában játszódik, ahol móka és kacagás, de még csak Kylie Minogue korai dalai sem járják már át a pusztaságot, mindenki a túlélésre hajt, természetesen bármi áron. A férfihez csapódik a furcsa Rey, aki mint kiderül, pontosan tudja, kik vitték el a verdát, így együtt kénytelenek átruccanni a halott vidéken.

Az Országúti bosszú kegyetlenül nehéz film. Iszonytatóan depresszív, egy pillanatra sem ad feloldozást, legfelszabadultabb pillanata alá is nyugodtan berakhatnánk egy Portishead-dalt aláfestőnek. Nem az év randifilmje. A karakterek közötti feszültség adja meg az alaphangulatát, de nem a két fő karakter közötti feszültségről van szó. Itt a környezet helyzetéből adódóan sincs pozitív karakter, legalábbis a doktornőt leszámítva, ebben a világban mindenki romlott, vagy legalábbis megzakkant valamilyen óvatlan pillanatban.

És igen, Robert Pattinson hatalmasat alakít a valamilyen óvatlan pillanatban megzakkant Rey szerepében. Nem hittük volna, hogy ez még benne van ebben a srácban. Persze, eddig nem kapott igazán nagy lehetőséget arra, hogy megmutassa, mit tud, talán a Cosmopolis-t leszámítva, de azt tisztán érezni, hogy most egy erős rendezővel találkozott, aki kihozta belőle a színészt. És benne volt. Az viszont jó kérdés, hogy el tud-e játszani bármi mást is egy félőrült karakteren kívül.

A The Rover-ről már sok ajnározó kritikát lehetett olvasni fesztiválos szereplései után, és maradjunk annyiban, hogy nem mi kezdjük el a film szapulását. Egy több mint tisztességesen összerakott drámáról van szó, amelyben a színészi játékokat a csúcsra járatták, mint ahogy a feszültségmérőt is, a tempót azonban olyan szinten vették vissza, ami sokak számára visszatartó erő lehet, de a slusszpoénnal záruló Országúti bosszú így is kegyetlenül erős mozi. Nem ez a film dobja fel a napodat, de nehezen fogod elfelejteni, amit láttál.