Ötven éve, 2011-ben

Idén júniusban Malcolm Gladwell író egy előadásán azt találta mondani, ötven év múlva a kutya sem fog emlékezni Steve Jobsra, ellenben Bill Gates-szel, akit az emberiség jótevőjeként fogják ünnepelni az egész világon. Kijelentése cunami méretű digitális hullámokat kavart a kibertérben, amely ellenvélemények tucatjainak megjelenésében kulminálódott, szinte mind azzal a végösszegzéssel, hogy nincsen igaza, szívjon gázt, lője ki magát a Holdra, nézzen megállás nélkül parlamenti közvetítéseket, csak mindezt elegánsabban.

Az Egyesült Államok jelenlegi elnöke tavaly gesztusértékű nyilatkozatot tett, amikor Steve Jobs halála napján sajtónyilatkozatban emlékezett meg az Apple megalapítójáról: "…átalakította az életünket, egész iparágakat formált át, és végrehajtotta az egyik legritkább hőstettet, amit ember végrehajthat: megváltoztatta azt, ahogyan a világot látjuk." Na most akkor kinek higgyünk? 2061-ből visszapillantva Barack Obamának lesz igaza, vagy a Jobst kétségkívül nem kedvelő, szellemes könyveket produkáló Gladwellnek?

Dramatizálás

A Steve Jobs személyiségéről szóló cikkek tucatjai építették fel analízisüket Jobs egyéniségének ellentmondásaira, mintha két személy, egészen konkrétan egy angyal és egy ördög bújt meg volna benne. Angyal, aki zsenijének köszönhetően jobbá, könnyebbé tette sokak életét, és ördög, (a köznyelvben: arrogáns, nárcisztikus seggfej, és ez az ő esetében dicséret), aki rendszeresen alázta meg kollégáit, vagy a pultost, mert rosszul késztette el kedvenc smoothie-ját, vagy parkolt napi rendszerességgel mozgássérültek helyére. Walter Isaacson Jobs-életrajzából egy mániákus, végtelenségig önhitt control freak személyisége bontakozik ki, és – ismét itt az ellentmondás – mindez Jobs akaratának megfelelően.

Zseniális szörnyek

Jobst több fórumon nevezték korunk Edisonjának és Henry Fordjának. Érdekes párhuzam ugyanis előbbi egyik legemlékezetesebb húzása az volt, hogy 1903. január 4-én egy sajtótájékoztató keretében váltóárammal ölt meg egy elefántot, hogy így bizonyítsa a váltóáram veszélyes mivoltát. Edison az egyenáramban utazott, ezért valóságos hadjáratot indított riválisa, a váltóáramot népszerűsítő Westinghouse Electric ellen, ennek egyik állomása volt Topsy elefánt kivégzése. Edison még arról is gondoskodott, hogy az eseményt filmre vegyék, a felvételt pedig körbeutaztatta az államokban.

Henry Ford, aki friss üzleti modelljével – szerelősor – forradalmasította és átalakította korát, kőkemény antiszemita volt. Egyik magazinjában, a Dearborn Independent-ben 81 részes cikksorozatot szentelt az amerikai zsidók korrupciós szokásainak, pénzzel támogatta a szárnyaikat bontogató német nemzetiszocialistákat, cserébe a fiatal Hitler dicsérő sorokkal emlékezett meg róla Mein Kampf című művében, később pedig birodalmi nagykeresztet is eljuttatott hozzá. Géniusz volt-e az elefántölő Edison? Történelmet formáló zseni volt-e nácibarát Ford? Mindenképpen, plusz ugyanezzel a lendülettel azt is hozzátehetjük, hogy Jobs nem volt sem elég ördögi, sem elég szent, hogy a kettő közül akármelyik címkét ráragasszuk.

Az amerikai álom avagy Steve Jobs él

Jobsnak akár hálásak is lehetünk azért, mert nem vert agyon semmilyen élőlényt Macbookokkal, vagy mert nem támogatta Kim Dzsongilt, és azért is, mert tulajdonképpen izgalmas volt. Összehasonlításképpen: Bill Gates legszórakoztatóbb pillanata az volt, amikor rajzfilmfiguraként jelent meg a South Parkban, Mark Zuckerberg pedig annyira unalmas, hogy az már szinte bűncselekmény (Elon Musk, mindent bele).

Jobs hatása messze túlmutat az Apple-júzerek, vagy a bármilyen más számítógépet püfölők körén: olyanok is alaposan ismerik nevét és munkásságát, akik soha nem fogtak a kezükben iPhone-t vagy prezentáltak Macen, vagy bármin. Barack Obama általi feltámasztása és a demokrata gyűlésen előadott beszéd is azt mutatja, hogy jelenleg Steve Jobs testesíti meg az amerikai álmot, azt az illékony entitást, amelyet Vietnam, szeptember 11-e, és a 2009-es hitelválság óta egyre nehezebb megtalálni és felmutatni. És az álmok nagyon fontosak, ezzel Jobs is tökéletesen tisztában volt.

Garázsból a csúcsra

Egy 2009-es amerikai közvéleménykutatás során ezer 12 és 17 éves kor közötti tinit kérdeztek meg arról, ki a példaképe. Az eredmény tökéletes bizonyítéka annak, hogy az amerikai fiatalok mégsem közmondásosan ostobák, ugyanis nem Kim Kardashiant vagy az Olsen ikreket nevezték meg, hanem a legtöbben Jobst. (Oké, a második Oprah lett, de végül is az nem olyan gáz, és a harmadik helyezett Tony Hawk sem egy Paris Hilton.)

Nem hiszem, hogy azért voksoltak rá, mert az iPhone 3 annyira meggyőzte őket, sokkal inkább az lehetett az ok, hogy Jobs élete utolsó éveiben tudatos hagyatéképítésbe kezdett, és mivel a történetmesélés, az előadás átkozottul ment neki, ráadásul az élő, két lábon járó példája volt annak, hogy egy garázsból is fel lehet építeni egy birodalmat, Jobs üzenete bement a hajak alá.

És hogy mi ez az üzenet?

Nézzük meg, hogyan nézett ki az 1984-ben piacra dobott Mac! Egy dagadt, szürke doboz, ami mai szemmel nézve teljesen múlt század, múzeumban a helye – nevessük rajta együtt! Csakhogy 28 évvel ezelőtt ez a szerkezet maga volt a megtestesült forradalom. Ez volt a jövő, egy új korszak ígérete, egy darabka idegen valami, mint Kubrick monolitja a 2001. Űrodüsszeiában.

Az iPhone első szériája a friss, 5-ös sorozat mellett szinte már kőkorszakinak hat (legalábbis külsőleg), pedig a két termék között öt év a különbség. Ha vesszük a gladwelli ötven évet, akkor nagyon valószínű, hogy 2061-ben ezek a termékek Bell telefonjával és az első katódsugárcsöves televízióval szomszédos vitrinben fognak helyet kapni a technika múzeumában, és általános iskolás tinik pattanásos arcára fognak bárgyú mosolyt csalni.

Jobst valószínűleg tanítani fogják az egyetemeken, de nem a tech, hanem a business órákon, és az egyetlen egy dolog, ami megmentheti attól, hogy egy semmitmondó szócikk legyen a jövő tárgymutatóiban, azok az olyan banálisan egyszerű, briliánsan tálalt üzenetei lesznek, mint amit 2005-ben adott elő a Stanford egyetem végzős diákjainak.

Steve Jobs második eljövetele

A Steve Jobst körülvevő ellentmondások, a személyét vizsgáló analízisek, a munkásságáról szóló vélemények milliárdjai közül egyedül az tűnik biztosnak, hogy meghalt. Az energiamegmaradás törvényét követve Steve Jobs sem vész el, csak átalakul, az viszont kérdéses, milyen formában fog másodszor is feltámadni. Talán csak maroknyi retróérzékeny geek fog megemlékezni róla 2061-ben, halálának ötvenedik évfordulóján? Vagy elárasztják majd a médiát a róla szóló cikkek, riportok, interjúk, megemlékezések, pontosan úgy, mint ma?

Az iparágakat átformáló látnok képe marad fenn, vagy a messiásszindrómában szenvedő arrogáns diktátoré? Látnok lesz, vagy csak egy ügyes svindler, aki mások ötletein csavart egyet, és vérig sértődött, ha őt nyúlták? Az üzletember Jobsra fognak emlékezni vagy a techgurura? Esetleg a mesélőre, aki életről és halálról, az önmagunkba vetett hit szükségességéről szóló történeteivel milliók számára jelentett inspirációt? Vajon mit tesznek hozzá vagy vesznek el belőle azok a véleményformáló elmék – a jövő történészei, újságírói, szakértői –, akik még meg sem születtek, és akik nem lesznek érintve az Apple vezére köré felépített mesterséges nimbusz zavaró hatásaitól?

2061 még nagyon messze van, de több mint valószínű, hogy sokkal kevesebb idő is elég lesz a fenti kérdések megválaszolásához.

Steve Jobs-nap a Playeren:
Létezik Apple Steve Jobs nélkül? – Az elmúlt év hibái és sikerei 
Nézz bele Steve Jobs fejébe! – Négy könyv az Apple atyjáról 
Tíz dolog, amit nem tudtál Steve Jobsról – Infografika 

(Illusztráció: Jónás Csongor, Michael Paulo de Amorim)