Erre megérte 36 évet várni: Fucsovics leiskolázta ellenfelét élete első ATP-fináléjában

Nagyon kellett már egy ilyen siker a teniszünknek, hiszen 1982-ben nyert utoljára ATP-tornát magyar férfi teniszező, egészen pontosan Taróczy Balázs Hilversumban. Sokáig tartott tehát a böjt, de megérte kivárni a végét. Fucsovics Marci zseniális játékkal nyerte meg a genfi ATP 250-es tornát.

Már azzal is meglepett mindenkit, hogy a verseny első körében nagyon simán vert egy igazi salakmenőt. A spanyol játékosok legendásan erősek ezen a borításon, a világranglista 36. helyén tanyázó Albert Ramos-Vinolas pedig különösen az. Ekkor már lehetett érezni, hogy ez a genfi torna jól sikerülhet Fucsovics számára, arra azonban senki nem számított, hogy ilyen menetelésbe kezd. Tiafoe, Wawrinka, Johnson, majd most a döntőben Gojowczyk. Olyan névsor ez, amelyen túljutva bárki teljes joggal érezheti büszkének magát és abszolút megérdemelten emelheti magasba a trófeát.

Pláne olyan játék után, amilyet ma kitett a pályára a 26 éves magyar játékos. Az ellenfelének ugyanis esélye sem volt, Marci olyan magabiztosan kezdte a meccset, mintha ez nem az első, hanem legalább a 100. döntője lenne már. Alig telt el néhány perc a mérkőzésből, már 4:0-ra vezetett, majd be is húzta a szettet 6:2 arányban. A második szett eleje aztán kiegyenlítettebb játékot hozott, de Marci egy pillanatra sem bizonytalanodott el. Míg Gojowczyk vagdalkozott, addig a magyar teniszező okosan és bátran játszott. Ennek nyilván meg is lett a jutalma, 67 percnyi játék után 6:2 6:2-es végeredménnyel zárult a meccs.

amivel a tavalyi világelső Andy Murray elé kerül a ranglistán. Pihenni nem lesz sok ideje, hiszen következik a Roland Garros. A hangolás elég jól sikerült.

ATP 250-es torna, Genf, döntő

Fucsovics Márton – Peter Gojowczyk 6:2, 6:2

(via) (Fotó: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon