A Fradi középpályása, az elmúlt évtized legjobb magyar focistája, Gera Zoltán a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás SE meghívására Veszprémben tartott élménybeszámolót. A Noszlopy Gáspár Gimnáziumban mesélt pályafutásáról. A fulhami karrierje például izgalmasan indult.

Gerának Londonba igazolása után természetesen meg kellett harcolnia a csapatba kerülésért, ami ilyen szinten szó szerint kőkemény csata. Az egyik posztriválisa pedig az amerikai válogatott Dempsey volt, aki nem adta olcsón a bőrét. Erről így mesélt a srácoknak:

Soha életemben nem találkoztam olyan erős karakterű labdarúgóval, mint Clint Dempsey. Amikor Fulhambe kerültem, nem tudtam, hogy az ő posztjára igazoltak, s láttam, hogy kijátszottam őt a kezdő csapatból.

Olyan agresszív volt, hogy edzéseken az éreztem, nem szeretnék ennek a srácnak a közelébe kerülni, mert letépi a fejem. Az is előfordult, hogy verekedni akart a parkolóban. Addig terrorizált a harcos hozzáállásával, akaratosságával, hogy egy idő után elkezdtem félni, és a kispadon találtam magam.

Kellett egy kis idő, hogy ezt helyre tegyem akkor magamban, de mai napig csodálom és tisztelem azt a győzni akarást és megvolt benne” – írta a VehírSport.

(Fotó: Mike Hewitt/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
13% Nem, tök jó, hogy van.
65% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Miért érdemes most magyar kortárs művészetbe tenni a pénzed? Mutatunk pár alkotót, akiket érdemes követni.
Hirdetés