Kassai Viktor beperelte a Diósgyőr védőjét

Ez egy új szint az NB I-ben a játékvezetők és a játékosok között.

Még áprilisban történt az eset a Diósgyőr–Vasas bajnoki meccs 74. percében, amikor Lipták Zoltán fel akarta öklelni Kassait, amiért kiállította. Le kellett fogni a védőt, szinte ölte mentek a sporival. (6:25-től.)

Liptákot az MLSZ fegyelmi bizottsága is bűnösnek ítélte, öt meccset kapott, a DVTK meg fellebbezett. Meg kellett tehát tartani a meghallgatást, ahol viszont drámai fordulatot vett az ügy, a fegyelmi bizottság előtt ugyanis olyanok hangzottak el, amiről természetesen feljegyzés is készült, amiért most Kassai – a Nemzeti Sport információi szerint – rágalmazásért valamint becsületsértésért feljelentette a kiállított focistát.

Állítólag Kassai „rasszista megjegyzéseket tett” Patrick Mevoungoura, aki azóta már a Puskásban játszik, és ezt több játékos is megerősítette. A rasszizmus olyan súlyos vád a FIFA-kerettag szerint, amiért bírósághoz fordult.

A bizonyítás nem lesz nehéz, mivel egy ideje a játékvezetők használnak egymást között kommunikációt segítő szettet, amely rögzíti a meccs közben elhangzottakat. Szóval a bíróságnak csak vissza kell hallgatnia a hangfelvételt, amelyen Kassai minden szava hallható, illetve a közelben álló játékosok beszélgetése is.

Kassai Viktor sem lesz ott a vébén, ezúttal is kipöckölték

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon