Nem mondhatjuk, hogy meghunyászkodna.

Mi is számot adtunk róla, hogy a spanyol adóhatóság júniusban vizsgálatot kezdeményezett a portugál ellen, a gyanú szerint ugyanis 14,5 millió eurónyi adót nem fizetett be. Ronaldo erre azzal reagált, hogy bejelentette távozási szándékát, mert el akarta hagyni Spanyolországot. A hosszas találgatások után a kedélyek megnyugodtak, Ronaldo marad a Madridban, tegnap pedig részt is vett az első meghallgatáson a Madridhoz közeli Pozuelo de Alcorconban.

Ahol nem igazán fogta vissza magát. A meghallgatás során azt mondta Monica Gomez Ferrer bírónőnek, hogy

„ha nem Cristiano Ronaldónak hívnák, akkor nem is kellene ott lennie”.

A csatár tehát továbbra is úgy érzi, boszorkányüldözés áldozata, a meghallgatás után közleményben is tagadta, hogy adócsalást vagy bármilyen szabálytalanságot követett volna el. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy nem nyilatkozik a médiának az esetről, amíg a bírósági ítélet meg nem születik.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.