Emlékszünk még arra, hogy Stephen Hawking szerint az emberiséget fenyegető egyik legnagyobb dolog a mesterséges intelligencia fejlődése? Hát arra, hogy Elon Musk úgy véli, a harmadik világháború a nemzetek közötti rivalizálás miatt fog kitörni, hogy előnybe kerüljenek másokkal szemben a mesterséges intelligencia területén?

Csak azért kérdjük, mert az Egyesült Arab Emírségekben – elsőként a világon, persze – megléptek egy érdekes, de teljesen logikus lépést: önálló minisztériumot hoztak létre a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ügyek előrelendítésére és kezelésére. A világ egy új irányba tart?

A dubaji robotzsaru

Az egész azzal indult, hogy Sejk Mohamed bin Rasid al-Maktum kormányfő a 27 éves Omar bin Szultán al-Olamát nevezte ki államminiszternek a pár napja végrehajtott kormányátalakításkor. A kormányfő pedig Twitteren részletezte, hogy milyen okok állnak az önálló minisztérium létrehozása mögött:

„A következő globális hullám a mesterséges intelligencia. A legjobban felkészült ország akarunk lenni e téren.”

Hozzátette, új kormánya jól tükrözi azt, hogy hazája a szakértelemre, a tudományokra és a technológiára összpontosít. Ezzel mondjuk nem is nagyon tudunk vitatkozni, elnézve

És ezt olvastad már?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Elkészült a világ első fotója egy, a Föld körül keringő űrszemétről

Valószínűleg ez a legnézettebb satu a YouTube-on

Űrfotón a természet végtelen ereje, a vulkánkitörés, ami a Földre is árnyékot vetett