Legalább is a róla szóló filmet a kutya sem nézte meg: a Steve Jobs a nyitóhétvégén mindössze 7,3 millió dollárt hozott össze a pénztáraknál, ami azért elég komoly blama.

És persze elég érthetetlen is, hiszen az önéletrajzi ihletésű filmnél szinte minden együtt volt a sikerhez: Oscar-díjas rendező (Danny Boyle), Oscar-díjas forgatókönyvíró (Aaron Sorkin), korunk egyik legjobb színésze (Michael Fassbender), jó kritikai visszhang - ráadásul Sorkinnak valamint a Jobsot körmük szakadtáig védő szimpatizánsoknak köszönhetően a kellő hype is meg volt a film körül. Akkor mi lehetett a baj? A jelek szerint az, hogy

Steve Jobs élete hollywoodi köntösbe öltöztetve sem érdekel annyi embert, amennyi egy sikeres blocbusterhez kell.

Ez persze a legkevésbé sem az ő hibája, hiszen Finchernek például a semmivel sem érdekesebb Mark Zuckerbergről sikerült összehoznia egy olyan filmet, amit mindenki megnézett, de úgy tűnik, hogy Boylék valamit erősen elszámoltak, amikor belevágtak a projektbe.

A harmincmillió dollárból készült filmnek egyébként becslések szerint nagyjából 120 milliót kéne hoznia, hogy egyértelműen sikeresnek lehessen elkönyvelni, ami egy ilyen nyitó hétvége után már nagyon valószínűtlen, hogy összejön.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A kitörő vulkánba repült egy drón, és végig vette, ahogy elnyeli a kilövellő forró láva

Így fog kinézni a 25 év után feltámasztott legendás Nokia modern változata

Ez lenne a protokoll, ha egy Földre veszélyes aszteroida közeledne a bolygónk felé

További cikkeink a témában