A kockák szent grálja mindeddig csak egy kiválasztott, szűk rétegnek volt elérhető, április 15-én viszont egy napig bárki megvásárolhatja a forradalmi kiterjesztettvalóság-szemüveget.

Hogy miért nagy dolog ez? A Google régóta várt szemüvegét eddig kizárólag az Explorer-program tagjai vásárolhatták meg, amelybe bekerülni csak meghívásos alapon, vagy egy fasza pályázattal lehet. Egyszóval halandó embernek eddig minimálisan kevés esélye volt megszerezni az egyre több funkcióval bíró, és már egyáltalán nem csúnya virtuális szemüveget.

Ennek viszont április 15-én vége, ugyanis a Glasst keleti parti idő szerint reggel 9-től (az nálunk délután három óra) egy napig bárki megveheti 1500 dollárért (az nálunk 330 ezer magyar forint), amelyhez már egy menő ingyen keret is jár. Tehát ha még nem tetted, itt az idő hogy előkeresd a telefonod SIM-kártyájának a mélyéről az Amerikában élő nagynéni, régi barát vagy volt munkatárs telefonszámát, és gyorsan leboltold vele a dolgot – annál is inkább, mert a Google hivatalos megjelenési dátumot továbbra sem jelentett be, így könnyen lehet, hogy hosszú ideig ez lesz az utolsó alkalom, hogy ilyen egyszerűen hozzájuthatsz a szemüveghez.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így fog kinézni a 25 év után feltámasztott legendás Nokia modern változata

Ez lenne a protokoll, ha egy Földre veszélyes aszteroida közeledne a bolygónk felé

Így néz ki egy esőfelhő belseje egy ejtőernyős szemével

További cikkeink a témában