Két világ határán – Samsung Galaxy Camera-teszt

Az öszvér megoldások sok esetben rengeteg sebből véreznek, hiszen alapvetően sok mindenre jók, de igazából semmire sem. Jelen tesztünk alanya, a Samsung Galaxy Camera azonban pozitív meglepetést okozott, következzék tehát a nem kamerás mobil, hanem sokkal inkább mobilos kamera kategóriájú gép tesztje.

Sokáig voltak a fényképezőgépek, és voltak a teljesen külön kasztot képező mobiltelefonok. Aztán megérkeztek a fényképezőgépes mobilok, és most nagyon úgy tűnik, hogy felkészülhetünk a mobilos fényképezőgépek érkezésére. A jelenség egyébként egyáltalán nem meglepő, hiszen az elmúlt időkben már számos olyan, úgynevezett smartkategóriás digitális fényképezőgép tűnt fel a színen, melyek érintőkijelzőjük, wifi adatátvitelük illetve egyedi felhasználói felületük és letölthető alkalmazásaik révén igen komoly hasonlóságot mutattak az okostelefonokkal. Csak éppen a mobilnet és a szabványosított operációs rendszer hiányzott róluk. Mostanra viszont már ezt a két apróságot is sikerült kipipálnia a legnagyobb mobilgyártónak.

Felmenők

A történet januárban kezdődött, amikor is a Samsung a CES szakkiállításon leleplezte a WB850F típusjelzésű digitális fényképezőgépet, mely a 21x-es optikai zoomot, a képstabilizátort, a 16 megapixeles képérzékelőt és a háromcolos kijelzőt wifi adatátvitelt is tartalmaz. Aztán májusban lehullott a lepel a cég aktuális smartphone-nagyágyújáról, az androidos Galaxy S III-ról, mely négymagos szuperprocesszorral és egy gigantikus kijelzővel sokkolta a riválisokat. Végül pedig elérkezett augusztus, és a Samsung bejelentette a WB850F és a Galaxy S III közös szerelemgyerekének tekinthető Galaxy Camerát, jelen tesztünk alanyát.

Hatalmas

Mint az keretes írásunkból is kiderül, nem a Galaxy Camera a világ első androidos fényképezőgépe, azonban egyértelműen ez az első amely hatalmas hírverést kapott. Hatalmas egyébként maga a készülék is, mely egy átlagos kompakt digitális fényképezőgépnél jelentősen nagyobb és nehezebb. A 128,7x70,8x19,1 milliméteres méret illetve a 305 grammos tömeg sokakat rögtön elriaszthat a vásárlástól, de nem árt rögtön az elején tisztázni, hogy ellensúlyozásul egy olyan high-tech kütyüt kapunk, melynek fejlesztésébe a Samsung tényleg mindent beleadott.

Matt felületű tesztkészülékünk egyébként fehér színben pompázik, de készül a gépből konzervatív fekete, csajos pink, illetve feltűnősködő narancssárga változat is. Van microUSB és microHDMI portja is – az akkumulátor az előbbi aljzaton keresztül, magában a fényképezőgépben tölthető.

Evolúció

Míg a kiindulási alapnak tekinthető WB850F-en egy háromcolos és nem érintésérzékeny kijelző volt, addig a Galaxy Camera egy, a Galaxy S III-ban levőhöz nagyon hasonló érintőkijelzőt kapott, mely elsősorban 4,8 colos képátlójáról, 1280x720 pixeles felbontásáról, illetve Gorilla Glass 2 bevonatáról ismerszik meg. A panel egyébként Super Clear LCD technológiára épül, így kontrasztaránya elmarad a Galaxy S III-ban lévő HD Super AMOLED kontrasztarányától, fényerőben viszont mindenképpen többet nyújt. A WB850F-hez képest lényeges változás, hogy a kijelző mellől eltűnt az összes gomb, és ezeket az érintőkijelző miatt nem is hiányoljuk, a felső élről leradírozott üzemmódtárcsának ellenben igenis hasznát tudnánk venni.

Kapcsoljuk be!

Ha hidegindításról van szó (tehát például az akksi eltávolítása után próbálunk életet lehelni a Galaxy Camerába), akkor bizony 25 másodpercig is eltarthat az Android élesztgetése. Ez azonban szerencsére csak ritkán fordul elő, így jobb, ha inkább a 2,5 másodperces melegindítási időt véssük az agyunkba, illetve azt a tényt, hogy egy-egy felvétel elmentése mintegy egy másodpercnyi időt vesz igénybe. A majdnem legfrissebb, Android 4.1.1-es operációs rendszer illetve a Samsung-féle felhasználói felület látványa alapvetően ismerős lehet a Galaxy S III-ról, így erről most csak röviden értekezünk.

Az alapképernyőn maximum hét slide-unk lehet, ha pedig egy pinch-to-zoomot nyomunk, akkor rögtön áttekintő módba kerülünk. A főmenüben 4x5, illetve 5x4 ikon látványa fogad, már amennyiben a rácsos és nem a listás megjelenítés az aktív. Ha a nagy androidozás közben fotózni támad kedvünk, egyszerűen csak rá kell nyomnunk az exponálógombra, melynek hatására az objektív kitolódik és gyorsan betöltődik a kamera UI. A váltás fordított irányban (kamera–Android) is gyors, egyszerű és zökkenőmentes.

Android a fényképezőgépeken

Bár sokan nem tudják, vagy nem emlékeznek rá, mindenesetre tény, hogy a világ első Android szoftveres digitális fényképezőgépét idén év elején a Polaroid jelentette be. Az SC1630-as típusjelzésű kompakt készülék elsősorban háromszoros optikai zoomjáról, 16 megapixeles CCD érzékelőjéről, 3,2 colos érintőkijelzőjéről, 720p HD videofelvevőjéről és 800 MHz-es processzoráról ismerszik meg.

Aztán augusztusban, alig egy héttel a jelen tesztünkben szereplő Samsung Galaxy Camera előtt érkezett meg a Nikon Coolpix S800c, mely a Polaroid SC1630-nál már jóval komolyabb fejlesztés. Ebben az Android 2.3.3-as, tehát nem éppen friss szoftveres készülékben tízszeres optikai zoom, 16 megapixeles CMOS szenzor, 3,5 colos kijelző, Full HD videofelvevő, illetve egy 1,6 GHz-es processzor rejtőzik. A Nikon Coolpix S800c a cikk írásakor valamivel több mint 100 ezer forintos áron kapható.

Milyen fotózni vele?

A fényképezőgép felhasználói felülete rendkívül jól áttekinthetőre és könnyen kezelhetőre sikeredett. A teljesen kezdők, avagy lusták értelemszerűen az automata móddal járnak a legjobban, a kicsi kreatívabbaknak pedig a tizenöt gyári üzemmód táján érdemes egy kicsit körülnézniük. Van itt minden, mint a búcsúban: makró mód, nyolc felvételes panoráma funkció, arcszépítő feature, illetve 4 fps sebességű sorozatfelvevő (maximum húsz felvételig) is. A haladóknak pedig ott a programautomatika, illetve a félig, illetve teljesen manuális üzemmódok.

RAW formátumot ugyan nem kapunk, mindenképpen jó hír viszont, hogy szabadon állítható a zársebesség, a rekeszérték és persze a fényérzékenység is. A képek minőségével elégedettek lehetünk (katt ide és ide a nagyobb felbontásért), hiszen a felvételek szebbek a normál mobilokkal készült fotóknál, de persze MILC, vagy éppen DSLR minőséget senki se várjon. A videofelvevő Full HD-ben 30 fps-t tud, de ha beérjük 768x510 pixellel, akkor 120 fps a jutalmunk.

Szenzor, objektív

A mai trendeknek megfelelően hátsó megvilágítású CMOS szenzor az ebben a kategóriában megszokott, vagyis 1/2,3 colos méretű és 16 megapixeles felbontású. A legnagyobb választható fotófelbontás 4608x3456 pixel, a képarány 4:3, 3:2, illetve 16:9 lehet, a képminőség pedig három fokozatban állítható. Az optikai képstabilizátoros objektív alaphelyzetben egy 60 milliméter átmérőjű és 18 milliméter magas pogácsa, melynek frontlencséje wide állásban 32 millimétert, tele állásban pedig 55 milliméternyi emelkedik ki a gépváz síkjából.

A 21x-es zoomátfogás nagyon kellemes, ahogy a 23 milliméteres nagylátószög is, az objektív azonban viszonylag lassan, mintegy 3,5 másodperc alatt mozog el az egyik végállásból a másikba. Sötétben jó szolgálatot tehet az AF-segédfény, no és persze a remek xenonvaku is, ez utóbbi teljesen mechanikus kioldása viszont méltánytalanul gagyira sikeredett.

Mobilos örökségek

Az egyenesen a Galaxy S III-ból érkezett Exynos 4412 chipset négy darab 1,4 GHz-es Cortex-A9 processzormaggal és egy Mali–400MP GPU-val néz elébe a kihívásoknak. A Galaxy Camera működése alapvetően villámgyors, bár elvétve azért adódik némi röccenés, de ezt várhatóan szoftveresen sikerül majd orvosolnia a gyártónak. Az 1 GB RAM mellett 8 GB flashmemória és persze egy microSD slot is jár a pénzünkért, ez utóbbi társaságában pedig egy microSIM slotot is felfedezhetünk. Ha a megfelelő SIM-et becsúsztatjuk ide, máris kezdődhet a szélsebes netezés, normál mobil hívásokat viszont nem folytathatunk le a Galaxy Camerával.

A Skype-jellegű VoIP hívásoknak persze semmi akadálya, és mivel a Samsung nemrégiben publikussá tette a készülék kernelkódját, vélhetően csak idő kérdése, és meg fog érkezni a normál mobilhívásokat is lehetővé tevő hack. Kényes kérdés a fogyasztás: a sajnos csak 1650 mAh kapacitású akksiba gyorsan bele tud harapni a vérszomjas hardver. A 100 százalékra pumpált akkumulátor töltöttségi szintje mintegy egyórás intenzív használat (fotózás, netezés stb.) során körülbelül 65 százalékra hervasztható.

Szolgáltatások

Az androidos névjegyzék természetesen nem hiányozhat a fedélzetről, ahogy a minden létező extrával felvértezett default, illetve Chrome webböngésző sem. Kapunk továbbá órát, számológépet, ChatON és YouTube klienst, Google+ alkalmazást, valamint S-tervezőt és az Apple-féle Sirire hajazó S-Voice-t. Ahogy az egy ilyen spéci fotós kütyütől teljes joggal elvárható, a galéria, illetve a fotó- és videoszerkesztő is igen komoly tudással büszkélkedhet, ennek köszönhetően sok szerkesztési feladat akár már magán a készüléken elvégezhető.

Gyárilag telepített az Instagram, no és persze a Play Áruház ikonja is ott figyel a menüben. A zenelejátszó sebessége és hangzásvilága manuálisan állítható, ha fotózni kezdünk, tovább szól a zene, ellenben ha a videofelvevőt indítjuk el, akkor természetesen teljesen lehalkul. A videolejátszó szinte minden DivX, Xvid és MKV állományt megeszik, megjeleníti a feliratokat, ráadásul kisméretű, bárhova áthelyezhető ablakban is futhat. Pozitívum, hogy az a/b/g/n szabványú wifi, a Bluetooth 4.0 és GPS-vevő (Glonass) is jelen van, ellenben az NFC-vel és a sztereó FM-rádióval.

Verdikt

A Samsung Galaxy Camera igazi hiánypótló alkotás a dél-koreai gyártó részéről, mely várhatóan olyan lavinát fog elindítani, ami androidos fényképezőgépek egész garmadájával fog megörvendeztetni minket a közeljövőben. A Samsung első ilyen jellegű terméke igazi erőfitogtató termék, ennek megfelelően a rendkívül széles szolgáltatási köre mintegy 150 ezer forintért vihető haza (Samsung WB850F: 80 ezer forint). Itt jegyzendő meg, hogy a Galaxy Camera már a hazai mobilszolgáltatók kínálatában is elérhető.

[stamp_4]És hogy megéri-e a pénzét a kicsike? Az ész azt diktálja, hogy nem, hiszen adott esetben egy wifis és jelentősen olcsóbb normál fényképezőgépnek is bőven elég lehet a tudása, a szív viszont egyértelműen a minden földi jóval felszerelt Samsung Galaxy Cameráért dobog.

Tovább:
A techrovat újdonságaihoz
A Player legfrissebb cikkeihez 
Az iPad mini megváltoztatja a világot? Védekezésre kényszerítik az Apple-t?

(A szerző fotói.)

Apuuu, ez az idei Most Wanted most akkor ugyanaz, mint a régi? Nem teljesen, kisfiam, de ha nem hagyod apát játszani, akkor jön a szobafogság…

2005. Az év, amikor az EA Black Box kihozza a Need For Speed: Most Wanted-et. A világ egy csodás helynek tűnik. A szép grafikájú, rendőrök elől menekülős arcade-autóverseny talán az egyik legjobb NFS-epizódnak volt mondható. A Black Box munkáitól sajnos később már nem húzhattuk széles mosolyra a szánkat: a Carbon ugyan még kellemes volt, de az azt követő ProStreet csúfosan leszerepelt, majd az utána érkező Undercover, és jóval később a tavalyi The Run is rendesen megosztotta a rajongókat.

Közben egy csak látszólag párhuzamos univerzumban a Burnout-játékok atyjai, a Criterion Games is beszállt a Need For Speed-bizniszbe, hogy újra életet leheljen a gyengélkedő franchise-ba, amelyet sikerrel abszolvált is a brigád a Hot Pursuit kvázi-folytatásával vagy remake-jével. A játék szinte tökéletesen hozta azt, amiért anno lángra gyúlt a szívünk az NFS-termékek iránt. Sebességélményt, változatos pályákat, szép grafikát, jó kocsikat és azt a hamisítatlan, minőségi arcade-hangulatot, amit már jó ideje hiányolnunk kellett a széria felemásan sikerült darabjaiból.

A Criterion folytatta a folytatások vagy remake-ek sorát, de ezúttal valami más történt: szobára küldte a Need For Speed és a Burnout címeket, hogy megszülessen egy szerelemgyerek, ami az ősök minden egyes pozitív vonását magán hordozza. Igen, a Most Wanted tulajdonképpen egy nídforszpídesített Burnout-játék, törnek is az autók szépen, majd helyreállnak egy pillanat alatt, nehogy egy rövid időre is szimulációérzésünk legyen. Közben nyilván pörgős zenék szólnak, tehát minden a régi, a meglepetések teljes mellőzésével jött el közénk az új NFS-epizód.

Ez azonban nem feltétlenül jelent rosszat, meglepetésekre nincs is szükség, hiszen egy ilyen stílusú autós játéknál úgyis csak az számít, hogy rendben legyen az irányítás, szép legyen a grafika, az autók ne úgy viselkedjenek, mint a tankok (azaz kanyarodjanak, ha kanyarodni kell), könnyű legyen velük driftelni, valamint hogy tartós szavatosságú legyen. Itt és most egyik tényezővel sincs probléma, ráadásul egy autós játéktól szokatlan módon a szavatosság is kihúzható, hála az új Autolog 2 rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy akár barátainkkal is összemérhessük körönként futott időinket, és ha tudunk jobbat is futni, akkor akár neki is veselkedhetünk, hadd főjön a haverok feje.

A Most Wanted új kiadása minden porcikájában az arcade-fílinget hozza, de akárcsak a régebbi verzió esetében, sandbox-alapú száguldozásra vállalkozhatunk, azaz szabadon mozoghatunk egy komplett városban, Fairhavenben, ahol egyre feljebb kell törnünk az illegális autóversenyzői ranglétrán. Ehhez persze a rendőrségnek is lesz egy-két szava.

A város szerencsére van elég nagy és változatos ahhoz, hogy ne unjunk rá a nyolcadik kör után. Fel kell kutatnunk a versenyeket, sőt, a választható autókat is, nem kapunk meg mindent csak úgy puszira, bár az Easy Drive menürendszer sokat segít nekünk abban, hogy ne céltalanul kanyarogjunk az egyébként meglepően forgalmas utcákon. Neki köszönhetően egy-két kattintással megkapjuk az útirányt, vagy akár egy már teljesített verseny újrajátszásához egyből oda is teleportálhatunk a kívánt helyszínre.

A Hot Pursuit-ban debütált, jelen esetben módosított Chameleon motor most is szépen teljesít, gyönyörűen csillan meg a fényezés, az utakon pihenő vízfoltok teljesen életszerűek, a város forgalma és kidolgozottsága szép, szóval mondhatjuk, hogy több mint kellemes a képi megvalósítás. Látni, hogy nem igazán fogták vissza magukat a konzolos verziók esetében sem, ami azonban az Xbox-kiadásnál néhol egy pici lassulást fog eredményezni. Nem vagyunk ehhez hozzászokva, viszont hozzá tudunk, szerencsére annyira minimális akadásról van szó, amitől nem vágja az ember a földhöz a kontrollert.

Azért az ember néha igenis padlóhoz csapná, de nem a bugok miatt. A Most Wanted ugyanis nem könnyű játék. Már az első pár menetnél is érezni, bizony nem kezdőknek készítették, de nincs is ezzel semmi baj, igenis szenvedjünk meg egy-egy verseny megnyeréséért. A győzelmek így sokkal édesebbek, ráadásul nem visszük végig néhány órácska alatt. A boss-harcok sem lesznek egyszerű melók, viszont minden egyes Most Wanted-autó legyőzése után miénk a járgány, szóval mindenképpen lenyomjuk őket. Nyilván. Nincs kérdés.

[stamp_4]A Need For Speed: Most Wanted nem egyszerű remake. A régi játék alapjaira épülő, de inkább csak annak hangulatát megidézni kívánó műről van szó, ami úgy osztotta meg a sorozat rajongóit, hogy közben megpróbálta minden tekintetben kiszolgálni őket. Szerintünk nagyon rendben van, és minden autóverseny-fanatikusnak csak ajánlani tudjuk.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Mi minden kell egy jó fotóhoz?
Medal of Honor: Warfighter-teszt 

A pendrive-ok alapvetően teljesen unalmas hétköznapi használati tárgyak, melyeket azonban a gyártók mindig megpróbálnak valamilyen módon érdekessé és vonzóvá tenni. A Zana Design hordozható adattárolója azonban kivételesen nem a formájával, színével, vagy illatával próbál meg kitűnni a sorból.

Az USB flashmeghajtók valódi tömegtermékek: a távol-keleti gyártósorok szinte ontják magukból az ilyen fogyóeszközöket. De mi van akkor, ha egy olyan pendrive-val szeretnénk meglepni magunkat, mely jóval túlmutat a kínai gyártók fröccsöntött tucattermékein? Nos, erre is van megoldás, ugyanis létezik egy bizonyos Zana Design nevezetű kis cég, mely pontosan erre szakosodott.

A félreértések elkerülése végett nem árt gyorsan tisztázni, hogy nem a Ganxsta família (Zana Zoltán) vállalkozásához van szerencsénk, bár hazánktól nem messze, Lengyelországban található a Zana Design központja. A cég legújabb terméke pedig nem más, mint az Apophis nevezetű, limitált példányszámban készülő abszolút exkluzív pendrive.

Az újdonság egy 2004-ben felfedezett földsúroló kisbolygóról kapta a nevét, mely egyes források szerint 2029-ben, más források szerint pedig 2036-ban ér a bolygónk közelébe. A tudósok számítása szerint közel három százalék az esélye annak, hogy a 390 méter széles Apophis be fog csapódni a Földbe.

A Zana Design-féle Apophis viszont 100 százalékos valószínűséggel megvásárolható lesz a kereskedelmi forgalomban. Az egyedi vonalvezetésű pendrive érdekessége, hogy esetében olyan különleges anyagokat használ fel a gyártó, mint például a meteorit (4,5 milliárd éves), az afrikai keményfa (200 éves), a gyémánt, az arany illetve az ezüst. A 64 GB-os mobil adattároló sebességére sem lehet panaszunk, ugyanis az USB 3.0 technológia révén akár 190 MB/s-os tempóra is képes az eszköz. Az Apophis ára kiviteltől függően 1130 és 1990 dollár között mozog.

Tovább:
A legújabb Player-cikkekhez
A techrovat újdonságaihoz
Mi kell egy jó fotóhoz a fényképezőgépen kívül?