Történelmi mélyponthoz érkeztünk: már augusztus 1-én elérkezik a túlfogyasztás világnapja

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 1-jén elérkezik a túlfogyasztás napja, ami azt jelenti, hogy 2018-ban mindössze 212 nap alatt használja el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.

A Global Footprint Network (Globális Lábnyom Hálózat) nevű nemzetközi kutatószervezet 2003 óta évről évre összehasonlítja a természeti erőforrások megújulóképességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával.

Az elmúlt több mint két évtizedben a túlfogyasztás napja két hónappal korábbra, kora októberről augusztus elejére került. Tavaly augusztus 2-ára esett.

A túlfogyasztás az 1970-es években kezdődött, amikor a népesség és a szükségletek növekedése nyomán a fogyasztás átlépte a fenntarthatósági szintet. Azóta egyre korábban jön el a nap, amikor az emberiség által elhasznált természeti erőforrások és a károsanyag-kibocsátás átlépi azt a mennyiséget, amelyet a Föld egy éven belül még újra tud termelni, illetve el tud nyelni. Ezt követően az emberiség fogyasztása már az ökoszisztéma rovására megy.

A szervezet szerint az egyre nagyobb mértékű élelmiszergyártás, ásványianyag-kitermelés, erdőirtás és fosszilistüzelőanyag-égetés ugyan rövid távon - és egyenlőtlen mértékben - haszonnal jár egyesek számára, ám az olyan hosszú távú következmények, mint a talajerózió, a vízhiány és az éghajlati változások egyre szembetűnőbbek.

A jelenlegi állapot azonban visszafordítható. A szervezet szerint a politikai intézkedések messze hatékonyabbak, mint az egyéni szintű erőfeszítések. A húsfogyasztás 50 százalékának helyettesítése vegetáriánus étrenddel például öt nappal tolná vissza a túlfogyasztás napját, míg az épületek energiahatékonyságának növelésével és az ipari termelés terén bevezetett változtatásokkal három hetet, az emberiség ökológiai lábnyomának jelentős hányadát kitevő szén-dioxid-kibocsátás mértékének felére csökkentésével három hónapot lehetne nyerni.

Ez is érdekelhet:

(forrás: The Guardian, footprintnetwork.org, BBC, MTI)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon