Hajmeresztő esetről számolt be a rendőrség balesetmegelőzési bizottsága: egy kamionost csak a biztonsági öve miatt állították meg a francia rendőrök, de kiderült, hogy több olyan bűne is volt, amiért több év letöltendőt kaphat.

Franciaországban, Drôme közepében, az A7-es autópályán a rendőrök csak azért állítottak meg egy kamionost, mert a sofőrjének biztonsági öve nem volt becsatolva. A rutinos csendőrök orrát azonban azonnal megütötte a fülkéből kiáradó erős fűszag, ezért máris irányt váltott az intézkedés, és rögtön kiderült, hogy a gyorsteszt szerint a 23 éves sofőr kábítószer hatása alatt állt.

A tachográf vizsgálatakor nem kis meglepetés érte az egyenruhásokat, az eltelt 28 nap alatt ugyanis

számos gyorshajtást rögzített az eszköz, ebből kilenc 120 és 145 km/óra között volt!

A sofőr vezetői engedélyét azonnal bevonták, majd büntetőbíróság elé idézték, ahol a biztonsági öv használatának elmulasztása és a sebesség jelentős túllépése mellett kábítószer hatása alatti járművezetés és mások életének veszélyeztetése miatt is felelnie kell majd, ami miatt több év szabadságvesztésre ítélhetik.

(Forrás: ORFK-OBB)

Ez is érdekelhet:

A kamionos azt hitte, hogy ebből az előzésből nem lehet baj

A rendőrök drónról figyelték a 8-as úton végrehajtott manővert, aztán cselekedtek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.