Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Már a bejelentése óta óriási az érdeklődés a Tesla legkisebb modellje iránt, Elon Musk szerint eddig több mint 500 ezren foglalózták le a Model 3-at. Az első példányok múlt heti átadása óta napi 1800 foglaló érkezik, de nem árt türelmesnek lenni, mert a gyártás fokozatosan fut csak fel, ezért lesz, akinek 2019-ig várnia kell az autójára.

Nagyszabású eseményen adták át az első harminc példány a Tesla legújabb típusából. A Model 3 már a bejelentése után hatalmas siker lett, hiszen Elon Musk múlt heti beszéde szerint eddig több mint 500 ezer foglaló érkezett rá. A mostani premier után pedig még tovább nőtt az érdeklődés iránta, a Tesla legújabb hírei már arról szólnak, hogy naponta átlagosan 1800 foglalót kapnak. A gyártás azonban fokozatosan fut fel a tervezett kapacitásra, ezért a vevőknek egy ideig még türelmesen kell várniuk.

Mégis meddig kell várni az új Teslára?

A befizetett 1000 dollár még csak a foglaló volt, amit rendelésre kell váltani. Első körben a Tesla alkalmazottainak nyitják meg a konfigurátort, majd hamarosan a vevők számára is elérhetővé válik, hogy ki tudják választani az autójukat. A hatalmas érdeklődés miatt csoportonként küldenek meghívót a foglalóval rendelkezőknek, attól függően, hogy mikor foglalózták az autót.

Előbb jön a drágább a Model 3-ból

És ez is csak az amerikai vásárlókra vonatkozik, hiszen ők kapják meg elsőként a Model 3-at. A tengerentúli kiszállítások csak 2018 végén kezdődnek, méghozzá a balkormányos modellekkel. Nem járnak túl jól a britek, hiszen nekik egészen 2019-ig kell várniuk a jobbkormányos változatra. A gyártás a drágább változattal indul, az 500 kilométeres hatótávú nagyobb akkumulátorral és a prémium csomaggal 49 ezer dollárért – a legutóbbi cikkünkben megírtuk, hogy szerintünk miért érdemes erre a kivitelre rámenni. A 35 ezer dolláros alapmodellt – 350 kilométeres hatótávval és 5,6 másodperces nulláról-százra gyorsulással – novembertől gyártják, és jövőre jön a kétmotoros, összkerékhajtású kivitel is.

Nem véletlenül így vezetik be a Model 3-at

Elon Musk szerint sokat tanultak a Model S és Model X bevezetéséből, ezért a Model 3-at jóval egyszerűbbnek tervezték, kevesebb alkatrésszel és opcióval, hogy egyszerűbbé tegyék a gyártását, egyben csökkentsék az árát és tovább növeljék a megbízhatóságát is. És még így is lenyűgözően néz ki. Eleinte ezért csak 100-féle konfigurációt gyártanak belőle, szemben a Model S-sel, ami összesen 1500-féle változatban rendelhető. A tervek szerint még az ősszel elkészülnek 1500 darabbal a Model 3-ból, és az év végére már heti 5000 példány gördül ki a gyárból, amit jövőre akár 10 ezerre is növelhetnek.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.