Paul Bracq formaterve mára igazi klasszikussá érett, de a '60-as években még szinte merésznek gondolták a koncepciót, ahogyan a harmadik generációs SL-t megrajzolta. Ezért a Mercedes felkérte az olasz Pininfarina stúdiót, hogy alkossanak valami szépet. Hát, alkottak.

Eredetileg az SL neve a könnyedségre utal – super licht – és ez valóban így is volt a legelső, versenyautóból utcai autóvá szelídített generációnál. Valami egészen döbbenetes mérnöki teljesítménynek számított az '50-es évek végén a hathengeres sportkupé, mely túllépi a 260 km/órás sebességet.

Felejthetetlen sziluettű autó a hosszú gépháztetejével és a kis kabinjával, de igazán a sirályszárnyas ajtókról ismeri mindenki.

Ezzel szemben a négyhengeres motorral szerelt 190 SL sokkal inkább puha kabrió volt, melyre kevésbé illett a legenda neve. Az 1963-as Genfi Autószalonon bemutatott W113-as nagyon nehéz feladatot kapott, hiszen a sportosabb és a polgáribb vonalnak kellett egy autóban összeérnie.

Természetesen lehetetlen volt felérni a sirályszárnyashoz, de a sokszor emberéleteket követelő, veszélyes versenyektől maga a Mercedes is elfordult egy időben. 2,3 literes, soros, hathengeres benzinmotorja 150 lóerős és közel 200 Nm nyomatéka van, amihez kezdetben 4 sebességes automata váltót kínáltak. Maga Rudolf Uhlenhaut bizonyította az SL dinamizmusát azzal, hogy az Annemasse Vétraz-Monthoux versenypályán 47,5 másodperces időt autózott, mely nem sokkal maradt el a V12-es Ferrariétól. Az SL Fritz Nallinger, a Mercedes-Benz műszaki igazgatójának, Rudolf Uhlenhaut főmérnöknek és Friedrich Geiger főformatervező kezei között készült.

Vezető tervezői között Paul Bracq és a magyar Barényi Béla szerepel, utóbbi szabadalma volt az enyhén homorú keménytető, melyről a Pagoda becenevet kapta az autó.

Motorházteteje, csomagtérfedele, az ajtóburkolaton és a tetőt fedő tonneau cover is alumíniumból készült a súly csökkentése érdekében, de fontos szerepet kapott a biztonság is, ezért megerősített utascellája és gyűrődőzónái vannak.

Álló fényszórójával és az első SL-re utaló, büszke csillagos maszkjával tökéletesen illett a korszak Mercedeseinek sorába az SL, mégis a '60-as évek elején a Pininfarina stúdiót kérte fel a Mercedes, hogy Paul Bracq dizájnjánál finomabbat készítsenek.

Tom Tjaarda kapta a feladatot, aki kupévá rajzolta a kabriót, majd domborúbb lemezekkel és határozottabb élekkel, rövidebb és vékonyabb géptetővel formálta saját ízlése szerint az SL-t. Agresszívabban a levegőnek feszülő hűtőmaszkja van és egészen vékonyka tetőoszlopai, amitől kész üvegház az utastér. Az autó halványan emlékeztet a Ferrari 250 GT Lussóra, a hátulja pedig a szintén Tjaarda által tervezett 330 GT 2+2-re.

Utasterét meghagyták eredeti formájában, csak az ülések mögötti tárolót dolgozták át, de úgy találták, hogy az SL műszerfalának finomsága méltó az új formához is. A krómmal keretezett órák és a feketéhez párosított bézs bőrkárpit (eredetileg piros volt) valóban elegáns hangulatú.

Vonzó megjelenésű, de nem volt elég meggyőző az olaszra fordított SL a gyártáshoz, ezért csak egyetlen példány készült belőle.

1964-ben a Párizsi és a Torinói Autószalonon is ott állt az ezüst SL a Pininfarina standján, végül a sajtómágnás Axel Springer vásárolta meg. A legtöbbet azonban Nyugat-Berlinben és Monte Carlóban vezette felesége, Helga Ludeweg.

Ez is érdekelhet:

Megvan a világ legdrágább autója, 52 milliárd forintnyi összegért vették meg

Annyit spoilerezünk, hogy egy igazán különleges Mercedesről van szó.

Bobby Ewing bőrébe bújhatsz ezzel a Mercedes-Benz SL-lel

Bobby legjobb autója a Dallasban egy ilyen piros 560 SL volt.

Formás roadster lett az új Mercedes-AMG SL

Az új SL csakis AMG-változatban készül majd.

És ezt olvastad már?
„Idióta baromnak kell lenned ahhoz, hogy azt állítsd, csak az autója miatt lett világbajnok”