Ha klasszikus Mustangról van szó, akkor nem nagyon lehet mellélőni, még ezzel a különleges színű Hardtop változattal sem. Mindjárt mutatjuk, hogy mennyire jól mutat ez a tökéletesen rendbe hozott példány a vízparton.

Új kategóriát nyitott az 1964-ben bemutatott első generációs Mustang, amit olyan vevőknek szántak, akik számára az autó inkább életstílus, mint közlekedési eszköz. A Ford sportkocsija azonnal óriási siker lett, még a bemutatása évében negyedmilliót adtak el belőle, 1965-ben pedig már 525 ezer kelt el, amivel rögtön legendává vált.

Most pedig egy olyan példányt mutatunk, ami pontosan úgy néz ki, ahogyan 1965. október 14-én kigördült a Ford dearborni üzeméből. A ’66-os évjáratú modell nem a népszerű Fastback, hanem a kevésbé sportos Hardtop kivitel. Az érdekessége a téglavörös metálfényezés, a kagylóülésekkel szerelt utastérben is ezt az árnyalatot találod pergamenszínnel keverve.

Mivel ez a Mustang egy GT kivitel, ezért a hűtőmaszkjába szerelt ködlámpákat, egyedi tanksapkát és keréktárcsát, dupla kipufogóvéget, elöl tárcsaféket, belül pedig fakarimás kormánykereket és extra számlapos műszerfalat kapott.

4,7 literes V8-asával és négyfokozatú kézi váltójával maga lehet az álom, és már indulnánk is vele a Balatonra, ahová a modern utódját már elvittük.

De ez a tökéletesen felújított példány ennél jóval messzebb van, augusztus végén árverezik el a Bonhams kaliforniai aukcióján, ahol 6-7 millió forintnak megfelelő összegre számítanak érte.

(Képek: Bonhams)

Olvasd el, milyen vezetni a legújabb Mustangot:

Most már nyugodtan megveheted álmaid Mustangját

A Balaton-felvidéken hajtottuk a megújult V8-ast.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve