A ’69-es Mustang Mach 1 eredeti formájában is legendának számít, de a Classic Recreations még többet hozott ki belőle a technika modernizálásával.

A Hitman névre keresztelt autóhoz az 1969-ben gyártott Mustang Mach 1 adta az alapokat, amit a Classic Recreations oklahomai műhelyében először is tökéletesre restauráltak. A cégtől már megszokhattuk, hogy nem állnak meg ennyinél, ezért az eredeti 5 literes, 290 lóerős V8-as motornak is mennie kellett, a helyére az új Mustang modern erőforrása került.

Az új 5 literes V8-as motor teljesítményét is jócskán megnövelték azzal, hogy két Garrett turbófeltöltőt szereltek fel,

és egyedi vezérlőelektronikát írtak hozzá. Az eredmény kereken 1000 lóerő lett, amit hatfokozatú kézi sebességváltóval lehet beosztani, a tapadás a hátul 315 milliméter széles Michelin Pilot Sport 2 abroncsok feladata.

A Mustang Mach 1 többi részletét is a pusztító teljesítményhez igazították.

A futóművét és a fékrendszerét modernebbre cserélték, a hatdugattyús nyergek 18 colos kerekeket lassítanak. Új még a kipufogórendszer és a kormánymű is, amivel a Hitman sokkal könnyebben uralható, mint amilyen vad ez a Mustang volt 1969-ben.

A fekete csíkokkal díszített szürke fényezés és a karosszéria légterelő elemei éppúgy korhű példányok, mint a fakarimás kormány és a váltókar, de a biztonság jelentősen jobb az ötpontos övekkel szerelt kagylóülésekkel.

A Classic Recreations nem árulta el a Hitman árát, de több mint kétszázezer dolláros árat becsülnénk rá.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve