A világ első szuperautójának tartott Lamborghini nemcsak legenda, hanem ritkaság is, aminek minden példánya egy vagyont ér. Most egy német pajtából került elő egy Miura S, amiért még úgy is sokat adtak, hogy lesz mit foglalkozni vele.

A Miura tette fel a Lamborghinit a legjobb sportautó-gyártók térképére, és Marcello Gandini dizájnja máig zseniálisnak számít. Az 1966-ban bemutatott szuperautóból két évvel később jött ki a továbbfejlesztett Miura S, aminek a 3,9 literes V12-es motorja négy Weber karburátorral már 370 lóerőt adott le, ezen kívül erősebb fékekkel és jobb minőségű utastérrel szerelték. A képeken látható autó is ebbe a szériába tartozik.

Az eredetileg is sárga színű, kék bőrbelsős Miura S már 1969-ben elkészült, de csak két évvel később vette át első tulajdonosa, a nürnbergi Walter Becker, aki egy reklámügynökség vezetőjeként egy playboy életét élte. Csak három évig tartotta meg a Lamborghinit, tőle a Porschéket gyűjtő Hans Peter Weber vette meg, akinek a családja a mai napig őrizte, és most eladásra kínálta fel.

Az unokaöccse elővett néhány családi képet az autóról, amiről mesélt is néhány sztorit.

Becker tényleg tudta, hogyan kell élni, akkor is selyemköntösben volt, amikor eladta a Miurát. Weber pedig csak folytatta ezt a hagyományt, olyan nagy becsben tartotta az autót, hogy

a mellette helyet foglaló hölgyeket is mindig arra kérte, a Miura színéhez illő sárga felsőbe és kék farmerbe öltözzenek.

Amikor családi látogatásra mentek vele Cremonába, minden rokont el kellett vinni vele egy körre, még a nyolcvanéves nagypapát is.

A Miura, aminek az órája 29 ezer kilométert mutat, mindig megkapta a szükséges karbantartást, de sosem újították fel.

Az állapota mostanra egy kicsit megfakult, a tulajdonos halála óta egy pajtában várta a jobb sorsát.

Most az RM Sotheby’s londoni aukciójára került, ahol nagyra értékelték az eredetiségét, még akkor is, ha foglalkozni kell vele, ezért a vártnál drágábban, 1,24 millió fontért adták el – ez 471 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

Eszméletlen formában van a legextrémebb Lamborghini Miura

Prototípusnak épült a hetvenes években.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

830 lóerővel igazi izomautó a Shelby Super Snake

További cikkeink a témában