Biztosan elgondolkodtál már, hogy mi lesz a sorsa azoknak az autóknak, amiket parkolóházakban hagytak el, és lapos abroncsokon gyűjtik a port. Most Graham és Porschéje történetét olvashatod el.

Egy londoni parkolóházban szomorkodott az a Porsche 911 T, amit csak egy-két évre tervezett otthagyni a gazdája, végül egy évtized lett belőle, ami alaposan nyomott hagyott a sportautón. A porlepte karosszéria és a lapos abroncsok láttán azt gondolnád, hogy ez a veterán már nem kell senkinek, de most visszajöttek érte, és új életet leheltek bele.

Graham, a tulajdonosa már gyerekkora óta rajongott a 911-esért, és a szüleitől kapott, házvásárlásra félretett pénzét költötte egy Hollandiában talált Porschére, amit 21 ezer euróért vett meg. 1967-ben mutatták be ezt a változatát:

a 911 T a 130 lóerős, hathengeres motorján kívül csak a legfontosabbakat tartalmazta, ami a vezetés élményéhez szükséges.

A ’69-es évjáratú Porsche éveken át használatban volt, Graham nemcsak dolgozni járt vele Londonban, de gyakran vitte nagyobb túrákra is, megfordult vele Goodwoodban és az Alpokban is. Aztán az élete úgy alakult, hogy

a munkája miatt az Emirátusokba költözött, és a kiküldetés, amiről azt hitte, hogy csak pár év lesz, végül tíz évig tartott.

A 911-est leparkolta egy londoni garázsban, ahol néhány hetente ránéztek a barátai, de mivel egy évtizedig nem mozdult, eléggé elhanyagolt külseje lett. Graham, miután hazatért, rögtön a Porsche feltámasztásába fogott. Csak egy új akkumulátor kellett hozzá, hogy beinduljon, majd a gumik, olaj, szűrők és üzemanyagcsövek cseréjével teljesen használatra kész lett.

A tartóssága nem véletlen, a Porsche szerint a valaha készült 911-esek 70 százaléka még mindig működik.

Graham direkt nem mosta le, úgy ment vele a goodwoodi fesztiválra, ahol elég nagy feltűnést keltett,

pedig ez a Porsche csak látszólag volt elhanyagolt állapotban. Még egy közös fotózást is szerveztek neki a 911 T legutóbbi változatával, amit mi is próbáltunk, és az egyik kedvenc Porschénk lett.

Vezettük a legtisztább Porsche 911-et, és új kedvencünk lett

Sportautóra is igaz, hogy a kevesebb néha több.

Graham veterán sportkocsija ugyan egy kicsit több törődést érdemelt volna ez alatt a tíz év alatt, de most már ismét régi fényében róhatja az utakat.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
62% Azonnal, értelmetlennek tartom.
24% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés