1973 szeptemberében Niki Lauda nagy örömmel merítette el a rongyot a vödör vízben, amivel a frissen kapott ezüst kupéját mosta. Az akkor 24 éves versenyző egy 365 GT4-et kapott, miután aláírt a Ferrari Forma–1-es csapatához.
Egészen fiatalon is kitűnt bármilyen mezőnyből az osztrák Niki Lauda, aki akár Mini Cooperrel, akár BMW-vel versenyzett, mindig látványosan autózott a Bad Mühllackenben rendezett hegyi felfutón vagy éppen a nürburgringi 24 órás futamon. Könnyűnek tűnhetett fiatalon szép karriert befutni olyan anyagi háttérrel, amilyenből Lauda érkezett, de szülei kifejezetten ellene voltak a versenyzésnek.
Nem érdekelte, mert teljesen beszippantotta a motorsport világa, ezért családjával is folyamatosan összetűzésbe került. A 70-es évek elejére nehéz anyagi helyzetbe került, ami veszélyeztette a karrierjét.
Nagy összegű hitelt vett fel és bevásárolta magát a Forma–2-ben induló March csapathoz.
Ezzel párhuzamosan már F1-es futamokon is szerepelt, de nem jöttek az áttörést jelentő eredmények, rendre a mezőny végén végzett. Újabb hitel után vásárolt helyet magának az angol BRM csapatnál, ahol egy idő után tapasztalt pilótákat szorongatott meg. 1973-ban ugyan Jackie Stewart nyerte a Belga Nagydíjat, de Niki Lauda már nem az utolsó helyekért küzdött, hanem ötödikként futott be.
Rendszeresen túlszárnyalta csapattársát is, a svájci Clay Regazzonit, aki elismerően nyilatkozott a fiatal tehetségről Enzo Ferrarinak. Az olasz csapat ekkoriban nem nyújtotta a legjobb formáját, de a műszaki kérdésekben is otthonosan mozgó pilóta remek társa volt a felvirágoztatásban a fiatal csapatfőnöknek, Luca di Montezemolónak.
Lauda rendszert és fegyelmet vitt a Ferrari istállójához, aminek meg is lett az eredménye.
Pilótaként is egyre jobban teljesített, de az autók fejlesztésére is sok javaslatot tett, valamint versenytaktikát dolgozott ki. Első versenyén a csapattal a második helyen végzett, a spanyolországi Jaramában pedig Emerson Fittipaldi előtt szerezte meg a dobogó első két helyét a Ferrari. Legmagasabb fokára maga Niki Lauda állhatott fel. Megbízhatósági problémák miatt azonban nem minden pole pozíciót sikerült futamgyőzelemre váltania a Ferrarinak.
Amikor Lauda leszerződött a Ferrarihoz, nem tudtak kiemelkedő fizetést kínálni, de a cégautót nagyon odatették, ez vitathatatlan. A 24 éves pilóta egy Ferrari 365 GT4 2+2-t kapott, amit EE (Escursionisti Esteri) jelzésű ideiglenes olasz rendszámmal használt.
1972-ben, a Párizsi Autószalonon mutatták be a 365 GT4 2+2-t, mely a korábbi 365-ösökhöz képest sokkal szögletesebb formájú lett. A kupé vagy fastback sziluett helyett sokkal inkább lett kétajtós szedán a Ferrari 12 hengeres túragépe, amiről nem maradhatott le a bukólámpa. Még Sergio Pininfarina is nagyon dicsérte, mert tökéletesen passzolt az elképzelésekhez. Kifejezetten egy visszafogott megjelenésű Ferrari volt a cél, melyet akár olyan üzletemberek is élvezhetnek, akik kerülik a feltűnést.
Modern, éles és letisztult formáját a Pininfarina stúdiónál dolgozó Leonardo Fioravanti rajzolta, akinek a folyamat végére szinte elkopott a vonalzója.
Motorja a 365 Daytonából érkezett, de a Colombo V12-esen sokat finomítottak, hogy az autót a sportostól a luxus irányába tolják el. A 365-ösből később 400-as, majd 412-es jelzés lett a frissítésekkel, és ez lett az első Ferrari, melybe automata váltó került.
Egyesek szerint a komfortosabb utastérrel és a kétpedálos változattal a Ferrari az amerikai piacra szánta a 400-asokat, de Enzo Ferrari szerint az 55 mérföld/órás sebességkorlátozás és a szigorúbb környezetvédelmi előírások miatt oda csak a V8-as modelleket érdemes importálni.
Lauda 365-ösébe a V12-es 4,4 literes változatát szerelték, hat darab Weber karburátorral az oldalán 340 lóerős teljesítményt ad le 6200-as fordulaton. Már a kezdetektől fogva az alapfelszereltség része volt az elektromos ablak, a légkondicionáló és a bőrkárpitozás.
Eredetileg Grigio Argento nevű ezüst színben és kék bőrkárpitozással érkezett meg Niki Lauda vállalati autója.
Nem csak öröm volt a fiatal versenyző és a Ferrari életében. Túl nehéz és túl drága volt Laudának az osztrák vámon keresztül saját nevére venni az autót, ezért a kellemetlen ügyintézés helyett inkább eladta az autót, amint lehetőség nyílt rá. Az innsbrucki Denzelnél hiába próbálkozott, de innen már csak egy lépés volt az egyik ismerős, aki képzett adótanácsadóként nem ijedt meg a vámügyintézéstől.
Néhány tulajdonossal később az autót bordóra fényezték, az utastér kárpitozása pedig kékről feketére változott. Ahogy telt az idő, Niki Lauda 365-öse szinte nyomtalanul eltűnt pár évtizedre. Sokáig még jelenlegi tulajdonosa sem volt tisztában azzal, hogy autójába egy háromszoros világbajnok tekerte bele az első kilométereket.
Niki Lauda 1992-ben Luca di Montezemolo kérésére tanácsadóként tért vissza a Ferrarihoz, majd a légitársasága bukása után (a Lauda Air egyik gépe Bangkok közelében több mint 200 emberrel a fedélzeten zuhant le) a Forma–1 közelében maradt, és több csapatnál tevékenykedett a Jaguartól a Mercedesig (részesedése is volt a csapatban), mellette pedig 2019-es haláláig a német RTL szakkommentátora volt.
Ez is érdekelhet: