Utoljára akkor esett ki mindkét pilótájuk.

Maurizio Arrivabene csapatfőnök rendkívüli csalódottságát fejtette ki, mivel a mexikói futamon mind Sebastian Vettel, mind pedig Kimi Räikkönen kiesett, és erre 2006 őta nem volt példa a csapat életében.

Vettel még a futam első körében defektet kapott, ütközött, majd a versenyt hamar zárta a gumifalakban. Räikkönen folyamatosan jött fel a mezőnyben, majd pedig harcolt egy jó nagyon Valtteri Bottasszal, aminek az lett az eredménye, hogy jól összeütköztek az ötös kanyarban. Räikkönennek fel kellett adnia a futamot, mivel totálisan összetört a felfüggesztése.

A dupla diszkvalifikáció kilenc éve nem volt jelen a Ferrari háza táján, akkor még Michael Schumacher és Felipe Massa esett ki a 2006-os ausztrál nagydíjon. Annak ellenére, hogy a csapat borzalmasan rosszan teljesített, Arrivabene nem szeretné, hogy ez az eredmény rossz fényt vessen az amúgy jó kis évre.

"Az év során sokkal jobban teljesítettünk, most viszont kiábrándító volt a futam. Ez egy nagyon jó lecke volt a számunkra."

"Nem akarom, Kimit okolni és azt sem gondolom, hogy Seb hibás lenne. Nincs kifogásunk, csapat vagyunk, nem hibáztatunk senkit."

"Balesetek voltak, Oroszországban is megtörténk, itt is megtörtént, ez a Forma-1. Az a legfontosabb, hogy senki nem sérült meg. A biztonság a legfontosabb itt."

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
62% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés