A Volkswagen Golf letarolta a mezőnyt, már másodszor választották meg az Év Autójának.

A számmisztika miatt a németeknek eleve nem sok okuk volt az aggodalomra, hiszen a Golf eddigi összes generációja dobogós lett az Év Autója szavazáson, tehát a kérdés inkább az volt, hogy az első három hely közül ezúttal melyiket sikerül megcsípni. Az elsőt sikerült, ráadásul 414 ponttal, ez a szokatlanul nagy arányú győzelem az elmúlt tizenhárom év bármelyikében elég lett volna az első helyhez. A szavazás annyira sima volt, hogy a másodiknak megválasztott Toyota GT86 csak feleannyi, 202 pontot kapott, mint a Golf. A szakújságírókból álló zsűri a harmadik helyet a Volvo V40-nek adta, így a Ford B-Max, az A osztályos Merci, a Renault Clio, a Peugeot 208 és a Hyundai i30 is lemaradt a dobogóról.

Az értékelésnél többen is kiemelték a Volkswagen forradalmi, MQB moduláris gyártási technológiáját, valamint a hetes Golf rendkívül takarékos, mégis erős BlueMotion motorjait.

Az alsó-középkategóriás Golfból 1974 óta mintegy 28 milliót adtak el, amivel a harmadik legkeresettebb autónak számít a világon, és a Renault Clio mellett az egyetlen, amely kétszer is megnyerte az Év Autója szavazást. Hogy joggal-e, azt a hetes Golf kapcsán ebben a cikkben járjuk körül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés